14.fejezet

 
A félelmem beigazolódott. Amint másnap felketem anya  rögtön letámadott a kérdéseivel.
- Hol voltál?- szegezte nekem az első kérdését mikor lerobogtam a lépcsőn,hogy egyek valamit.  Erre legalább tudtam a választ. Reggel mielött elszántam volna magamat, hogy lejövök úgy nagy vonalakban kitaláltam, hogy hol voltam és hogy mit csináltam az elmúlt pár hétben.
- Kellett egy kis kikapcsolódás. Elmentem és csak kocsikázgattam az országban. Ki pihentem magamat, hogy ujjult erővel  foghassak neki megint az élethez.- nem nagyon hittem hogy elhiszi de jobbat nem tudtam kitalálni. Láttam Anya arcán, hogy nagyon megbántotta a dolog, hogy nem szóltam neki és hogy ilyen lezseren vákaszoltam neki, de annyiban hagyta a dolgot, az ujjabb válaszok reményében.
- És hol aludtál, mit ettél?-kérdezte aggódva. Ez még új volt nekem. Nem voltam hozzá szokva, hogy ennyire törődik  velem. Legfeljebb akkor beszélt ennyit velem, amikor egyszer arról kérdeztem, hogy jól megy-e az üzlet.
- Volt spórolt pénzem abból vettem magamnak ételt és vagy a kocsimban vagy szállodában aludtam.  Amikor jobb napom volt elmentem étterembe.- válaszoltam és igen meg voltam elégedve magammal, hogy ezt ilyen jól kitaláltam. Anya látszólag elhitte és már-már azt hittem, hogy ezzel megúszom és nem tud mibe belekötni, de akkor felcsillnat az arca és tudtam, hogy még nincs vége az ostromolásomnak.
- De neked nincs is kocsid!- kiáltott fel majdhogynem örömmel, hogy megfogott és, hogy leleplezett. De a legrosszabb,hogy ezzel tényleg megfogott, mert ezzel nem számoltam. Lázasan kutattam az agyamban valamilyen válaszért de nem jutott eszembe semmi.
-öö.. Layla  kocsiját vettem kölcsön- eszembe jutott, hogy Robb a kocsijával rabolt el és nem nagyon lehetett ideje rá, hogy a kocsit vissza hozza. Láttam Anya szemén, hogy még sok kérdése van és tudtam, hogy az egy harmadára sem tudok felelni ezért látványosan a fali órára néztem és felsóhajotottam.
- Anya mikor vissza értem a suliból megigérem, hogy minden kérdésedre válaszolok de most mennem kell- nem tudtam elenged-e az után, hogy hosszú hetekig nem voltam itthon és most csak úgy lepatintom, mert akárhogy is fájt bevallanom egyáltalán nem ismertem az anyámat, hogy tudjam mit fog tenni. Anya látszólag nem akarta annyiban hagyni a dolgot és már nyitotta is a száját, hogy a szobámba parancsolhasson amikor kintről dudálás hangzott fel. Nem tudtam, hogy ki lehet az és hogy engem keres-e vagy egyáltalán ismerem-e az illetőt de ez most egy kicsit sem érdekelt. Csak az, hogy kijuthassak a házból. Gyorsan felkaptam egy almát az asztalon való tálról és  már rohantam is az ajtó felé, hogy kijuthassak. Mikor már félig kinnt voltam az ajtón kiáltottam csak vissza Anyának.
- Anya sajnálom de most tényleg mennem kell. Layla itt van értem és ha most nem megyek el vele nem tudok be jutni az iskolába. majd utána megbeszéljük és én  nagyon sajnálom- Az utolsó sajnálomot nem erre a beszélgetésre hanem úgy egyáltalánra  értettem. Mikor kiléptem Laylát láttam meg ahogyan a kocsijában ül. Egy töredék másodpercig azt hittem, hogy minden a régi. Hogy nincsenek új képességeim, hogy nem raboltak el. Ez az egy töredék másodperc volt az egyik  legjobb másodperc az életemben. Layla ugyanúgy nézett ki mint mikor utoljára láttam. Mikor észre vett felsikított és kiszált az autóbol, hogy megölehessen. Mikor a karjaiba zárt csak sikitozott és sikitozott, mint aki megőrült.  Bár meglepődtem de én is viszonoztam az ölelését. Nagyon örültem, hogy újra láthatom, mert talán ő hiányzott a legjobban amíg távol voltam.  Mikor végre  elengedett láttam, hogy könnyes a szeme.
