7.fejezet

• szervusz Ellie, Én Aaron vagyok.-mondta. Nagyon magas én nagyon vékony volt. Egy farmer nadrág volt rajta felülre pedig, egy ujjatlan polót vett fel. A vállán egy nagy úti hátizsák volt amit idegesen szorongatott. A szeme kékes-szürke volt, olyan volt mintha vak lenne. Hosszú fekete haját hátul egy copfba fogta. - Sajnálom de most mennünk kell. Mielőtt még Robb észre veszi, hogy eltűntem.- nagyon lassan és csöndesen mondta. Meg se várta, hogy válaszoljak. Gyengéden felkapott.
  - Hé, már megbocsáss, de hol is vagyok? És-és miért viszel a kezedben?! Tudok járni!!- Egyszerűen elegem lett, hogy nem tudok semmit. Ez az utolsó 3 hónap tiszta káosz volt. Fogalmam sem volt mi folyik körülöttem. Aaron egész teste megfeszült. Láttam a szemében, hogy küzd valami ellen. De pár pillanat múlva, az egész teste ellazult és a szemében is láttam, hogy feladja. Még könnyedében le tett mint ahogy felvett és egyenesen a szemembe nézett.
  -Figyelj! Én is át mentem ezen úgy 3 éve. Tudom milyen érzés és nagyon sajnálom, hogy megtagadom tőled azt a jogot, hogy magad döntsd el mi legyen az életeddel de túl fontos vagy nekünk.- És előhúzott egy injekciót és nyakamba szúrta. Tudtam, mi ez mert alig 24 órával ezelőtt már éreztem. De most küzdöttem, nem akartam megint elájulni. De nem voltam elég erős és a köd teljesen beborított. Mikor végre magamhoz tértem sokkal kényelmetlenebb ágyon feküdtem, mint mikor legutóbb felébredtem a kábításból. Hamar rá jöttem, hogy nem is egy ágyon fekszem hanem Aaron karjában vagyok. Egy hosszú aszfalt úton mentünk. Körülöttünk mindenhol csak fát láttam, innen azt ítélhettem meg, hogy már nem a tenger parton vagyunk, mert ott nehezen lehet találni fenyőket.
  - Sajnálom, hogy elkellet alttanalak de nem hittem, hogy hagynád magadat még egy ismeretlen helyre elcipelni.
  - Le tennél?- kérdeztem felháborodva. Mégis hogy képzelhetik, hogy csak úgy elkábítanak.
  -Amíg vissza érünk Selonba mindent elmesélek.- mondta látszólag egy kicsit zavarba jőve, hogy nem tett le azonnal. Ezen el kellett gondolkoznom. Miért akar vissza vinni ha Robb nyilván azért vitt el hozzá, hogy ott maradjak, mert a beszélgetésből ítélve amit kihallgattam volt valamilyen tervük velem.
  - Nem akarok vissza menni.- mondta csendesen. Eddig előttem haladt és csak a csuklómat fogta. Most viszont olyan gyorsan állt meg, hogy bizonyára elestem volna ha nem kap el. Úgy nézett rám mintha valami szörnyűséget mondtam volna. Aztán a döbbenetet felváltotta az undor. Nem tudtam miért de hirtelen elengedett(eddig a karjában tartott még onnan mikor majdnem elestem) és így a földre zuhantam. Az aszfalt nagyon durva volt az egész jobb karomat felsértettem és a bal lábam pedig elég furán állt. Elösszőr minden érzék szervem eltompult és a fájdalom vette át a helyüket. Aztán már másodperc múlva már ismét hallottam, láttam és érzékeltem mindent. Így lettem figyelmes Aaron ordibálására is.
  - Tehát megtette! Én mondtam neki, hogy ne tegye de nem hallgatott rám! De a kérdés, hogy mikor?! Amikor aludt?! Vagy még az úton? Nem, nem az úton biztos nem talán mikor még nem voltam otthon.. De azt Katlen biztos mondta volna.- Velem mit sem törődött csak fel alá járkált tőlem pár méterre. Mikor leellenőriztem, hogy tudom használni a lábamat, mert csak kificamodott nagy nehezen feltámaszkodtam de mikor rá próbáltam állni a lábamra az felmondta a szolgálatot így vissza estem az aszfaltra.
  -De miért nem szólt nekem?? Hisz ebben jobb vagyok mint ő..- mélázott tovább Aaron de már sokkal nyugodtabb hangon. Mikor másodszorra is az aszfaltra estem végre már rám is figyelt de most nem azzal a gyengéd szinte óvó volt a tekintete hanem inkább megvető és szánakozó volt.
  Egy pát pillanatra behunytam a szememet, mert túl sok volt az információ amit itt elkotyogott és a fájdalom is egyre erősödött amit a lábamban éreztem. Mikor újra kinyitottam a szememet már felettem gugolt.
  - kérdezhetek tőled valamit? Hogy csinálta?- kérdezte.
  - Ki? Robb? Nem csinált semmit! Legalábbis a tudtommal nem. Csak addig voltam eszméletlen amíg aludtam.- mondtam egy kicsit megijedve attól, hogy vajon mit tehetett velem amíg aludtam.
