Új kezdet..

Nyitottam egy új blogot. Nekem nem nagyon tetszett ez a történet, ezért mot újjal próbálkozom.  Remélem az a blog is olyan sok látogatót és kedves szót megél mint ez :) Sőt remélem még többet is :D  A blog címe: http://butterflys-land.blogspot.com/ még nincs fenn egy fejezet sem de a töri leírását már megkaptátok :) Látogassátok sokan :)
Azért ezt  a törimet is befelyezem. Eléggé össze kaptam és még a helyesírási hibákat sem javítottam ki. :(
Lehet hogy még folytatni fogom de nem valószínű :)

-Tehát miattam megyünk el?- Meredith teljesen le volt döbbenve. A szobámban volt az egész kis csapat: James az ágyamon ült, mellette Selia hasalt és éppen körmöt  festett,  a szoba végében állt Meredith és melette Luke. Én a földön ülltem Robin ülében(Mikor jobban bele gondoltam ebbe a Harry dologba rájöttem, hogy a Robin jobban illik rá). 
-Em, nem csak miattad. Ellienek is el kell tünnie a városból, őt is üldözik.- próbálta nyugtatni Luke.
-Igazából én megtudnám védeni Elliet..- kotyogott közbe Robin de mielött még folytathatta volna a karjába csíptem majd jelentőségteljesen Meredith elkínzott arcára néztem és vissza rá.
-Ja, nem úgy értettem Meredith.- fordult Meredith felé Robin. Még a vak is láthatta, hogy mennyire bántja az, hogy miatta megy el a szülővárosából 5 barátja.  Meredith bátoritóan rá mosolygott Robinra de ez inkább egy vicsorgás volt. Nekem a legkevésbé se volt kedvem Meredithszt vigasztalni de tudtam, hogy nem teszi meg helyettem senki sem.
-Meredith nem miattad megyünk el. Egy barátomat megyünk meglátogatni. Fock engem üldöz és ha engem üldöz akkor titeket is. Ez az új információ, hogy téged is meg akar kapni csak felgyorsítja, a már amúgyis eltervezett dolgokat.- ez nem hangzott túl megnyugtatóan de látszólag Meredithnek pont ez kelett mert az elkínzott arcára pillanatok alatt mosolyt varázsolt és bólintott. Ismertem már annyira, hogy tudjam csak kívülről van jól, igazából még mindig bántja a dolog. De én ezzel most nem akartam foglalkozni.
-Szóval mikor indulunk?-kérdezte Selia miközben a körmeit nézegette. Olyan volt mintha nem arról beszélgettünk volna, hogy elszökünk.  Én akaratlanul is elmosolyodtam. Hiszen csak ő tudta ezt a dolgot ilyen félválról venni.
-Még nem tudom .. Valami érhető sztorit kell kitalálnunk.- mondtam és össze rezzentem, mikor arra gondoltam, hogy hogy fogom ezt megmagyarázni Anyámnak. Robin elkezdte simogatni a vállamat és innentől kezdve nehezen tudtam összpontosítani másra mint a lángoló  tűzre ami a keze nyomában járt.
-Nekem ez nem nagy probléma. Anyám azt se tudja, hogy élek, apám meg többet van a kocsmában mint otthon. Szerintem fel sem fog tűnni neki, hogy már nem vagyok otthon.- jegyezte meg csendesen James. A hangjában lévő közönyt rosszabb volt hallani, mint a szomorúságot. Mindenk Jamesre nézett még Selia is abba hagyta a köröm festést. Mindegyikőnk szemében szánalom és meglepetés tükröződött.- Ez nem nagy dolog. Már kiskorom óta így van.- és felhúzta a rövid újjú pólóját a karján, hogy megmutassa a szörnyű bevérzéseket amik pár évesek lehettek, mert már egészen elszineződhettek. Mi  még jobban meglepődtünk. Már tudtam, hogy mért  menekült a drog világába. Egy ilyen apával. Senki nem szólalt meg, de Selia azonnal átkarolta.  James eőször nem értette, hogy miért tette ezt de végül viszonozta Selia ölelését. Hosszú percekig nem váltak el.
-Én egyedül élek, tehát nekem sem lesz nehéz  eltűnnöm.- mondta Robin. Én egyszeriben  nagyon elkezdtem fülelni. Robin szinte semmit sem akart elárulni az életéről. Én próbáltam kihúzni belőle azokat a minimális információkat belőle amit úgy éreztem, hogy  illendő lenne megosztani velem, de semmit nem árult el. Eddig.
-És senki se lenne akiek hiányoznál? Aki keresni kezdene??- kérdeztem és nagyon ügyeltem, hogy  ez a kérdés úgy hangozzon, mintha  csak a szökésről lenne szó. Robin, Seliára nézett és megrázta a fejét, Selia lassan bólintott.
-Nem. Senki sincs.- mondta nekem, de közben rám sem nézett. Meredith mág mindig Lukeval lakott együtt, tehát nekik sem kell  a szüleik miatt agódniuk.  Kopogtak az ajtón, de nem várták meg hogy válaszoljak mert  az ajtó már nyílt is. Anya lépett be. A szeme nedves volt a sírástól.  Én kipattantam Robin öléből és a következő pillanatban már Anya melett voltam.
-Anya, mi a baj?-kérdeztem félve Anyától.
-Layla.- kezdte de nem tudta folytatni mert elfogta a sírás. tudtam, hogy nem fogok belőle semmit kihúzni ezért  kérlelően Seliára néztem. Ő megértette mit akarok és Anya felé lépett.  Becsukta a szemét és megérintette Anya karját.
-Valami  Baja van Laylának, de nem tudom mi pontosan. Korházan van. A Megyeiben.- mondta zavarodottan Selia.- Sajnálom Ellie többet nem tudok, anyád nagyon össze van zavarva.
-Én nem tudok menni. Nem hagyhatom így itt anyát.- mondtam  a srácoknak. Meredith bólintott.
-Majd mi be megyünk, te maradj itt vele.- mondta és magával húzta Luket. Selia és James követte őket. Robin  habozott hogy menjen-e. Tudtam, hogy be akar menni de úgysem fog itt hagyni engem. Én sem akartam hogy bemenjen de tényleg kellett egy kis időt töltenem az anyámmal.
-Menj csak. Nekem még beszélnem kell anyával.- láttam a szemén. azt hogy nem akar bemenni. Én sem akartam elválni tőle de az anyám mégis csak az anyám. Ő bólintott és kiment a szobából. Amint kilépett éreztem, hogy egy hatalmas űr tátong a szívemben. Utána akartam kiálltaní hogy jőjjön vissza, de nem tettem. Lassan anya felé fordultam.
-Anya. Nincs semmi baj.- próbáltam nyugtatn de ez elég nehéz volt, mivel én is nagyon ideges voltam. Tudtam, most kell erőrukkolnom a szökéssel. Nem akartam hazudni neki. Bárcsak lenne valamilyen olyan képességem hogy  tudjam írányítani a tudatát. Most is belém a csapott a hiány érzett, mint mindenkor mikor az erőmre gondoltam. Az erőmre amit elhasználtam mikor megmentettem Robint. Hirtelen nagyon mérges lettem Robinra. Miért nem halt meg?  Akkor még az ő erőjét is megkaphattam volna. Kegyetlen mosolyra húzodott a szám mikor elterveztem, hogy hogy fogom megölni Robint az erőjéért.
-Kicsim.. Szeritnem Laylának komoly baja van.- mondta tétován Anya. Az ő hangja ráncigált vissza a valóságba. Hogy megöljem Robint? Elnevettem magamat. Hogy ez milyen  abszurd.

