6.fejezet

MI? Te meg kiről beszélsz?- nem tudtam mire vélni a dolgot. Vajon milyen ismerősöm van akit ő is ismer?
- Hát Abináról!- mondta mintha teljesen normális lenne, hogy a halott kishúgommal beszélget. Viszont én teljesen le voltam taglózva. Tehát nem vagyok dilis, nem károsodott az agyam. Akkora megkönnyebbülést éreztem. El is felejtettem, hogy ki mellett ülök és, hogy mi a helyzet.
- Szóval mesélt már róluk? Tudsz már valamit?- Kérdezte nagy mohón.Talán egy kicsit túlságosan is.
- Figyelj nem tudom, hogy miről beszélsz. Én azóta nem láttam Abinát, hogy meghalt és légy szíves ne emlegesd fel nekem.- Nem tudtam miért tagadtam le de megijesztett az a mohóság amit az arcán láttam és megint felderengett az az állatias kinézete amit a kórházban láttam. Valahogy úgy éreztem, hogy Abinát meg kell védenem Robbtól.
- Na persze! Láttam amit láttam a kórházban! Figyelj itt nem én vagyok a rossz fiú. De tudom, hogy nem tudsz vissza menni, mert valami vissza húz.-Látszott rajta, hogy ideges nagyon gyorsan beszélt, szükségem volt az új hallásomra, hogy mindent megértsek belőle.-Tudom, hogy most minden új neked, de én is éreztem, hogy valaki lezárta A Kaput és tudom, hogy most nem tudsz bemenni. Először én sem tudtam, de most már át tudok hatolni rajta.- mondta és látszólag megnyugtatta, hogy ezt elmondta és én nem akadályoztam meg ebben. Egyszerre pánikba estem. Tehát ez nagyobb dolog mint egy ki s trauma utáni kébzelődés. Ez tényleg komoly dolog.  Eddig fel se fogtam, hogy mibe keveredtem.
- É-é-és most mihez kezdjek? Nem tudom, hogy mit tegyek? Fogalmam sincs, hogy mibe keveredtem és iszonyúan fáj!! Kérlek segíts!- mondtam a végső elkeseredettségemben.
-hé,hé nyugi, semmi baj! Én nem tudok mindent elmagyarázni de van egy ismerősöm aki engem is beavatott, most hozzá tartunk ő majd mindent elmagyaráz.- Fura de mintha elégedett lenne, hogy ezt váltotta ki belőlem.-Most ha megbocsátasz de még hosszú az út és gondolkodnom kell még, szóval...- mondta és valamit kihúzott a zsebéből. Még kérdőre se tudtam vonni, mert a keze túl gyors volt és valamit belém szúrt a tarkómnál. Hirtelen köd szállt körém és az utolsó emlékem az volt, hogy felismertem az injekciót amit belém szúrt aztán minden elsötétült.
Arra ébredtem,hogy a nap besüt az óriási ablakon ami az egész falat befedte. Fogalmam sem volt hol vagyok az utolsó emlékem az volt, hogy Robb belém szúrta azt az injekciót. Gyorsan felültem de talán egy kicsit túl gyorsan, mert megszédültem és vissza estem az ágyra. Mikor másodszor már sokkal lassabban keltem fel, sikerült. Lassan körül néztem, az egyik fal teljes egészében egy nagy ablak volt. Az egész szoba nagyobb volt mint otthon az egész lakásunk. Ennél szebb és giccsesebb szobát még életemben nem láttam. Egy hatalmas arany csillár volt a szoba közepén, a baldachinos ágy amiben aludtam 3szor nagyobb volt mint az otthoni ágyam és vagy 100szer kényelmesebb. Az egész ágyhuzat,paplan, minden arany volt. A szoba végében egy hatalmas kandalló volt amit látszólag már régen nem gyújtottak be. Az ágy mellett egy bőr kanapé állt. A másik fal mellett pedig egy hatalmas antik szekrény állt. A szoba padlóján egy hatalmas szőnyeg volt leterítve. Valahonnan messziről a tenger moralljását hallottam amiből arra következtethettem, hogy tenger közelben vagyok. Ez azért volt fura, mert Salonban nincs tenger és a legközelebbi tengerről amiről tudok az Californiában van. Éppen csak, hogy ezt végig gondolhattam nyílt az ajtó és egy öreg hölgy lépett be az ajtón kezében egy tálcával amin egy pohár narancslé és egy kis pirítós volt..