  Aaron egy kicsit elgondolkodott és aztán olyan halkan kezdett el beszélni, hogy alig halottam.
  - Megengeded, hogy megvizsgáljalak?.-Nem tudom miért de olyan érzés fogott el, hogy bármit megtennék amire ő kér és bármibe is kerüljön megteszem.
  

  Csak ostobán bólogattam.
  - Rendben, akkor hunyd le a szemedet és engedd el magadat.- Mikor meghallottam az utasításokat rögtön úgy tettem ahogy mondta. Mikor lehunytam a szememet pár percig újra kibukott belőlem az energia de aztán sikerült vissza fojtanom magamban. Utána rögtön kinyitottam a szememet de már nem éreztem késztetést, hogy mindent megtegyek Aaronért. Mikor rá néztem láttam rajta, hogy nagyon csalódott. Mikor már nyitottam a számat, hogy megkérdezzem mi baj belém fojtotta a szót.
  - Próbálok nagyon érthetően beszélni de nem garantálom, hogy megérted. Mikor Robbal a kocsiban ültél és eszméletlen voltál.. nos elég annyi hogy most már az övé vagy.- mondta a legszomorúbb hangon-ez azért fura mert nem gondoltam, hogy ennyi idősen eltud rajtad végezni egy ilyen komoly kapcsolatot.- Nem teljesen értettem, hogy miről beszél de meglehetősen megijedtem.
  - Most elviszlek a házamba, mert veszélyes ha távol vagy Robbtól. Ott majd kikérdezhetsz.-mondta mikor látta az arcomon a zavarodottságot. Könnyedén felkapott és a kocsiba tett. Az út első fél órájában ébren voltam de aztán elnyomott a tehetetlenség álma. Mikor felébredtem már meg se lepődtem, hogy nem tudom hol vagyok. Aaron észre vehette, hogy fenn vagyok mert oda jött hozzám kezében egy tálcával melyen még gőzölgött a tükörtojás.
  - Hallotam, hogy felkeltél. Hoztam reggelit, ha befejezted szívesen válaszolok minden kérdésedre.-látszott rajta, hogy már belenyugodott abba, hogy ott vagyok mert nem láttam a szemében, hogy harcolt volna valaki vagy valami ellen. Meg se szólaltam csak elégedetten bólintottam, mert örültem hogy vége a titkolózásnak és már is falni kezdtem a tojást. Nem tudom, hogy azért volt-e olyan finom a tojás, mert már 2 napja nem ettem vagy azért, mert tényleg finom volt. Egész végig ott maradt a szobában és engem figyelt de nem rám figyelt hanem teljesen el volt merülve a gondolataiba merült. Mikor befejeztem az evést eltoltam magam elöl a tálcát. Gondoltam még nem ostromozom meg kérdéseimmel és körül nézek. Mikor alaposabban megnéztem a szobát rá jöttem, hogy ez a szoba sokkal barátságosabb mint az ahol előbb voltam. Mindenhol a falon festmények voltak és a plafon fa gerendás volt pont mint a falak. A szoba végében egy hatalmas plazma TV állt de látszott rajta, hogy szinte sohasem használták . A plazma tv mellett egy kandalló állt rajta egy velem egy idős lány képe volt. Az arca szív alakú volt amit a szőke szinte fehér tűsi haj övezett. Nagyon vékony volt és nagyon gond terhelt volt az arca.
  - Ő a hugom.- mondta Aaron mikor észre vette, hogy befejeztem az evést és most mellettem állt.
  - Most hol van?-Kérdeztem, mert valahogy szerettem volna megismerni ezt a lányt.
  - Nem úgy volt, hogy most kifaggatsz és én mindent elmondok mindenről?-ügyesen kitért a válasz elöl de nem hagytam magamat
  - Ez is egy kérdés nem?- Büszke voltam magamra, hogy nem hagytam veszni a dolgot.
  - Rendben. Látom nem hagyod annyiban a témát. Elment és nem jön vissza többet, soha.. Ő meghalt- Mikor ezt kimondta láttam, hogy el üvegesedik a szeme és elkezd remegni a szája. Túlságosan is ismertem ezeket a jeleket, mivel már én vagy ezerszer át éltem őket. Azt jelentette, hogy elfogja sírni magát, de ez nem olyan sírás mint mikor megütöm magamat valahol, ez is fájdalom de sokkal mélyebb és kegyetlenebb mit a seb okoz. Ez nem múlik le, ezt nem lehet meg gyógyítani és nem lesz jobb.
  - Majd jobb lesz. Most úgy érzed mintha az életednek nem lenne értelme de majd lesz. Valamikor, nem tudom mikor de egyszer csak úgy fogod érezni, hogy már nem fáj annyira, nem tudom mikor de azért az érzésért megéri.- fogalmam se volt, hogy miért mondom ezt, mivel én sem éreztem így de csak úgy ömlöttek a szavak belőlem. Egy idő után már magamat győzködtem és nem őt. És végre kitört belőlem, végre sírtam.