-Anya, én nagyon szeretlek. És tudom, hogy te is engem.- kezdtem, de elég vontatottan.- De el kell mennem. És nem jöhetek vissza.- anya egy percig sem ellenkezett. Valószínüleg tudta, hogy nincs értelme. Csak a nyakamba borult és azt ismételgette hogy szeret. Én viszonoztam az ölelését. Pár percig lehettünk így, mikor egy egészen kicsit megmozdult a föld. Én rögtön elengedtem anyát.
-Érezted ezt?-kérdeztem. Ő nemet intett. Én fel akartam hívni, Robint mert valahonnan tudtam, hogy természet felettivel van dolgunk. De miközben a telefonhoz futottam éreztem, hog elnyel valami sötétség. Egyre homályosabb lett minden. Még egy pillanat és már teljesen elsötétült minden. 
-Ellie. Nincs semmi baj.- rögtön felismertem Abina hangját.- Anya jól van. A földrengés csak az én jelzésem volt, hogy hamarosan meglátogatlak. Nagy baj van idelenn. Aaront megtámadták, a Tapintók elbugtak. – a hangja szilárd magabiztoságról és félelemről árulkodott.  Én mint minden stress helyzetben,  pontosan tudtam hogy mit csináljak.
-Abina majd mi elintézzük.-mondtam szilárd nyugalommal. A hang nem válaszolt de hirtelen megint otthon lettem. Pontosabban Robin karjai között.  És akkor már tudtam, mit fogunk tenni. Először kiszabadítjuk Aaront, aztán megkeressük Robbot  és szembeszálunk az ellenséggel, és nyerni fogunk. Honnan tudtam, hogy sikerülni fog? Sehonnan. Csak tudtam. Lassan Robin szemé néztem és láttam a szemén, hogy ő is tudja mind ezt és azt is amit én tudok. Hogy nyerni fogunk. Mikor  körül néztem láttam az összes társamat. Melegség töltötte el a szívemet.
-Holnap indulunk.- mondtam egyszerűen. Mindenki tudta, hogy mire gondolok és bólintottak.  Tudtam, hogy nehéz és hosszú út áll elöttünk de nem érdekelt. Mert abban a pillanatba boldog voltam a barátommal és a barátaimmal.
 Abban a pillanatban..

Díjjak!!

Mindenkinek nagyn szépen köszönöm!!! És kiknek is?
- Először is Dreameának szeretném megköszöni!!! Nagyon szeretem a törid és örülök hogy te is az enyémet :)
-Szozsa14-nek is szeretném megköszönni a te blogodról is ugyanolyan véleménnyel vagyok mint Dreamáéról!!
-Szandussnak is köszönöm!!!
- És tprnek is köszönöm!!!
-Vivnek is nagyon szépen köszönöm!!
Na akkor tprnek ezért a díjjért szeretnék köszönetet mondani:

Küldöm:
Zsófinak: wonderfull-land.blogspot.com
Biankának:vanilllaparadise.blogspot.com
Dreameanak:dreameasblog.blogspot.com:)
Még egy ilyen díjjat is kaptam:

Akkor öt dolog rólam:

• nagyon szeretek írni
• imádom a New Yorkert
• szeretek bulizni :D
• imádom a jégeres ice teát
• és szeretem a nyarat

és küldöm:
VivinekMusafannak
GoofynakSzélkisasszonynak
Bebike98Tehát a blog összesen 5 DÍJJAT KAPOTT!!!! Köszönöm, hogy olvassátok és szeretitek a blogot :)