- Jaj Ellie, annyira hiányoztál.-mondta és elkezdett sírni.
- Nekem is hiányztál de mégis honnan tudtad, hogy vissza jöttem?- kérdeztem és már én is madjnem sírtam.
- Mégis hol voltál?- kérdezte szemrehányóan. Először neki is hazudni akartam mint Anyának de rá jöttem, hogy nem vagyok rá képes. Neki nem. Ezért csak megráztam a fejemet  és megöleltem. Először nem viszonozta de mikor látta, hogy nem tudok és nem is fogok megszólalni ő is megölelt. Végül egy kérdéssel törtem meg a csendet.
-Mi történt mióta elmentem?-kiváncsi voltam mi van a régi barátaimmal. Most rajta volt a sor, hogy válaszoljon de ő csak intett, hogy szálljak be  a kocsiba és majd az iskolában elmeséli. Marasztalni akartam, meg akartam kérdezni, hogy miért nem válaszolt, mert ez a titokzatosség még jobban kiváncsivá tett de végül be száltam a kocsiba mert féltem, hogy Anya még meg lát és vissza hív. Az utat szótlanul tettük meg és csak a motorzúgása hallatszott. Végig néztem a kocsin és meglepetten állapítottam meg, hogy ez az a kocsi amivel azon a bizonyos reggelen Robb értem jött. Nem tudtam, hogy hogy kérdezzek rá Laylánál a kocsira mert azt mégse kérdezhettem, hogy “Layla, hogyhogy ezzel a kocsival vagy? Én úgy tudtam, hogy ezt Robb vitte el  és azóta sem hozta vissza. Csak azért kérdezem, mert engem is ezzel a kocsival rabolt el”. Ezért inkább hallgattam, mondván majd késöbb rá kérdezek. Mikor megérkeztünk az iskolába még senki sem volt benn. Ennek örültem, mert legalább nem kell  a fárasztó kérdésekre válaszolnom. Legalábbis most még nem kell válaszolnom. Mikor Layla kiszált csak intett, hogy kövessem. Nem tudtam  mire vélni a dolgot de hát gondoltam rendben. Be mentünk az iskolába és ott is az  Irodalom Terembe ahol éppen nem volt óra. Mikor beértünk Layla becsukta az ajtót és leült az egyik padra. Én nem tudtam mire vélni a helyzetet hát én is leültem és vártam. Pár percig némán a saját gondolatainkba merülve ültünk egymással szemben.
- Robb elhagyott- mondta végül keserüen. A kaján öröm gyorsan lepte el a testemet, olyan gyorsan, hogy nem tudtam megállítani. Egyszerüen az a kis rész a lelkemnek aki szerette Robbot most átvette a hatalmat a testem fölött.  A szívem gyorsabban dobogtt és csak arra tudtam gondolni, mikor Robb a tisztáson magához rántott és megcsókolt. Egy kárörvendő mosoly jelent meg az arcomon és örültem, hogy nem kell Laylával versenyeznem Robbért. De amint jobban bele gondoltam, hogy mit jelent ez. A  lelkem kis darabja aki szerette Robbot rögtön gyengébb lett, így már fel tudtam venni ellene a harcot. Azonnal  letöröltem az arcomról a kárörvenő mosolyt és rendeztem vonásaimat.
- Layla, nagyon sajnálom! De mégis mi történt?- kérdeztem sajnálatot eröltetve a hangomba, mert még mindig nem tudtam teljesen át venni a hatalmat a testem fölött. Layla szerencsére semmit nem vett észre abból ami az elöbb történt mert a semmibe meredt.