- Szervusz kedveském, én Katlen vagyok a házvezetőnő.- mondta kedvesen és letette az ágy végébe a tálcát.
-Hol vagyok?- kérdeztem összezavarodva.
- Hát Californiában, Robb úrfi hozott ide, nagyon elvoltál fáradva mert már aludtál. Egy egész napot át aludtál. -A szekrényben egy frissen vasalt ruhát találsz, ha megreggeliztél akkor vedd fel és és gyere le a hallba! Ott majd Robb úrfi mindent elmagyaráz.- mondta. Nem is válaszolhattam, mert már kint is volt az ajtón túl. A reggelihez nem nyúltam, mert egyszerűen nem tudtam enni. Inkább gyorsan felkaptam a ruhámat és már éppen indulni akartam amikor eszembe jutott, hogy használhatnám a képességeimet. Úgy döntöttem, hogy csak az extra hallásomat használom, mert semmi kedvem nem volt ahhoz a fájdalomhoz ami vele szokott járni ha az összeset felengedem. Így vissza ültem az ágyra és koncentráltam. Egy pár pillanatig nem történt semmi, de aztán éreztem, hogy a többi érzékszervem eltompul és minden erőm a fülembe szállt. Először csak a szobámat hallottam, azt hogy hogy eszik a férgek a szekrényt és hogy éppen egy légy iszik a narancsléből. De aztán már hallottam, hogy Katlen éppen a szennyest mossa a ház másik felében és, hogy valami nép dalt dúdol. Mikor az egész házat bejártam a hallásommal és nem éreztem senkit akkor gondoltam nincsenek itt 
hon és már majdnem elfojtottam a hallásomat, amikor egy beszélgetésre lettem figyelmes, kint a kertben.
-Ahh Robb, hogy hozhattad ide?
- Figyelj Aaron tudom, hogy mit gondolsz de ő más!- ebben a hangban felismertem Robbot
-Hát nem érted ő nagyobb mint mi, sokkal erősebb. De hisz te is tudod amikor megvizsgáltam te is ott voltál.
- Ha sikerül az oldalunkra állítanunk, talán győzhetünk! És nekem csak ez számít!
- De nem érted...! Várj csak! Érzed ezt??
- Mit? Itt vannak:!- Robb hangjából tisztán hallatszott a vak rémület.
- Nem de mintha... Jézus, hiszen már felébredt! Rendben, mondom, hogy mit csinálunk. De elötte felhúzom a falat.-mondta az idegen hang aki minden bizonnyal Aaron volt. Szerettem volna még tovább hallgatózni, de ugyanúgy falba ütköztem, mint mikor Robinba néztem. A hallásomat gyorsan vissza hívtam és így vissza tért a többi érzék szervem is. Az volt a különös, hogy mióta ott voltam sokkal könnyebben tudtam bánni a képességeimmel. Mikor felkeltem az ágyról, gondoltam még nem megyek le, mert át kellett gondolnom azt amit az előbb hallottam. De még bele se gondolhattam, hogy mi volt ez mert nyílt az ajtó és belépett Aaron.

5,fejezet

Egyik nap mikor éppen az ágyamon feküdtem és zenét hallgattam . Kopogtatást hallottam az ajtómon be se invitálhattam mert az anyám rögtön belépett. Ez meglepett. Most először akartam tényleg használni a képességeimet, hogy megtudjam miért van itt, de ugyanakkor féltem, hogy ha egyszer kiengedem a képességemet, soha nem tudom majd vissza fojtani.
- Szia Ellie.- Mondta óvatosan. Szép lassan kezdtem felengedni belőlem az erőt. Egy ideig ment is de aztán hirtelen kirobbant belőlem. Ez még fájdalmasabb volt mint élősszőr amikor megtapasztaltam a képességemet. Hirtelen minden sokkal erősebb lett. Láttam a szobám minden egyes pontját. Még azt is láttam, hogy szobám falán a legyek hogyan szálltak fel. Olyan sok minden szakadt rám egyszerre hogy összeestem volna ha nem az ágyon feküdtem volna. Annyira intenzív volt minden, hogy csak a sokadik percben vettem észre, hogy anyám is a szobában van.