18.fejezet

Egy kihalt folyosón futottam halál félelemben. Tudtam, hogy ki kell érnem a folyosórol különben valaki meghal. Futottam, futottam de nem értem a folyosó végére.  Meghalottam az üldözőm lépteit a hátam mögött, még gyorsabban futottam de az ellenség léptei egyre közelebb hallatszottak. Tudtam, hogy nincs más választásom, használnom kell az erőmet. Éreztem ahogyan lassan felszabadul belőlem. Hirtelen sokkal gyorsabb lettem és már nem is kellett sietnem, hog ne tudjon beérni az idegen. Meg akartam álni, vissza akartam fordulni, hogy szembe kerülhessek az üldözőmmel, de nem tettem. Tulságosan is fontos volt annak a valakinek az élete számomra. Így tovább mentem, de még mindig nem értem a folyosó végére. Elegem lett a futásból. Gyorsan felmértem, hogy vajon milyen erősek a falak és mennyi lendületre lesz szükségem, hogy áttörjem őket. Az mégsem fordult a fejemben, hogy nem  fog sikerülni. Mikor kész voltam a tervel, minden erőmet a lábamba vittem. Éreztem ahogy azok hálásan fogadják be a plusz adrelaint, de ugyanakkor már minden testrészem tudta, hogy mire készülök.  Még néhány lépés és elég lendületem, lesz az ugráshoz. Az üldözőm lemaradt mögöttem, de nem azért mert én gyors voltam. Már nem üldözött többet. Igaz, tudtam hogy ez, -bárki is legyen- nem bánthat, azért nagyon megkönnyebűltem, hogy már nem követnek. Tudtam, hogy itt az alkalom.  A jobb lábamra vittem az egyensúlyomat, hogy a másik lábam szabad legyen. Tudtam, hogy csak másodpercekig van elég lendületem, hogy egy ilyen erős ugrást vége hajtsak ezért a elrugaszkodtam a talajról. Éreztem ahogyan a hajamat hátra csapja  szél. Repültem.  Csodálatos érzés volt. De  tudtam, hogy nem fog sokáig tartani és máris megéreztem ahogyan egyre lejjebb-és lejjebb húz a gravitáció. A testsúllyomat balra helyeztem és így az egész testemmel balra dőltem. Láttam, hogy egyre közelebb kerül a fal. A kezemet szorosan a mellemre fektettem, hogy kevesebb ponton  sérüljek meg és, hogy egy helyre öszpontosuljon az összes erőm. A falba úgy ütköztem bele mintha valamilyen papír lenne. Szinte meg se éreztem ahogyan darabokra hull szét. Éreztem ahogyan a fal erős kötése eleinte megpróbál ellen állni a hatalmas erőnek ami beléje csap de  aztán megadja magát, mintha csak azt mondaná „Rendben,  legalább  megpróbáltam”. És már szét is esett.  Még mindig a levegőben voltam, de már csak másodpercekig.  A lábamat kinyújtottam és a karjaimat is szét tártam, hogy így szabályozzam a leérkezésemet. Éreztem a lábamon, ahogy becsapódok a földön. Először kis inplúzosokban jött a nyomás fel a lábamon, majd egyre nagyobb dózisokban. A végén már az egész testemet átjárta  a  becsapódáskor  szerzett energia. Mikor éreztem, hogy mind két lábammal a földön vagyok lassan leeresztettem a karjaimat a testem mellé. Lassan minden egyes végtagomat megmozgattam, hogy nem sérültem-e meg, de semmim se sérült meg. Elégedetten felsóhajtottam. Körülnéztem, hogy hova is kerültem. Egy természet ellenesen fehér tisztáson álltam. Vissza néztem, hogy követ-e még az a valaki. De a falon ütött lyukkal eggyüt az egész folyosó eltűnt. Egy kicsit meglepődtem, hogy  már nincs folyosó  de nem fordítottam rá különösebb figyelmet. 
-Szia, baba- mondta egy idegen hang a hátam mögött. Arra gondoltam, hogy megfordulhatnék ha volna kedvem de minek? Nekem csak az a valaki számít, és ő nem az.
-Szevasz- köszöntem lezseren, de nem fordultam meg. Éreztem ahogyan egy gyenge kéz a hátamhoz ér és elkezd simogatni.
-Hiányoztam?-kérdezte incselkedve a hang. Nem tudtam eldönteni, hogy mit válaszoljak. A mellett döntöttem, hogy kicsavarom a karját. Gyorsan  megfordultam és megfogtam a karját. Éreztem ahogyan a kéz csontja merően tiltakozik az ellen, hogy természet ellenes helyzetbe csavarják őket, de végül megadja magát-bár nem kis küzdelem árán- de az eredmény a fontos. Férfi felordított mikor a hátára csavartam a kezét. Mikor láttam, hogy nem képes védekezni, mert le van foglalva a fájdalmával, gyorsan a földre nyomtam és a hátára térdeltem.
-Igen, hiányoztál- suttogtam a fülébe és még jobban rá nyomtam a vállát a hátára.  Mikor már úgy véltem, hogy eleget szenvedett azért mert a hátamat taperolta egy könnyed mozdulattal leszálltam róla.
-Akkor jó- mondta elismerően a férfi. Tudtam, hogy ismerem valahonnan de nem tudtam, hogy honnan.  Barna haja volt amit félre zselézett.  Igen magas és vékony volt, és tudtam hogy láttam valahol de azt nem tudtam megmondani, hogy hol.
-Beszélnem kell veled. Az Ember Társaidról- mondta a férfi. A szemébe gond terheltség költözött. Kik azok az ember társak?
-Én nem ismerlek- mondtam szórakozottan. Rosszul éreztem magamat, mert jobban érdekelt ez a téma mint amit megengedhettem magamnak. Hiszen meg kell találnom őt!
-Dehogy nem! Én vagyok az Aaron- mondta kedvesen a férfi. Bólintottam, de csak azért, hogy ne tűnjek bunkónak.- Bajban van az akit meg akarsz menteni! Robin meg fog halni és nem tehetsz ellene semmit.-Először nem értettem, hogy miről beszél, aztán szép lassan kezdett felszakadni belőlem a tudás. ROBIN!!!   A testem, bár  a legtöbb fizikai bántódást kibírta  volna,de ezzel az információval nem  volt képes megbirkózni. Felsikoltottam.
-NE!- igaz, nem biztos, hogy Aaron igazat mond. Aaron vigasztalóan a vállamra tette a kezét, de én lesöpörtem magamról.-NEM HALHAT MEG!!!-ordítottam a szemébe.