- Igazábol nem tudom. És ez a legrosszabb. Pár hete mikor te is eltüntél ő is eltünt és mikor ujra jelentkezett egyszerüen megmondta, hogy nem szeret és nem is szeretett csak azért volt velem mert szórakoztatta a rajongásom….- nem tudta tovább folytatni, mert elsírta magát. Egyszerüen képtelen voltam elhinni, hogy Robb ilyen gonosz volt vele. Nem is tudtam olyan emberről az iskolában aki szóba áll Robbal rajta és rajtam kívül. Nem tudtam mit mondjak neki.
- Layla, ha tényleg ezt tette akkor ez volt az élete legjobb döntése. Mármint neked ez volt a legjobb. Ő nem érdemelt meg téged. Te ezerszel jobb vagy nála, ráadásul az egész iskola a lábad elött hever. Csak csettintened kell és ezerszel jobb pasik fognak a kegyeidért versengeni.- Tudtam, hogy elég sablonos vagyok  de reméltem, hogy ez Layla figyelmét elkerüli.  Rám nézett ls halványan elmosolyodott.
- Ugye tudod, hogy ez egy kicsit sablonos volt?- kérdezte és hallottam a hangjában a nevetést. Én is viszonoztam a mosolyt, mert tudtam, hogy akármilyen sablonos is, de megtette a kívánt hatást.
- Pontosan mikor szakított veled Robb?- kérdeztem kiváncsian, mert nem tudtam, hogy Robb most, hogy vagy hol van és reméltem, hogy a dátum  tisztázza.Hogy jól van és minden renben vele.
- Nem emlékszek pontosan, de valamikor a hét elején történt- Layla  bizonyára láthatta, hogy elsötétül az arcom de félre értelmezte és azt hitte még mindig őt sajnálom, de igazából Robbért aggódtam. Mert csak tegnap váltunk el Robbtól Robinnal és ezek szerint még mindig nincs a városban. 
- Akkor, most már elmondod, hogy hol voltál?-kérdezte másdoszorra.  Szerettem volna elmondani neki az igazat. Az egészről. Hogy miért voltam olyan fura, hogy miért tüntem el, hogy miért  hagyta el a barátja, de féltem, hogyha megteszem őrültnek fog titulálni és soha többé nem áll velem szóba.  Mégis bele fogtam, úgy hogy a durvább részeket ki akartam hagyni  belőle.
- Mikor elájultam pár hónappal ezelött, és utána  fel ébredtem a kórházban… valami történt velem és.. azóta minden megváltozott- kezdtem bele de egy kicsit döcökősen ment, mert minden szavam elött megfontoltam, hogy biztos ezt mondjam-e. Nem néztem Laylára, mert féltem,hogyha rá nézek abba hagyom és ha egyszer abba hagyom akkor nem tudom fojtatni.- Éreztem bizonyos dolgokat amiket…. más nem érzett. És utána, Robb…- itt muszály volt Laylára néznem, mert tudni akartam, hogy mi játszódik le benne, de nem láttam a kiváncsiságon kívül semmit a szemében. Így hát folytattam.- Robb elvitt engem a Californiai házába és ott voltam pár napot. Utána onnan elmentünk Aaronnal… És ott is voltam pár napot- A kiváncsiságot felváltotta a döbbenet a szemében, mikor Aaronról beszéltem.- Aztán beállított Robin és elvitt Aarontól de út közben… Elvsztettük egymást.. és mikor újra találkoztunk Robb is vele volt.- Nem tudtam, hogy említsem-e a csókot, de végül úgy döntöttem ezt kihagyom, mert féltem ha elmondom akkor vége a barátságunknak.
- Aaront mondtál?- Szakított félbe Layla. 
- Igen. Miért?- kérdeztem vissza kiváncsian, mert nem értettem, hogy miért pont ez a része maradt meg az elbeszélésnek.