.Szóval úgy gondoltam, hogy nagyon kevés időt töltünk együtt és mi lenne ha csinálnánk egy anya-lánya délutánt??- Kérdezte. Éreztem, ahogy a vér a szívébe árad. A szíve nagyon gyorsan dobogott és alig észrevehetően remegett a szája. Innen láttam, hogy nagyon ideges a válaszom miatt.
-Figyelj anya ezt ne erőltessük, jobb nekünk így, hogy külön -külön úton járunk.-mondtam. Próbáltam nem meg bántani, de nagyon nehéz volt úgy beszélni, hogy már sajgott a fülem a hangzavartól ami körül vett. Nehezen tudtam nyugodtan beszélni csak vissza akartam menni a zene és a repp világába, szerettem volna vissza tenni a fülhallgatómat a fülembe . Anya nehezen fogadta a hírt. Egy percig megemelkedett a pulzusa és a szív dobogása is gyorsabb lett de utána megnyugodott. Látszott, hogy megsértődött mert az arcán a szem fölötti ráncok meg mélyültek de látszott rajta, hogy belenyugodott. Felállt és kiment. Amint becsukta az ajtót, vissza tettem a fülhallgatómat. Még nem tudtam bele mélyülni igazán a zenébe, mert hangos dudálás hangzott fel a házunk előtt. Felálltam és az ablakhoz mentem, igazából örültem ennek a hangnak, mert ezt a hangot már sokszor hallottam. Ez azt jelentette, hogy Layla végre megbocsátott azért amit le se követtem. A ház előtt Layla kocsija állt de nem Layla, hanem Robb ült a volán mögött. Nem tudtam mire vélni a dolgot így arra jutottam, hogy biztos azt hiszi Layla itt van, ezért gyorsan felvettem az első dzsekimet amit megláttam a szekrényemben és az első farmert. Gyorsan lerobogtam a lépcsőn és felvettem a táskámat. Reméltem ha megtudja Robb, hogy Layla nincs itt még elvisz az iskolába. Feltéptem az ajtót és Robb fürkésző pillantásával találtam szemben magamat.
-Szia, Layla nincs itt. Ha őt keresed..- mondtam elbizonytalanodva mikor láttam az arcán a sejtelmes mosolyát.
-Tudom, nem őt keresem téged akartalak látni. Jól vagy? Úgy láttam nagyon ki vagy.- mondta ugyanaz a sejtelmes mosollyal a arcán. Egy kicsit meglepetten válaszoltam, mert meglepődtem, hogy ilyen kedves velem.
- háát, őő köszi jól vagyok. Ha nem őt keresed azért bevinnél a suliba??- kérdeztem egy kicsit félénken, mert az első meglepetésből felucsodva vissza emlékeztem arra amikor először felébredtem a műtét után és azt az állatias kifejezést láttam rajta.
- persze, hogy elviszlek. Csak előtte még beugrunk valahova!- mondta és ez nem úgy hangzott mint egy kérdés hanem mint egy parancs. Így hát beugrottam a kocsiba és elűztem a rossz gondolatokat a fejemből. Egy ideig az iskola felé mentünk de aztán elfordultunk és az autópályán kötöttünk ki. Először nem szóltam semmit de mikor már fél órája az autópályán voltunk és nem volt semmi jele annak, hogy vissza fordulnánk mikor éppen kérdőre vontam volna őt ezért felém fordult.
. Már megtudtál róla valamit? Nekem pár hete üzent és azt mondta nem beszéltetek túl sokat.-mondta elgondolkodva.

4.fejezet

Fura volt, nem olyan érzésem volt, mintha féltékeny lennék vagy ha szeretném ha engem csókolna, inkább olyan határtalan örömöt éreztem, hogy egy szobában van velem, mellettem. Mintha haza értem volna, nem éreztem semmit az új képességeim közül. Mintha megint a régi lennék. Csak a szemét tudtam nézni, mintha a szeme magába szippantott volna.
-Hé szia édes, nem is tudtam, hogy jössz.- Mondta Selia meglepetten.