-NEE!!
-Ellie, mi a baj??
-NEEE!-ordítottam tovább. Nem akartam, hogy Robin meghaljon!
-Ellie, csak egy  álom!- mondta a selymes hang. Éreztem ahogyan a csuklóimra két erős kéz szorult. Csak ekkor vettem észre, hogy nem láttam semmit. Jobban rá hagyatkoztam az érzékszerveimre. Egy ágyon feküdtem és volt mellettem valaki, az ágy süppedését nézve. A szemem csukva volt, de nem akartam kinyitni. Nem akartam kinyitni és azzal a ténnyel szembesülni, hogy Robin nincs velem. Még egyszer felsikoltottam, mikor megint az eszembe villant, hogy mit mondott Aaron a tisztáson.  De vajon tényleg igaz? Tényleg megfog halni? Hosszú gondolkodás múlva arra jutottam, hogy csak úgy deríthetem ki ha felkeresem Aaront. Már valamelyest megnyugodtam, mikor kinyitottam a szememet.  Robin arca centikre volt az enyémtől. Elmosolyodtam. Olyan csodálatosan gyönyörű  volt az arca.  Ha nem fogta volna le a csuklómat rá vetettem volna magamat. Látszólag amióta (még ha álmomban is) azt hittem, hogy meghalt nem féltem már tőle, hogy lefekszek vele.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva. Olyan aranyos amikor aggódik. Nem tudtam megszólalni. Túlságosan is el voltam ámulva, hogy hogy lehet egy ilyen tökéletes pasi az enyém. A hallgatásomat valószínüleg félre értelmezte, mert azonnal lemászott az ágyról és megállt előtte.
-Igen, jól- mondtam halkan. Szerettem volna vele lenni, de tudtam, hogy elkel mondanom az álmom.-Mondhatok valamit?-kérdeztem bizonytalankodva. Ő leült az ágyra és csak figyelt. Lassan bólintott.
-Rendben. Szóval az álmomról lenne szó..-és mindent elmeséltem neki az álmomról. Kivéve azt  a részt amikor Aaron Robin  haláláról beszél. Ő figyelmesen végighallgatta aztán csak annyit mondott, hogy ez egy érdekes álom és kijelentette, hogy még elkel intéznie valamit és, hogy majd az iskolában találkozunk. Nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy egyedül menjek iskolába de azért elfogadtam. Gyorsan lefürödtem és felöltöztem. Már indultam is volna el, mikor Anya az utamat állta.
-Szervusz.- mondta egy kicsit sértett hangnemben.
-Szia anya.- válaszoltam neki ugyanolyan sértett hangon. Azóta nem beszéltünk, mióta Robin itt járt.
-Sajnálom. Úgy érzem, hogy az én hibám, hogy keveset vagy velem.- tört ki belőle.  Én egy kissé elmosolyodtam. Igazából, nem nagyon voltam mással csak Robinnal. Az iskolában is minden percemet vele töltöm, meg persze a Társaimmal. Laylával már szinte alig tartjuk a kapcsolatot, de ez nem is baj. Persze nagyon hiányzik, de tudom hogy nem tudna megbirkózni ezzel az új helyzettel amibe kerültem. Az erőmet még mindig nem kaptam vissza, pedig szinte már hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy ott van valami nekem ami megvéd ha szükségem lesz rá. Persze a folyamatos rettegés ami az erő birtoklásával járt egyáltalán nem hiányzott. Úgy éreztem, hogy az ember társaim minden egyes találkozáskor csalódnak  bennem, mikor újra  elmondom, hogy még nincs meg az Erőm.
-Anya.. Ez nem a te hibád. Ez a kamasz kor, az oka.- hazudtam, mint a víz folyás. Már alig emlékszek az olyan pillanatokra mikor megosztottam mindent anyámmal. Talán valamikor Abina halála elött lehetett.
-Igen?-látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni hidjen-e nekem vagy sem.Én már égtem a vágytól, hogy újra robinnal lehessek, mert nem szoktam hozzá, hogy ilyen sok ideig nem vagyok vele.Így ameddig tanakodott én gyorsan leléptem.
-Ellie? Ellie!!!!!-kiáltott utánam, mikor kiléptem az ajtón. Halottam, hogy utánam fut de én elszeleltem. Így futva sokkal több idő volt beérnem az iskolába, de 45 perc múlva benn voltam. Rögtön az iskola kapu után megjelent James. Amióta fel fedték magukat mint ember társak, ő volt a legkedvesebb közülük.  Álandóan ott volt ahol én, persze ez azzal is járt, hogy állandóan Robinnal lógott így már a legjobb barátok voltak.
-Helló főnök.  Hogy vagy?- tudtam, hogy ez a kérdés burkoltan azt jelentette, hogy „Vissza kaptad már a képességeidet?”. De most direkt nem vettem tudomást a rejtett jelentésről.
-Össze vesztem anyámmal és megszöktem előle. De amúgy jól. És te?-kérdeztem és igen megvoltam elégedve magammal a frappáns válaszommal. Ő elfintorogott de nem válaszolhatott mert Selia futott felénk.
-Láttátok Harryt?-kérdezte aggódva. Én először nem értettem, hogy ki az a Harry de aztán beugrott, hogy ez Robin második neve.
-Nem.. Miért?- a filmekből azt vettem ki, ha egy ex keresi az exet aggódva abból csak baj lehet.  Selia rögtön kapcsolt, hogy miért gyanakodok és alig észre vehetően megrázta a fejét. Én már elég jól ismeretem ahhoz, hogy tudjam miért tette. Néha igazán örülök a képességének. James nem értette, hogy mi volt ez, de mielőtt még megkérdezhette volna Selia elmagyarázta tő mondatokban. Ő kedvesen rám mosolygott.
-Tudod, hogy Robin inkább meghalna mint hogy fájdalmat okozzon neked.- mondta megnyugtatás képen de nem hatott rám nagyon.
-Tudom. És ez nagyon aggaszt. Mi lesz ha véletlenül megbánt? Elmegy meghalni? Emlékszem mi volt mikor Lukeval voltunk a szobában.- mondtam síri hangon. James látszólag nem akart tovább beszélgetni Harryről mert Seliát kezdte kérdezgetni, hogy milyen órái lesznek ma. Reméltem, hogy Selia és ő össze jönnek, mert rettentő nagy lelki ismeret furdalásom volt, hogy elloptam Selia orra elöl Harryt. Én elindultam az első órámra, gondolván ha Harry keres akkor biztosan ott.