- Én ismerem őt- mondta félig suttogva  Layla. Ezt végképp nem értettem. Honnan ismeri ő Aaront?
- De mégis honnan ismered?
- Ameddig a testvéred még élt, ide járt iskolába-Most rajta volt a sor az óvatos pillantásokkal- De mikor meghalt kiiratkozott az iskolából és Californiába ment.-mondta lassan Layla és közben az arcom minden mozdulását figyelte, hátha olyat mond amit már nem bírok. Tehát Aaron ismerte Abinát. De miért nem mondta? Csak egy magyarázat van erre. Azért mert ő  a húgom ellensége volt és nem akarta, hogy én ezt megtudjam.
- A barátod volt?- kérdeztem remegő hangon Laylától. Nem tudom miért ütött ennyire szíven, hogy Aaron ismerte Abinát. Talán azért, mert eddig ő volt az egyetlen ember akiről   tudtam, hogy semmi köze nincs az életemhez. Legalábbis a régi életemhez nem volt köze.
- Nem. Ő és Robb voltak jóban.Robb segített neki költözni és ha jól tudom még mindig tarták a kapcsolatot- Hát persze. Tehát innen ismerte Aaron Robbot. Layla bizonyára láthatta, hogy ez egy   nekem nem olyan kellemes   téma, így gyorsan témát változtatott és az elkövetkezendő egy órában csak az iskoláról beszéltünk és, hogy kinek ki a pasija, meg a pletykákról. Engem nem kötött le ez ez a réma különösebben, de hálás voltam Laylának, hogy nem beszél többet Aaronról és Robbról, így talán egy kicsit túl lelkesen, de belevetettem magamat a beszélgetésbe, hogy  De Koila Prof.  miért nem szereti Laylát.  Jó volt normális társaságban lenni, normális dolgokról beszélni. Észre se  vettem, hogy hogy elszaladt az idő de becsöngettek. Én nem akartam be menni az órára, de Layla szerint már épp eleget hiányoztam, így kénytelen voltam felállni a padról és ki sétálni a teremből. Layla szorosan mögöttem volt mintha attól félne, hogy megint eltűnök. Egészen  a Spanyol Teremig kisért, (mert spanyol órám volt) és csak az ajtó elött köszönt el. Megbeszéltük, hogy iskola után találkozunk és folytatjuk a beszélgetés és már ott sem volt. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam. A teremben abban a percben néma csend lett. Mindenki rám figyelt.  A legtöbb arcot nem ismertem, csak Selia arca tünt ki a többiből. Mint mindig most is gyönyörű volt. A haját levágatta így pont a nyakági ért. Egy kék toppot vett fel egy fekete farmer gatyával és egy torna cipővel. A tanár az első megdöbbenéséből felucsodva a helyemre parancsolt és folytatta az órát, viszont nem mindenki tudta magát ilyen könnyen túl  tenni a belépőmön. Próbáltam feltünés mentesen végig menni a termen a helyem felé. De mikor már a terem közepén jártam, vettem csak észre, hogy valaki már ül a helyemen. Egy sötét vörös haju lány volt. Az arca tele volt szeplővel ami kihansúlyozta kék szemét. Egy fekete póloban és egy fekete nadrágban volt. A szemét dúrván feketére fesettte. Az a tipikus rokker csizma volt rajta, vastag talpal és ezüst láncokkal. Abban biztos voltam, hogy új lány, mert elég jó az arc memóriám. Nem tudtam mit tegyek.  Menjek oda és kérjem el a helyemet vagy üljek le máshová. A teremben mindenki engem nézett kivéve a lányt és a tanárt. Végül döntöttem. Régebben olyan lány voltam aki oda megy és beveri a képét, csak mert a helyére ült. De az régen volt. Még Abina halála elött vagy az új képességeim elött. Most csak megfordultam és vissza mentem az ajtóhoz, hogy megnézzhessem, hol van hely még a teremben. De sehol máshol nem volt csak a terem végén ahol mindig a drogosok ültek. Nem volt más választásom. Lassan felmentem a lépcsőn és leültem pár fiú mellé. Azonnal láttam, hogy a társaság fele be van lőve a másik fele meg csak alapból hülye. Én pont a társaság közepén ültem le így aki eddig nem is vett észre belőlük az most már észre vett.  Úgy hatan lehettek és mindannyiuknak szakdt volt a ruhája. Nem figyeltek az órára. Tulságosan is el voltak foglalva a saját kis világukkal. Amint leültem elcsendesedtek és a következő pillanatban már szorosan melletem volt mind a hatuk feje.  Mivel a táskám Robb autójában maradt így nem hoztam magammal iskola cuccot ezért nem tehettem úgy mintha elmerülnék a jegyzeteimben. Végül a legidősebb szólalt meg.