- Hát gondoltam benézek, tudtam, hogy itt vagy. De még be se mutattál a barátnődnek!- Mondta miközben felém fordult. Mikor a szemembe nézett, hirtelen minden vissza tért, de nem csak, hogy vissza tért de mintha sokkal erősebb lett volna minden. Mikor újra rá néztem éreztem minden levegő vételét. Láttam minden egyes hajszálát, és hallottam, hogy a vér hogy áramlik a szervezetében. A szíve sokkal lassabb volt mint Seliájé, vagy Layláé, viszont az egész teste sokkal intenzívebb volt. Amikor a szemébe néztem láttam az egész életét, ahogy amikor kicsi volt miként csókolta meg őt az anyukája minden este és ez hogyan szakadt meg mikor egy nap már nem ment haza és minden rá szakadt. A háztartás és a pénzszerzés is, mert az apja alkoholista lett. Láttam ahogy először szerelmes lett egy lányba a gimi első évében, és láttam ahogy az a lány vissza utasítja az apja miatt. De mikor megláttam a húgomat a fura képek között, mintha falba ütköztem volna.
- Hello Harry Robin vagyok.- mutatkozott be. A hangja könnyed volt de a szemén láttam, hogy nagyon erőlködik valamin. Újra megpróbáltam belé pillantani de most már az elején is fal volt. És egyre több és több lett a falakból. Elegem lett ki akartam szállni, de éreztem, hogy újra behúz a sötétség. Az elején még küzdöttem de aztán eszembe jutott hogy, megint találkozhatok Abinával. Már zuhantam is de mikor már éppen, hogy megláttam volna Abinát valami vissza rántott, nagyon erős volt, bár foggal-körömmel küzdöttem a láthatatlan erő ellen, mert újra Abinával akartam lenni. De egyszerre már megint a kórházi szobában voltam. Robin látszólag még mindig várta, hogy mutatkozzam be,be mutatkozzam, de a szemén és az ökölbe szorult kezén, hogy nagyon koncentrál valamire.
-őő igen én Ellie vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek Robin. Selia sokat mesélt rólad.- mondtam megjátszott könnyedséggel. Bár belül még mindig Abinához akartam vissza menni. Viszont az hogy megszólított és, hogy beszélünk! Olyan volt mintha egy tündér szép álomba kerültem volna.
- Valóban??Lóghatnánk többet együtt, ha már Seliával így össze jöttetek.-mondta Robin és közben le nem vette a szemét rólam. Az álomnak egyszerre vége szakadt, mikor meghallotam a hangjában a kimért udvariasságot. Tehát az egész csak azért volt mert, ezt kívánta az illem.
-Oké, én és Robb is benne vagyunk.- Mondta Layla és látszott rajta, hogy nagyon meg van sértve, hogy róla meg is feledkeztünk.
- Na jó. Ennyi volt a látogatás most pár napig senki ne jöjjön ide, mert a betegnek pihennie kell.- Mondta egy fiatal orvos, aki most lépett be az ajtón és már ki is tessékelte a bent lévőket. Mikor Robin az orvos mellé ért komolyan a szemébe nézett és valamit mormolt az orra alatt. Az orvos megmerevedett. De aztán mintha minden ment volna tovább és ez a kis malőr meg se történt volna.
Ezután pár hétig nem történt semmi. A sok fájdalom csillapító miatt nem érzékeltem, csak nagyon keveset az új képességeimből. Ez alatt a pár hét alatt alig láttam valakit, csak az a fiatal orvos jött be hozzám néha és beszélgetett el velem. Anya is csak egyszer jött be és akkor is csak azért, hogy rendezze az orvosi számlákat. Mikor végre hazamehettem már egészen megszoktam ezeket az új képességeimet. Ha erősen koncentrálok valami másra akkor kitudom zárni őket a fejemből, erre a legjobb a zene hallgatás és az írás. Mostanában elkezdtem írni házi feladatot és még a hosszabb esszéket is megcsinálom. A zenéből a repp a legjobb, mert abba tudok csak igazán bele mélyülni. Fura, hogy a balesetem óta mindenki feltűnően kedves velem. Mindenki köszön amikor a folyosón vagyok és ha százszor nem mondtam, hogy „kösz, jól vagyok” akkor egyszer sem. A legkülönösebb az, hogy néha mielőtt az egyik iskola társam kedves lett volna velem, előtte mindig azt látom, hogy Robin beszél vele. Igazából nem beszélget vele, mert csak ő beszél és az iskola társaim és ugyanúgy lemerevednek mint az a fiatal orvos akivel ugyancsak Robin beszélt. Bár ezen nem tudtam többet gondolkodni, mert akkor már nem a zenét hallgatom és így újra vissza térnek a képességeim. Layla miután vissza jöttem a suliba alig beszél velem. Gondoltam azért mert még mindig meg van sértődve azon amit Robin a kórházban mondott. Viszont Selia nagyon kedves lett. Robinnal többet nem beszéltem csak azt a pár szót amit a kórházban váltottunk. Azóta is próbáltam vissza menni Abinához de mindig amikor úgy érzem már majdnem sikerül valami vissza ránt. Így telt el pár hónap, senkivel nem beszéltem különösebben csak Seliával. Anya mintha különösen eltávolodott volna tőlem,mert már annyit se beszél velem mint eddig.