Igazam volt, a terem ajtó előtt állt. Látszott rajta, hogy nagyon megviselte a különlét(Akárcsak engem). Én gyorsítottam a lépteimen és pár perc múlva már ott is álltam előtte.
-Szia- leheltem.  Ő szorosan magához vont. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy elfogyott a testünk közti levegő. Én viszonoztam az ölelését, remek érzés volt a karjában lenni. Nem tudom, hogy hány percig állhattunk ott de végül egy bunkó diák zavart meg, aki félre lökött így elszakadtam Harrytől. Ő először nem értette, hogy mi a baj, miért nem vagyok már a karjában, de mikor rá jött hogy mi az az ok a siető diák felé fordult és pár pillanat múlva már be is húzott neki.  Én még az előtt  közéjük álltam, hogy a másik fiú viszonozhatta volna az ütést.  Harry őrjöngött, láttam hogy csak azért nem  üti meg újból a fiút mert én is ott álltam. Mikor levettem Harryről a tekintetemet a dolgok nagyon felgyorsultak. A másik fiú  gyorsan megkerült és behúzott egyet Harrynek, Harry viszonozta az ütést és még egy pluszt be vitt neki a hasába. Én felsikoltottam, mert rettentően féltettem Harryt. James a semmiből tűnt elő. Egyszerre fogta le Harryt és a másik fiút. Ezt csak úgy csinálhatta, hogy klónozódott. Mikor a két fiút ketté választotta rögtön elkezdett vonagolni  és a következő pillanatban  már csak egy James állt előttem. Most csak a másik fiút fogta. Láttam, hogy  Harry újra támadni akar így gyorsan  elé álltam.
-Harry, semmi bajom- próbáltam nyugtatni de az arca  eltorzult a dühtől. Nem tudtam mit mondani, nem akartam  hogy ebből majd baja legyen, ezért nem akartam hogy össze verje  a tagot.  Mikor hátra néztem, hogy James a másikkal birkózott mert ő is Harrynek akart ugrani.
-Nehogy hozzá nyúlj!- ordibálta Harry.  Ha eddig még nem is nézett az egész folyosó minket, akkor erre felfigyeltek.
-Miért?-kérdezett vissza a fiú pimaszul. Éreztem ahogy Harryből fokozatosan gyűlt fel a harag és egyben  tört ki.  Engem egy kicsit eltaszított és már ott is volt  a tag elött. Reméltem, hogy James le tudja állítani. James Harry elé állt és mélyen a szemébe nézett.
-Ha most megteszed nem tudsz vigyázni rá.- most  én lettem dühös. Hogy hogy vigyázni rám?? Tudok én magamra vigyázni. Úgy láttam jobb ha a dühömet nem mutatom ki így csendben álltam. Nem láttam hogy mi megy végbe Harry arcán de láttam a levegő vételén, hogy kezd lenyugodni és a következő pillanatban már mellettem volt. Óvatosan magával húzott nem törődve a sok érdeklődő szem párral akik körülvettek. Hátra néztem és láttam, hogy James még mindig a taggal birkózik, hogy az ne rohanjon utánunk. Szerettem volna megköszönni de úgy döntöttem, hogy majd máskor teszem meg. Én gyorsabb ütemet kezdtem diktálni Harrynek mert nem akartam, hogy utol érjen a tag. Mikor kiértünk a  folyosóról és az iskola elő épületébe értünk kérdően Harryre néztem. Ő megrázta a fejét és tudtam, hogy ez annyit jelent, „nem itt” én pár pillanatig tanakodtam, hogy hova is mehetnénk aztán beugrott hirtelen. Harryt magammal húztam és elindultunk a titkos zugunkba. Ez elvileg Abinával volt közös de  miután ő meghalt alig jártam fel. Kivéve mikor megismerkedtem Seliával. Mert ott ismerkedtem meg vele. Mikor felértünk Harry azonnal leült és én  az ölébe ültem. A földön voltunk mert nem láttam semmi széket vagy valamit.  Harry szorosan magához vont. Én gyorsan kibontokaztam az öleléséből mielőtt még magával ragadott volna a Harry iránti szerelmem. Mert akkor nem tudok gondolkodni.
-Mi volt  ez az egész?-kérdeztem, a lehető legkeményebb hangnemben.
-Nem csak arról volt szó, hogy ellökött igaz?-kérdeztem újra mikor láttam, hogy nem akar válaszolni. Ő lassan bólintott aztán vett egy nagy levegőt.
-Mikor beléd botlott belé olvastam. Körülötted forogtak a gondolatai, hogy hogy fog elrabolni. Valószinüleg Fock embere de nem tudom biztosan. El akar vinni. Ezt nem hagyhattam.- mondta halkan. Láttam a szemén, hogy komolyan megbánta amit tett.
-És mit akartál csinálni? Ott helyben megölöd?
-Nem.. Megvártam volna iskola után.- mondta mosolyogva. Én megborzongtam a könnyedségén de mikor láttam, hogy csak viccelt én is elmosolyodtam.
-Nem fog elvinni. Mert hamarosan vissza kapom az erőm és akkor senki nem bánthat.- mondtam  én is mosolyogva, mert eszembe jutott, hogy milyen csodálatos volt az álmomban, hogy volt erőm. Harry felvonta a szemöldökét, mert ő úgy tudta, hogy irtózom az erőmtől és bár én ezt nem mondtam, de könnyen kiderítette.
-Szeretnék lefeküdni veled.- mondtam egyszerűen de mosolyogva. Mert  tényleg le akartam. Nem tudom, hogy mi változott azóta a pár hónapja hogy Haryy megpróbált megerőszakolni. Talán most már jobban szeretem. Harry magához vont.
-Tényleg?-kérdezte és hallottam a hangjából hogy madarat lehetne fogatni vele.
-Igen. De előtte el kell intéznünk valamit. El kell mennünk Aaronhoz, meg kell mondanunk neki hogy él a testvére.- már előre örültem, hogy végre én is tehetek valamit Aaronért. Hisz olyan sokat köszönhetek neki.