- Szervusz kislány- a hangja mély volt és egy kicsit érces.  Nem válaszoltam neki, gondolván biztos békén hagy ha nem mutatok érdeklődést iránta.  A tag egy ugrással a mögöttem lévő székről elöttem termett és az arcomat megfogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. A szeme sötét kék   volt és meglepően tiszta ahhoz, hogy be legyen nyomva. Pedig amikor a testvérem elkezdett drogozni tisztán láttam, hogy mikor volt benyomva és mikor volt tiszta. Mikor be volt nyomva mintha köd lepte volna el a szemét. Olyan homályos volt. De most ennek a fiúnak tiszta volt a szeme. Elengedte az arcom és így végig tudtam nézni ratja. Nem úgy volt felöltözve mint a társai. Egy barna polót és egy kék farmert viselt hozzá torna cipőt. Teljesen normálisan nézett ki. Kezdtem azt hinni, hogy ő is csak azért ült ide, mert nem volt más hely és nem azért mert a csapat tagja.
- Hé, Luke! Mit akarsz attól a szerencsétlen lánytól?- kérdezte mögöttem egy hang. Tehát mégiscsak ismerik. Ő is  a csapat tagja. Pár percig  Luke csak nézte az arcom. Az arca olyan közel volt, hogy éreztem enyhén mentolos leheletét mikor válaszolt a hang tulajonosának.
- Semmit, semmit nem akarok még tőle- mondta rendes hangerővel. A többiek akik egy kicsit felvoltak háborodva, hogy miért érdeklem annyira most megnyugodtak, de nekem megakadt a figyelmem a “még” szócskán.  Felháborodva néztem végig az arcán. Szőke haját gyengén felzselézte ami nagyon jól állt neki. A vonásai egy kicsit durvák voltak de a sajátos módjukon szépek.  Eddig meg se szólaltam, mert úgy gondoltam úgy hamarabb leszálnak rólam, de ez a még feldühitett. Undorodva néztem végig rajtuk. Elegem volt már abból, hogy mindenki olyan titokzatos és semmit sem értek. A  karjaimat össze fontam magam elött és kihúztam magamat.
- Hogy érted azt, hogy még?-kérdeztem dühösen.  Luke arcán át suhant a döbenet de utána rendezte az arcvonásait és  ez így tökéletesen kifejezéstelen lett.
- Semmit.- mondta kimérten de rögtön láttam, hogy hazudik, mert a szemöldökét össze ráncolta és a száját össze szorította. Már éppen válaszolni akartam amikor a csapat egy ujjabb tagja aki a hátam mögött ült, előre hajolt  és a fülem melett oda  szólt Lukenak.
- Miért sajátíatod ki magadnak a lányt?  - kérdezte mély búgó hangon. Éreztem a szagából hogy ivott és be volt lőve.  Luke  arca eltorzult a dühtől   és láttam, hogy keze már lendül is  a fiú  felé de én autómatikuson elkaptam a kezét még az ütés közben.  Éreztem a megdöbbenést a levegőben. A csapat tagjai megmerevedve figyelt minket.  Luke már éppen felháborodva kérdezni akart tőlem valamit amikor felhangzott a csengő. Amilyen gyrsan csak tudtam  fel álltam és lerobogtam a lépcsőn. Már épp ki akartam lépni az ajtón amikor valaki megérintette a vállam. Hátranézve azt vártam, hogy a tanár az vagy valamelyik csoport társam de Luke állt mögöttem. A vonásai nem voltak olyan kemények mint az elöbb  és  a szeme is mosolygott.