3.fejezet

Egy kórházban ébredtem a gép pittyegésére. Fura mintha élesebbek lettek volna érzékeim, éreztem a vérem dobogását amint a szerveimben kering, hallottam, hogy a szobám előtt a nővér valakivel beszél a telefonon, sőt még azt is hallottam, hogy a telefonban a férfi mit mond. Hallottam hogy valaki közeleg a szobám felé. Selia volt, nem is tudtam eddig milyen gyönyörű Mintha nem is láttam volna eddig tisztán. Iszonyúan fájt mindent és mindenkit éreztem, mintha nem én lennék a világ része, hanem a világ az én részem. Mindent éreztem, hogy a por, hogy lepi el a szememet,hogy a levegő hogyan mozog a szobában, minden olyan erős volt. A fénytől majdnem megvakultam és a hangzavartól ami körül vett majdnem meg süketültem. Minden szagot éreztem, minden hangot hallottam és mindent láttam. Szörnyű volt. Nem tudtam, hogy mi van velem, nem értettem semmit de ez már túl sok volt. És egyre erősödött amint elmúlt az altató hatása, mert valahonnan tudtam, hogy elaltattak, éreztem hogy az altató hogy ürül ki a szervezetemből. Annyira elfoglalt a fájdalom és az hogy a körülöttem lévő világot szemléltem, hogy el is felejtkeztem Seliáról.
- hé, hogy vagy?- kérdezte aggódva, éreztem ahogy a hangja megremeg mikor a mondat végére ér. És láttam a vörös színt a szeme alatt, ami azt jelentette hogy sírt. Láttam amint az izzadság lepereg a nyaka oldalán és láttam a szemében a sajnálatot és a szánakozást. Az illata gyengén de érezhetően hasonlított az orvosokéra ami azt jelentette, hogy sokat várt rám. Még a cigi és a csipsz meg egy kis Red Bull is érződött rajta.
- én nem is tudom, olyan fura minden, mi történt velem??- kérdeztem össze zavarodva. A fájdalom lassan elviselhetetlenné vált, de mikor Seliára koncentráltam már nem fájt annyira.
- Hát miután, elájultál megpróbáltalak fel ébreszteni, de nem sikerült. Aztán mikor láttam, hogy nem fogsz fel kelni, hívtam a mentőket, ők meg azt mondták, hogy súlyos agy vérzésed van és hogy kritikus az állapotos, azonnal be kell vinni a kórházba. Azonnal fel vittek a műtőbe de mikor elaltattak és kezdték volna műtétet valami fura rohamot kaptál és nem tudtak megműteni. Ennek már három napja.- mondta, és éreztem, hogy magát vádolja. Nem igazán értettem hogy mi van velem de már nagyon idegesített hogy nem értettem semmit. Nem tudtam válaszolni mert megjelent az ajtóban Layla és a barátja Robb.
-Ó édesem! Jól vagy?? Mióta elájultál én halál félelemben voltam. Hogy vagy?? - Kérdezte Layla. Sokkal szebb volt mint gondoltam volna, a szemében nem az aggodalom és a félelem ült mint Seliáéban hanem, a megnyugtató nyugalom. Hirtelen minden megszűnt. Nem láttam többé, nem hallottam és nem éreztem semmit csak a megnyugtató csöndet, aztán pedig a sötétséget ami egyre és egyre jobban magába szippantott aztán már nem láttam semmit a kórházi szobából csak a sötétséget. Egy ismerős hangot hallottam magam mellöl
-Ellie!Végre megjöttél, már nagyon vártalak.- mondta megrovóan és mégis ráérősen a hang.