-Ellie, el  kell hogy mondjak valamit.- kezdet óvatosan Harry.- A fiú gondolata nem csak körülütötted forgott. Mereditht akarja elkapni, és elvinni Focknak. Még én sem találkoztam soha olyan ember társsal aki látja a jövőt. Fock nagyon akarhatja.- mondta. Amint meghallottam már tudtam is hogy mi tévők legyünk. Valahogy furán tiszta lett az agyam. Eddig úgy éreztem hogy elboritnak a hullámok. Hiszen Fock meg akar ölni, és valaki még el is akar rabolni. aztán itt van ez az ügy Harryvel. Nem érhetek hozzá, pedig legtöbbször ez minden vágyam.  De most  kibukkantam a hullámok közül és tudtam, hogy nem fogok megfulladni. Egyszeriben lettem felelősség terhes és  mégis adós.
-Harry, tudom, hogy  szeretnél egy kis időt velem tölteni de ezt most el kell halasztanunk.- mondtam bocsánat kérően. Látszott rajta, hogy meglepődött, hogy a másik nevén szólítottam. Én felálltam és őt is magával húztam.
-Találkoznunk kell az ember társaimmal.- jelentettem ki. Tudtam mit kell tennem, bár még sohasem csináltam. Behunytam a szemem. Erősen koncentráltam a  Társaimra. Először Jamesre találtam rá. Mikor sikerült betörnöm a tudatába azt sugároztam neki, hogy jöjjön az iskola elé. Éreztem rajta, hogy nem akar mert éppen egy csinos lánnyal beszél de nem tehetett mást. Muszály volt jönnie. Másodszorra Seliának parancsoltam, ő  nem ellenkezett csak jött. Meredith  éppen Lukeval volt de mikor meghalotta a hangomat azonnal felugrott és Lukeot magával ráncigálta. Mikor mindenki megvolt kinyitottam a szememet. Fogalmam sem volt, hogy hogy csinálhattam.  Harry kérdően nézett rám. Én csak megráztam a fejemet. Felhúztam magam mellé(mert idő közben felálltam) és eggyüt indultunk az iskola elé. Az ember társaim már ott voltak.
-Mi volt ez Főnök?-kérdezte felháborodva James. Látszott hogy szívesebben maradt volna a csinos lánnyal.
-Bocs, hogy megszakítottam valami fontosat. De ne félj a csajnak nem jössz be.- nyugtattam de ő még csak még jobban felkapta a vizet. Vissza akart szólni de mikor látta, hogy Harry védekezően elém lép fel emelte a kezét és hátrébb lépet.
-Ez azt jelenti, hogy vissza kaptad az erődet??-kérdezte reménykedve Meredith. Talán ő volt az egyetlen aki  Mereditht. Utáltam, mert mióta ő és Luke eggyüt vannak soha nem lehet Lukeval, és nagyon hiányzik.  Sajnálom mert elvesztette a családját és még most is üldözik.
-Nem. Még nem.- mondtam szomorúan. Meredith egy kicsit lelombozódott. Vége lett az óráknak így az egész iskola kiözönlött az udvarra. Remek ma se mentem be egy órára se.
-Meg beszélhetnénk ezt valahol máshol?-kérdeztem, mert féltem hogy valaki meghallana. Ők bólintottak és megbeszéltük hogy egy fél óra múlva találkozunk nálam.
-Nem bánod, ha ezt a fél órát egyedül töltöm?-kérdeztem és bár nem akartam el szakadni tőle még is tudtam hogy muszáj így tennem. Ő bólintott és megszorította a kezemet. Én a nyakába ugrottam, mert tudtam hogy csak egy fél óra külön lét de akkor is. Selia fel ajánlotta, hogy elkíséri Harryt, mert úgy is meg akarnak valamit beszélni. Én bár vonakodva de bele egyeztem.  Aztán James is elment gyanítom azért, hogy folytassa amit  a lánnyal elkezdett, mikor én félbe szakitóttam őket. Lazán utána kiabáltam, hogy érjen vissza fél óra múlva és hogy gyorsan zavarják le, mire ő vissza grimaszolt és valami olyasmit, mondott hogy nem fog meghívni az esküvőre. Már Meredith és Luke is menni akartak, mikor kettejük álltam.
-Luke beszélhetnék veled négy szemközt?-kérdeztem  Lukétól. Mikor láttam a szemén hogy egy csöppet se kíván velem lenni össze szorult a szívem. Meredith viszont bólintott és oda taszigálta Luket mellém.
-Szórakozzatok jól. – mondta és mielőtt Luke ellenkezhetett volna ő már sarkon is fordult és el viharzott. Én intettem Lukenak, hogy sétáljunk egyet. Ő bólintott és elindultunk. gyönyörű napunk volt, sütött a nap de egy kicsit fújt a szél. Már jó 10 percet sétáltunk csendben mikor végre megtörtem a csendet.
-Luke, miért nem beszélsz velem? – ha jól emlékszem azóta nem beszélt velem hogy meggyógyított a szobámban. Ő lassan rám nézett.
-Te nem beszélsz velem.- mondta szomorúan.
-Tényleg haragudtam rád. Nem volt szép amit a szobámban csináltál.- mondtam neki szemrehányóan.
-Utálom, hogy vele  vagy.
-Én is utálom, hogy te meg Meredithszel vagy.-ő elmosolyodott.
-Sajnálom, ez nem volt szép tőlem.- mondta és megfogta a kezemet. Én ennél többet akartam, de én is megfogtam a kezét.
-Mit kell még elmondanod?-kérdezte gyanakodva ujjabb öt perc csendes séta után.
-Mereditht üldözik. El kell bujtatnunk.- adtam meg rá az egyszerű választ.
-Rendben, és akkor csak ti ketten mentek vagy én is jöhetek?- kíváncsi voltam miért vette ilyen könnyen ezt a kijelentést. Hiszen mégiscsak a szerelméről van szó.
-Nem. Mindenki megy. Az ember társak közül legalábbis, ti kívül állók dönthettek, hogy jöttök-e vagy sem.
-Tehát elszökünk?- kérdezte egyszerűen Luke.
-Igen.
-És meddig?
-Még nem tudom pontosan, lehet hogy csak pár nap, lehet hogy pár hét. De a legvalószínűbb, hogy soha többet nem jövünk vissza.- ez engem is szomorúsággal töltött el. Nem akartam itt hagyni Anyát, Laylát. Nem akartam itt hagyni a régi életem. Főleg egy olyan személy miatt nem akit  ki nem állhattam.
De végül is én vagyok a Vezető. Mostantól nem érdekes, hogy én mit akarok csak az hogy mások mit akarnak. Ezzel a tudattal néztem szembe a jövővel.