- Még nem is mondtad a neved- mondta .  A hangjában most nyoma sem volt az elöbbi érces aláfestésből, most inkább dallamos és kelemesen simogató volt. Nem akartam neki válaszolni, de olyan aranyos volt és már nem is undorodtam anyira tőle mint az elöbb.
- Ellie. Ellienek hívnak.- mondtam olyan kedvesen ahogy csak tudtam. Már majdnem mindenki kint volt a teremből és már csak mi meg a hevrjai maradtuk a teremben csak mi az ajtónál voltunk  Lukeval ők meg  a padoknál. Mikor láttam, hogy felálnak ki akartam menni a teremből de  Luke vissza tartott.
- Engedj el!- mondtam emelt hangon. Mikor a haverjai meghalották a hangomat gyorsan szedelőzködni kezdtek, hogy leérjenek hozzám és Lukehoz. Dühösen rá néztem, mert tudtam, hogy nem azért volt kedves velem, mert tényleg az akart lenni, hanem csak fel akart tartani.  Ő csak fel emelte a vállát és  ártatlanul hátrébb lépett az ajtó irányába, hogy esélyem se legyen ki menni. A haverjai nem siették el a dolgot. Szép lassan közeledtek. A fura az volt, hogy egyáltalán nem féltem, csak dühös voltam. Dühös voltam, hogy túl gyenge vagyok hozzá ahhoz, hogy jól bemossak neki. A barátai már nem voltak olyan távol mint szerettem volna így gyorsan körülnéztem a teremben a tanár felé kutatva de az már rég kiment. Már majnem ide értek Luke barátjai amikor Selia jelent meg Luke hát mögött. A tekintete kiváncsi volt és döbbent mikor fel mérte a helyzetet. Döbbenten vettem észre, hogy a járása ugyanolyan könnyed mint Robiné és ugyanolyan gyönyörű volt mint Robin.   Könnyedén kikerülte Lukeot és kérdően rá nézett.
- Ez meg mi?- kérdezte dallamos hangján. Luke látszólag meg volt lepődve,  hogy hogy került ide.
-Én.. Én- dadogta.  Látszott rajta, hogy nem tud mit mondani. Igazat kellett adnom neki mert én se tudtam volna mit mondani Seliának az ő helyében. 
-Semmi nem történt. Csak beszélgettünk.- siettem segitségére Lukenak. Nem tudtam miért védtem de megtettem. Fél szemmel hátra néztem, hogy hol vannak  a haverjai de ők úgy látszik megijedtek Seliától és vissza mentek a helyükre. Selia kedvesen mosolygott de a szeme szigorúan villogott.
- Rendben. Akkor gyere Ellie majd késöbb beszélgetsz ezzel a kedves urral.- váltott kedves de kimért hangnemre. Bólintottam, hogy felőlem rendben, Lukenak meg biccentettem és már Selia melett is voltam. Megfogta a kezemet és úgy vezetett ki Luke melett mikor látta, hogy Luke nem fog félre állni. Látszólag Luket nagyon meglepte, Selia fel lépése. Nem foglalkoztam sokat vele, mert nem érdekelt, hogy mi van vele vagy hogy miért döbbent meg, mert most döbbentem rá, hogy igazából mit akartak csinálni velem ő meg a haverjai. Ettől fel kavarodott a gyomrom és elkezdtem gyorsabban menni, hogy minél távolabb legyek attól a teremtől. Mikor már az ebédlőnél voltunk Selia megált és felém fordult.
- Mi lenne ha most velem töltenéd a szüneted?- kérdezte nyugodtan, mintha az elöbb mi sem történt volna. Fogalmam sem volt, hogy mi volt ez az elöbb. Honnan tudta Selia, hogy bajban vagyok? Miért  lóg Luke velük? A drogosokkal?