-Abina? Te vagy az?? hol.., hol voltál?? És miért hagytál ott?? Várjunk csak., Te élsz?- kérdeztem meglepetten és már végkép nem értettem semmit, de végre magam mellett tudhattam őt és pillanatnyilag csak ez számított.
- Most erre nincs idő. Nem maradhatsz sokáig, neked még dolgod van lent. Valamit nem mondtam el, mikor még éltem. Én voltam A Föld Lánya.- mondta sietve, ráérős stílusa, eltűnt helyette félelem érződött a hangjában.- Az volt a feladatom, hogy megvédjem őket, a Szellem világtól. De nem tudtam teljesíteni a feladatomat mert elragadtak. Most már biztonságban vagyok, de ők még nem. Most tudtam csak a képességeimet átadni neked, mert eddig nem volt biztonságos. De most már meg kell védened őket.- mondta sietve.-Most mennem kell, de majd később vissza jövök.- És vége lett az egésznek. Újra ott voltam a kórházi szobában, és újra Layla csacsogását hallgattam, hogy milyen szörnyű az isi nélkülem. Ő sokkal nyugodtabb volt mint Selia, de Robb mind kettőjüket lekörözte. Csak figyelt némán és érdeklődően. Nem tudtam mire vélni a szemét. Még sohase láttam igazából a szemét, valami őrült fény lobogott benne. Őt is sokkal jobban láttam mint azelött, de ő egyáltalán nem olyan volt mint, mikor a baleset előtt megismertem. Volt benne valami állatias. Nem a kinézetében csak ahogy, járt vagy ahogyan nézett. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi változott meg benne de valami biztosan.
-És képzeld, Kataraszta Prof. nyilvánosan bejelentette, hogy te vagy a kedvence.....-folytatta tovább Layla.
Nem is figyeltem rá mert túlságosan is le voltam taglózva attól amit a halott kishúgom mondott. A következő pár órában ők hárman voltak csak a szobában, és nagyrészt csöndben ki-ki a saját gondolataiba merült. Én amikor nem aludtam, Abina pár mondatán gondolkodtam. Mi az hogy a Föld Lánya? Szellem Világ?? Az meg mi? És kiket kell megvédeni??Minél többet gondolkodtam rajta annál biztosabb voltam, hogy begolyóztam. Mikor épp szólni akartam Laylának, hogy hívja az orvost. Belépett Ő! Nehéz,de mégis könnyed volt a járása. Nem is láttam, hogy mi van rajta mert rögtön a szemét néztem. Fura nála nem éreztem rajta semmit de mégis ő valahogy más volt. Nem éreztem semmit nála, de mégis mintha ő lett volna abban a szobában a ” legközlékenyebb” . Oda ment Seliához és szájon csókolta.

2.fejezet

Nem tudom mért tört le annyira, hogy van barátnője, hiszen még egyszer se beszéltünk és szerintem még azt se tudja, hogy a földön vagyok,és én sem tudom a nevét . De mikor Layla kijelentette, hogy van barátnője mintha összetörtem volna. Pedig ez nem is olyan nagy szám. De tudni, hogy már valakije van és, hogy már nem nézhetem úgy mintha ő is szeretne. Bár eddig se úgy tekintettem rá mint a barátomra, de mikor különösen le voltam törve, jó volt néha úgy gondolni rá mintha.
- nahát öö értem, hát kösz hogy utána néztél.- próbáltam nyugodt hangon beszélni de ez igen nehezemre esett mikor legbelül majd szét robbantam, üvöltöttem.