17.fejezet

Bocsi a hibákért, de  valami baj van a gépemmel

-Lena?-kérdezett vissza Robin. – Lena testvére, Aaron?- ezt olyan megdöbbenéssel kérdezte, hogy biztos voltam benne  nem csak arról van szó, hogy meglepődött, annak az  Aaronnak akit ismert  van testvére. Szívesen megkérdeztem, volna hogy miért lepődött meg ennyire de még abban sem lehettem biztos, hogy eggyüt vagyunk-e. Nem hogy olyanokat kérdezzek, ami lehet hogy túl nagy kérdés lenne neki és elmenne. Inkább  bele furtam a fejemet a vállába és csak halgattam a szív dobogását.  Egyenletes volt és lassú. Látszólag teljesen nyugodt volt bár a hangja nem ezt áruta e róla.
-Hogy hogy olyan nyugodt vagy, amikor  látszik, hoy izgat ez a dolog?- amint kimondtam már meg is bántam.  Pont az elöbb gondolkodtam el azon, hogy nem lenne ésszerü ha bármi olyan dolgot kérdezek ami elzavarhatja. Bár ez a kérdés igen ártatlannak bizonyult, ezért meg próbáltam lenyugtatni magamat azzal, hogy biztos nem fog el menni ezért a kis kérdésért.
- A mi fajtánk nagyon jól hall. Mikor ölnöm kellett biztosnak kelett lennem, hogy  nem vesznek észre a szív dobogásomból. Ezért ki fejlesztettem egy olyan „képességet” hogy akkor is nyugodt vagyok ha LEGBELÜL szét robbanok.- Bár ezt higgadtan mondta, most  halottam a szívén hogy nagyon izgul mit fogok válaszolni. Lassan felemelkedtem az arcához, a szánk csak centikre volt egymástól.
- Az nem te voltál- suttogtam, mert féltem ha hangosan beszélek ki hallja a hangomból a szenvedéyt és nem tudja majd magát türtőztetni.- Az egy másik Robin volt. Te jobb vagy nála, és ezt mind ketten tudjuk. Fock csak kényszerített, hogy meg tedd azokat a dolgokat. Egyáltalán nem kell félned, hogy mit mondassz el nekem és mit nem. Nekem bármit elmondhatsz mert én akkor is szeretni foglak.-  Már megint hülyeséget mondtam. Hisz ennél nagyobb baromságot nem is mondhattam volna. Minden filmben az van, hogy a lány vagy fiu kimondja, hogy szereti a másikat az pedig betojik és el szelel. Én pedig pont ezt akartam elkerülni. De ő csak elmosolyodott. A mosolyában volt egy kis gúny de azt nem tudtam hova tenni. Igaz az egész mosloly dologot sem tudtam hova tenni.
- Én is szeretlek.- suttogta vissza. Gondolom ugyan azok a dologok miatt nem emelte fel a hangját amiért én sem tettem.
- Akkor most eggyüt vagyunk?-kérdeztem és próbáltam eltitkolni a hangomból a reménykedést.
-Hát  ha neked az járás, hogy nem csókolhatlak meg de még egy puszit se adhatok az arcodra akkor igen járunk.- mosolyodott el újbol.  Ekkor jöttem rá, hogy ez milyen igazságtalan dolog velem szemben. Hiszen enyém a világ legjobb pasija de hozzá sem nyúlhatok.
- Rendben!- mondtam elég hangosan, és elhúzódtam  tőle, hogy rendesen beszélhessünk. Ő vissz akart húzni de én gyorsabb voltam nála és már talpon is voltam. Ő nem értette de,felált.
-Mi van rendben?-kérdezte nyugtalanul.
-Szeretnélek megcsókolni!- válaszoltam tömören. Először el lágyult az arca és biztos voltam benne, hogy bele fog egyezni a kisérletbe de aztán a lágy vonási meg keményedtek és szinte dühössé váltak.
- Ellie, már egyszer beszéltünk erről és akkor segitségért kiáltottál. Rögtön el mentél ahhoz a Luke nevü hülyéhez.Ellie, te félsz tőlem!- mondta keserűen. De vajon honnan tudhatta, hogy elmentem Lukehoz.Talán olvasott a gondolataiban? Biztos voltam benne, hogy nem félek tőle. Feltétel nélkül megbíztam benne azóta, hogy ami elött harcolt Fockkal azt, mondta hogy szeret.
-Nem, nem félek! talán féltem egy kicsit még a múltban de mostmár feltétel nélkül megbízok benned.- mondtam és magamat is győzködtem nem csak Robint. Mert a lényem egy kisebb része azt mondta, hogy én félek Robintól!
-Rendben  ha ennyire szeretsz miért nem akarsz lefeküdni velem?- kérdezte fölényesen.
-Nem mondtam hogy nem szeretnék lefeküdni veled.