  - Robinról lenne szó- szakított félbe  a gondolkodásomban ezzel a fél mondatával, de azt kivántam bár ne tette volna.  Fogalmam sem volt, hogy mi van Robinnal. Azóta az álom óta nem tudtam róla semmit. Féltem, hogy baja esik és féltem, hogy talán már meg is halt.  Nem tudtam mit válaszolni Seliának a még fel nem tett kérdésére és  ez el szomorított. Fogalmam sem volt, hogy szeretem-e Robint, bár az biztos, hogy az életemet  fel áldoztam érte ha kéri.  Még nem tudtam biztosra, hogy szeret-e, bár azt tudom, hogy szeret. Úgy mint a húgát.
- Szóval nem láttam pár napja. Anyja azt mondja, hogy beteg de szerintem nincs otthon. Valahogy úgy éreztem, hogy te tudsz róla valamit. Amikor először  találkoztatok volt valami a levegőben és azt hittem, hogy ugye te el mentél és ő utánad ment és hogy nem tértek vissza mert..- látszott rajta, hogy nem tudja, hogy mit mondjon. Én személy szerint megmerevedtem. Hihetetlen hogy az igazság egy felét milyen jól kitalálja a másik felét meg hogy mennyire nem.
- Mi? hogy én meg ő? Selia! Dehogyis- mondtam és próbáltam undorodva mondani  ezt  remélve , hogy nem veszi észre a hangomban a vágyakozást.
- Akkor nem is találkoztál vele?- kérdezte, és most már nem féltékenységből hanem aggódásból kérdezte.  Meg akartam nyugtatni, hogy de igen és minden rendben van vele legalábbis rendben volt mikor láttam(ha az álmomat nem számítjuk) de féltem, hogy gyanuba keverem magamat. Így csak megráztam a fejemet, mert féltem, hogy kihallja a hangomból a hamisságot ha  megszólalok. Látszólag megnyugodott  és elindult vissza felé. Én nem akartam még elválni. Szerettem volna megköszönni, amit tett  és szerettem volna beszélgetni vele. Így utána futottam de valószínüleg túl sokági vártam mielött utána mentem mert már nem volt sehol.  Pár pillanatig még kémleltem a folyosót de utána feladtam és elindultam a következő órám felé. A nap többi része gyorsan el telt. Spanyol után matek aztán irodalom, történelem, fizika és két testnevelés volt. Minden óra elején mikor beléptem pár percig néma csen honolt aztán minden ment tovább. Senki nem zaklatott a kérdéseivel és senki nem firtatta, hogy hol voltam és hogy mit csináltam.  Ezt fúrcsáltam de egy kicsit sem sajnáltam. A nap többi részében tovább kerestem Seliát de se őt se Laylát  nem találtam.Viszont azzal a fura lánnyal aki spanyolon a helyemen ült,  szinte minden órán találkoztam. Mindegyiket végig jegyzetelte és egyszer sem nézett fel. Mikor matekon a tanár felszólította nem, hogy az összes kérdést tudta de a tanárnak kérdeznie sem kelett semmit mert mintha kitalálta volna az összes kérdést és magátol válaszolt. Látszólag ez  csak nekem tünt fel, a többiek biztos stréberségnek könyvelték el. Mikor  végre vége lett a napnak már alig vártam, hogy újra Laylával lehessek. Még ki se csengettek az utolsó órárol de én máris a folyosón voltam. Már az iskola kertben jártam mikor halottam, hogy valaki követ. Azt hittem, hogy a tanár az, mert észre vette, hogy hamarabb ellógtam  így gyorsítottam a lépteimen. Ezzel egy időben az aki követett el kezdett futni. Nem akartam balhét, hogy már az első napon el futok egy tanár elöl így megálltam és fel vettem a legilledelmesebb arc kifejezésemet és párszor elpróbáltam magamban, hogy mit fogok mondani. Hallottam, hogy az ilettő megáll pár méterre tőlem. Vártam, hogy elkezdje  a szónoklatot, hogy miért jöttem el az óráról, de nem szólalt meg. Remek, gondoltam. Ezek szerint ez a tanár az a tipus aki  hagyja hagy mondjam el magam, hogy mi rosszat tettem. Így lassan megfordultam, hogy  elmondjam neki mennyire sajnálom  de mikor megfordultam nem egy tanárt hanem Luket láttam meg. Először meg döbbentem aztán hihetetlenül mérges lettem. El akartam futni. Féltem, hogy a haverjai is itt vannak a közelben. Azt fontolgattam, hogy milyen gyorsan tudnék el futni úgy hogy  letugyjam őt hagyni.