-Amúgy képzeld Robbal új szintre lépett a kapcsolatunk, holnap bemutat a szüleinek.- nem kellett volna meglepődnöm, hogy már is Robbra terelődik a szó. Robb Layla barátja volt, mióta Laylát megismertem azóta együtt vannak. Robb nem bír annyira mert szerinte túl „fura” vagyok, hát szerintem igaza is van de Layla szerint én teljesen normális vagyok csak egy kicsit „ be vagyok gubózva”. Mivel Robb állandóan Laylával van és én is állandóan Laylával vagyok, hát Robb is kénytelen velem lenni
-ohh új szintre? Ez remek Layla, örülök hogy Robb és te ilyen jól elvagytok, figyelj most mennem kell, Kasztrata Professzornak még be kell adnom a dolgozatomat. Szia.-gyorsan elmentem Layla mellöl mert utálom ha ilyen boldog mikor én majdnem szét esek. Mikor végre az iskolába értem már is a kedvenc helyemre igyekeztem. Mikor még Abina is élt mindig ott találkoztam vele .Ha rossz napom volt, ha elrontottam a dolgozatomat, vagy ha össze vesztem a többi barátommal. Máris elkanyarodtam a fő folyosó végén és már ott is találtam, magamat. A kis ajtó mellett, ami mellett majdnem minden iskolás elment azzal, hogy ez biztos a gondnoké, viszont a gondok azt gondolta, hogy biztos a diákoké. Így soha senki nem tette be a lábát a kis eldugott helyre. Viszont mikor feltörtem az ajtót hangokat hallottam, nem is tudom de hirtelen az az érzésem támadt, hogy ez biztosan Abina, már rohantam is fel a szűk lépcsőn hogy oda rohanjak és az arcába kiáltsam, hogy hogy, tehette ezt velem és hogy miért hagyott el. Erre ő biztos majd csak nevet és azt mondja hogy ez csak egy jó vicc és, hogy most már komolyabb dolgokkal is foglalkozhatnék mint vele. Viszont mikor felértem nem Abinát láttam hanem egy gyönyörű lányt aki úgy sírt mintha legalább az életéért sírt volna. Fura, úgy éreztem, hogy végre van valaki aki megért aki átérzi a fájdalmamat, sok hónap után most éreztem először hogy én is sírni tudnék, hogy végre tovább léphetek. Mióta Abina meghalt egyszer sem sírtam, úgy éreztem a halála túl szomorú ahhoz, hogy csak úgy sírdogáljak.
-oh bocsánat, nem tudtam, hogy valaki más is ismeri a helyet. Sajnálom én már megyek is.-Mondta a lány aki nem úgy nézett ki mint aki menni akar .Sőt egyenes azt várta, hogy én menjek el.
- nem, nem semmi baj, én, én, talán segíthetek- azt se tudtam, hogy mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem muszáj segítenem neki.
-hát tudod, a barátomról van szó. Szeretem és tudom, hogy ő is szeret engem, de valahogy mintha nem értene meg, nem is ismerem igazán csak annyit tudok róla hogy mi a neve és hogy honnan jön.- mondta szomorúan a lány.
-Hát, lehet hogy csak nem akar közel engedni magához mert azt hiszi ha jobban megismered már nem fog tetszeni neked, és túlságosan is szeret ahhoz, hogy ezt megkockáztassa.- mondtam és magam se értettem, hogy, hogy tudom ezt ilyen jól.
- Hát erre nem is gondoltam. Köszi. Jaj még be se mutatkoztam, bocs én Selia vagyok. Téged hogy hívnak?-mondta. Teljesen letaglózott amit mondott, szóval ő Selia ő az aki miatt nem lesz soha enyém az a gyönyörűség, sőt most mentettem meg a kapcsolatát vele.
- Engem Ellienek hívnak. Örülök hogy megismerhetlek Selia.- Úgy éreztem fojtogat a levegő és hogy nem bírom már tovább, muszáj volt kiszabadulnom onnan, vagy megfulladok, a szoba egyre kisebb és kisebb lett.
-Hé Ellie, jól vagy??- Kérdezte aggódva Selia, tényleg nagyon szarul lehettem mert Selia arca falfehérré vált.
- igen, csak ki kell mennem innen, csak.. Mennem kell.- mondtam sietve és már álltam is fel, de túl gyorsan állhattam fel mert megszédültem és vissza estem. Az utolsó amire emlékszem, hogy Selia a nevemet kiáltja és minden elsötétült.