- Hé várj! Kérlek ne fuss el!!- kérlelt, mert látszólag ő is megsejthette, hogy mire készülök.  Minden valószinüséggel elolvadtam  volna  a kedves hangjától ha nem akart voln egyszer már így  elcsábítani.  Dühösen megfordúltam  és el indultam  az iskola kijárata  felé, Luket pedig nem méltattam a figyelmemmel.
- Én tényleg sajnálom ami spanyolon történt. Hülye voltam.-  olyan mély megbánással mondta, hogy haljottam rá, hogy elhiggyem.
- Miért voltál olyan hülye? Miért csináltad?- kérdeztem.
- Én nem tudok máshova beileszkedni csak hozzájuk. Csak ők értenek meg.- mondta keserű msollyal az arcán. Nem mondhattam erre, hogy ez hülyeség, mert ha valaki én pontosan tudtam milyen az ha valaki nem ért meg.
- Viszont az hogy még  velük lógsz nem jelenti azt, hogy részt veszel a mocskos ügyeikben.
- Hát lehet, hogy  egy kicsit meg rontottak- mondta, most már őszinte mosollyal. Nem bírtam meg állni, én is mosolyogtam.
- Igérd meg, hogy mostantól soha többet nem fogsz ilyet csinálni- kérleltem. Nem tudtam tiszta szívvel vele lenni, úgy hogy tudom ilyeneket művel a hátam mögött.
- Ha ez megnyugtat soha többé nem teszek se ilyet se több rossz dolgot- mondta gúnyos hangon de nekem ez elég volt.
- Rendben bár egy kicsit még csiszolnunk kell a stílusodon- mondtam nevetve bár nem bocsátottam meg teljesen neki azt amit spanyolon tett. Látszólag tudta, hogy még nem vagyok teljesen ki engesztelve  de ettől most el tekintett.
- És mit csinálsz itt? Hiszen még óra van-  kérdezte mosolygó szájjal.
- Éppen a barátnőmhöz igyekszek. Ha van kedved elkisérhetsz. Persze ha nincs jobb dolgod.- ajánlottam fel reménykedve, hogy igent mond, mert semmi kedvem sem volt egyedül folytatni az utat. Ő elmosolyodott és bólintott. 
- Mi lenne ha elötte még beugranánk  valahova?- kérdezte. Beugrott, hogy mikor Robb magával vitt ő is azt mondta, hogy beugrunk valahova, egy barátjához. De ezt elheseggettem magam elöl és bólintottam. Elindultunk és kis időn belül már a buszon robogtunk.
- Hova is megyünk?- kérdeztem buzgón mert meg akartam tudni, hogy mennyit fogok késni Laylától.
- Hahh ne félj nem foglak el vinni, megerőszakolni- nevetett de én le merevedtem. Nem értettem, hogy hogy viccelhet ezen.  A némaságomat félre értelmezte mert megint fel nevetett.
-  Én csak barátként tekintek rád. Nem áll szándékomban elrabolni- nevetett. Meg próbáltam egy mosolyt eröltetni az arcomra és vissza szóltam neki.
-Kár pedig  már úgy beléd estem- vágtam vissza neki. Felnevetett és én is vissza nevettem,sok idő óta most   először tiszta szívből nevettem.