1. fejezet

Az eső halkan kopogott az ablakon, arra ébredtem, hogy anya már megint kiabál gondolom egy ügyféllel, mióta apa elhagyott minket anya állandóan kiabál mindenkivel és mindenhol. Csak velem nem, engem békén hagy addig amíg meg nem említem apát vagy az iskolát vagy bármit amiben részt vett apa. Szóval elég nehéz szót érteni vele, de nem is baj így legalább békén hagyjuk egymást ő úgy is folyton dolgozik. Én meg legtöbbször mikor itthon vagyok a szobámban olvasok vagy csak úgy sétálgatok a környéken. Elállt az eső, legalább föl vehetem az új kardimat , és így legalább Layla a legjobb és egyetlen barátnőm sem fog tovább azzal zaklatni, hogy semmilyen ruhámat nem becsülöm meg. Bár igazából mióta Abina a húgom meghalt már nem érdekel semmi különösebben, azelőtt folyton csak a barátokkal lógtam és nem volt más csak a pasik és a bulik de mióta történt a baleset, eltávolodtak tőlem. Még a baleset utáni egy-egy héten jöttek meglátogatni de aztán elfelejtettek és tovább folyt a gondtalan életük. Ha Abina velem lett volna akkor talán könnyeben viselem, hogy apa elment és hogy anyám nem beszél velem túl sokat.Elég nehéz volt túlélnem a rosszabb időszakot. Azelőtt se voltunk az a minta család de azon a napon valahogy különösen egyedül éreztem magamat, jobban egyedül éreztem magamat mint a baleset után mint eddig bármikor, apa valószínűleg már az új családjával van anya meg egy elégedetlen ügyféllel. Hangos dudálás hangzott fel ez Layla megérkezését jelentette, gyorsan felkaptam az első göncöt amit találtam a szekrényben mert hirtelen már nem érdekelt az új kardigánom és Abina is kiment a fejemből, és csak arra tudtam gondolni hogy talán ma ő is benn lesz a suliban. Mikor lerobogtam a lépcsőn és egy elnagyolt Sziát kiáltottam anyának amit valószínűleg meg se hallott és már rohantam is, hogy a jól ismert autóba ugorjak. Mikor Laylára pillantottam meg se lepődtem, azon a sajnálkozó mosolyon ami nála azt jelentette „hogy már megint nem tudtál fel venni egy normális göncöt”?! De igazából nem annyira érdekel, hogy, hogy nézek ki mert mellette úgy is eltörpülök, nem is értem, hogy egy olyan gyönyörűség mint Layla hogy barátkozhat egy olyannal mint én. Mint mindig most is kifogástalanul nézett ki: Gyönyörű göndör barna haját szabadon hagyta, hogy kiemelje a karcsú nyakát, Egy rövid kék toppot vett fel hogy a megfelelő helyeken megfelelő testrészeket kihangsúlyozza, hozzá egy rövid farmer nadrágot és egy kis magas sarkú szandált. Gyönyörű volt mint mindig azon az első napon is mikor megérkeztem az iskolába rögtön felém sietett és még csak nem is firtatta a hogylétemet, egyszerűen csak elkezdett mesélni, hogy milyen nehéz a fiukkal és hogy szerencsém van hogy nekem nincs. Mikor megérkeztünk az iskolába udvara üresen állt, már minden stréber benn volt viszont a lazák és a későn érők még nem értek be. Nem is hallottam amit Layla csacsogott mellettem, már megszoktam hogy olyanokat mond amiből semmit sem értek. A szememmel csak őt kerestem de sehol sem találtam, fura mindig ilyenkor láttam kint Az iskola kertben. Az az előnyös része annak hogy soha nem nézek ki valami fényesen, hogy még rám se szokott nézni.
- Ahh már megint őt keresed, mi???- kérdezte Layla.
- Mi?? Nem tudom miről beszélsz.- mondtam meglepetten, hogy észre vette.
-Jaj ne már, szerinted nem veszem észre, hogy mindig mikor megérkezünk az iskola elé már rám, se nézel?- kérdezte nagyon elégedetten magával, hogy ilyen jól letámadott. Persze azt nem tudhatta, hogy egyébként se szoktam rá figyelni. De ezt most annyiban hagytam mert jobban érdekelt, hogy miért nincs itt.
-És mit tudtál meg róla?- mert gondoltam, hogy ha már észre vette, hogy érdeklődöm iránta biztos megtudott róla mindent.
- hát az az igazság, hogy nagyon titokzatos, az iskolában nagyon kevesen vannak akik egyáltalán tudják, hogy itt van a suliban, de akikkel még is beszélt csak arról, hogy mi a lecke. Igazán csak egy emberrel áll szóba, és csak egy ember van akivel másról is beszél és nem csak a leckéről.-mondta és még elégedettebb arcot vágott(már ha ez lehetséges volt)
- ohh igen? És? Ki az akivel szóba áll??.- kérdeztem megjátszott könnyedséggel, mert igazából már majdnem felrobbantam a kíváncsiságtól.
-Hát Selia, a barátnője.- Mondta mintha ez olyan természetes lenne mint hogy ott állok előtte.