-De nem szeretnél..- mondta gyászosan. Ami a legrosszabb volt, hogy tényleg nem szerettem volna lefeküdni vele. Bár azt nem tudtam megmondani, hogy miért nem.
-Én csak.. Robin bocsánat de még nem állok készen erre.-mondtam ugyanolyan gyászos hangon mint ő. – Én csak azt kérem, hogy próbáljuk meg!-kérleltem makacson. Láttam a szemében, hogy küzd az ellen, hogy beadja a derekát de végül rábólintott. Lassan közelebb lépett és lassan végig simított a kezemen. Az érintését tűz kisérte végig a testemen. Aztán még közelebb lépett hozzám és gyengéden kezébe vette az arcomat. Én próbáltam magamat megfékezni de nem bírtam tovább. Lábujhegyre álltam és a nyakába akasztottam a két kezemet. Halottam ahogyan halkan nevet aztán még közelebb férkőzött a számhoz.
-Biztos, hogy ezt akarod? Nem biztos, hogy képes leszek megállni…- nem fejezte be a mondatot, de tudtam mire gondol.
-Bízok benned!- mondtam neki egyszerűen.  Neki nem kelett több,  száját szorosan az én számhoz tapasztotta.   Ez a csók egészen más volt, mint mikor Robb csókolt  meg. Ő erőszakos volt, míg Robin szenvedélyes és gyengéd. Isteni volt vele csókolózni. Én szorosabban öleltem  és megpróbáltam még közelebb kerülni hozzá.  Nem éreztem, hogy sok lett volna neki ezért nagyon meg lepődtem mikor eltolt magátol.  Nagyon zilált de látszott, hogy élvezte. Értetlenül néztem.
-Mi a baj? Nem élvezted?-kérdeztem egy kicsit össze zavarodva. Látszott, hogy küzd valami ellen de pár másodperc után újra ott állt elöttem és mégegyszer megcsókolt. Ez a csók sokkal szenvedélyesebb volt mint az előző és jóval hosszabb. Most már tudtam, hogy az amivel elöbb küzdött, az saját maga volt. Tudtam ha nem állítom le akkor annak mi lesz a következménye, de nem tudtam leállítani. Olyan erősen csókolt, hogy már alig kaptam levegőt. Mikor el akartam húzni a fejemet ő nem hagyta, inkább még erősebben csókolt.  Könnyedén  a lábam alá nyúlt és a dereka köré fogta azokat. Én először  viszonoztam a csókjait de aztán megrémültem és el akartam tólni magamat tőle, ő viszont nem engedett el és inkább még jobban magához húzott.
-Robin, Ne!- mondtam két csók között. Ő mintha pár percig megfontolta volna, hogy mit mondok, de utána  csókolt. Már nem csak a számat csókolta. Elindult lefelé. Én próbáltam el tolni magamtól de túl neház volt.  A nyakamon csókolgatott, aztán a kulcs csontomon. A pólomat könnyedén szét szaggadta. Mikor  a mellemhez ért, hirtelen megállt. Én nem értettem a hirtelen változást de örültem hogy megállt. Aztán hirtelen már az arcomnál volt.
-Annyira sajnálom!- suttogta. Láttam az arcán, hogy pont ettől félt.  Én sírva fakadtam. Nem tudom meg mondani, hogy miért sírtam pontosan. Talán azért mert meg voltam ijedeve, de lehet hogy azért mert nem erre számítottam.  Robin magához vont és csak azt suttogta hogy sajnálja, sanjálja. Leginkább mérgemben sírtam. Nem rá voltam mérges, ő meg mondta hogy ez lesz, inkább magamra voltam mérges.
-Te tudtad,  hogy ez lesz. Inkább én sajnálom!- hüppögtem.Próbáltam meg nyugodni, és mikor Robin szív dobogását figyeltem ez ment is. Mikor már érezte, hogy valamelyest megnyugodtam lassan eltolt magától. Ekkor vettem észre hogy lábam még mindig a dereka körül van. Gyengédden  a combomhoz nyúlt és levette a derekáról. Mikor már az ágyon volt sem engedte el. Elmosolyodott és a következő pillanatban már a combomon éreztem a leheletét. Gyengédden megcsókolta és így haladt fölfelé.  Mikor a rövid gatyámhoz ért azt könnyedén fel hasította és így tovább tudott menni. Már azt hittem, hogy  leveszi a gatyámat, mikor  abba hagyta a csókolgatást és a követező pillanatban megint az arcomnál volt.
-Hogy, hogy ez nem hoz ki a sodrodból?- kérdeztem. Meg kell valjam nagyon jól esett mikor lent csókolgatott. Még mindig bennem volt az a kellemes bizsergés amit akkor éreztem.
-Van, hogy tiszta a fejem mikor veled vagyok- mosolygott. A mosolya imádni való volt, tele volt örömmel és elégedetséggel.-Persze ez csak ritkán van így- ezt most már nevetve mondta.  Én se tudtam megállni nevetés nélkül. Meg akartam csókolni, de féltem hogy mi lesz. Valószínüleg  ő is ezen gondolkozott. Kérdően rám nézett én meg bólintottam, hogy részemről rendben van még ha kockázattal jár is. Erre ő nem mondott semmit, újra egymáshoz tapadtak a szájaink. Most éreztem rajta, hogy teljesen tiszta a feje. Nem tudtam mi változott  de örültem neki. Egyre hevesebben  csókolt. Én nem ellenkeztem, mert tudtam hogy  most nem fog el szálni. Vissza csókoltam, eddig rajtam feküdt de most, magár húzott. Így már én „vezettem”.  Egy kicsit el tóltam magamtól.
-Na, hogy vagy?-kérdeztem aggódva, de gyorsan mert akármennyire is tudni akartam hogy, jól van-e, azért szerettem volna vissza  vissza térni a szájához.
-Jobban lennék ha vissza ugornánk pár percet az időben és onnan folytatnánk- mondta keserű mosollyal. Én is az ő véleményén voltam de el kezdett fájni a fejem. Nagy nehezemre esett de le kúsztam a melkasáról és  az ágy szélére ültem. 
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Nem tudom, nagyon fáj a hasam.- mondtam és a hasamhoz kaptam. Tényleg iszonyúan fájt. Robin gyengédden lefejette a kezemet a hasamról és oda helyezte a sajátját.
-Lehet hogy ez fájni fog- figyelmeztetett. Én bólintottam egy kicsit megnyomta a hasam felső táját, én felordítottam fájdalmamban. Ő gyorsan lekapta a kezét a hasamról és fel állt. Mikor fel húzott magához én felszisszentem fájdalmomban. Robin arcát elöntötte az aggodalom. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs semmi baj de féltem, hogy nem tudom úgy kinyitni a számat, hogy ne ordítsak fel fájdalmomban.
-Be kell vinnelek a  korházba!- mondta Robin aggódva. Meg akartam kérdezni, hogy miért, mi bajom de meg sem tudtam szólalni. Remlétem, hogy most is olvass a gondolataimban és így tud válaszolni a kimondatlan kérdésemre.
-Szerintem belső vérzésed van. Sürgősen be kell vinnelek egy korházba különben meghalsz.- mondta síri hangon. Mintha már meg is haltam volna. Ettől nagyon megijedtem, nem akartam meghalni. Meg akartam kérdezni, hogy  miért nem indulunk most azonnal.
-Mert, félek hogyha megmozdítalak a vérzés olyan szinten el kezd áramolni a testedben hogy azonnal meghalsz.- ezt már végképp nem értettem. Hiszen pár perce még teljesen jól voltam, mi történhetett azóta?
-Nem  tudom.- válaszolta szomorúan. Be pánikoltam. Nem akartam elveszíteni az anyámat, Luket, Seliát,Laylát. A barátaimat. De legfőbbként Robint nem akartam elveszíteni. Nem kaptam levegőt. Valószínüleg pánik rohamom lehetett, mert éreztem hogy zokogokk de hallani nem halottam magamat. Hirtelen mindent betöltött Robin szívdobogása. Tü-düm,tü-düm,tü-düm.  Lassú és nyugodt volt, de láttam az arcán hogy majd szét veti a düh és az elkeseredetség.
-Nem fogsz meghalni, érted?-kérdezte feszült hangon Robin. Tü-düm,tü-düm,tü-düm. Nem tudtam hinni neki, de nagyon akartam. Tü-düm,tü-düm,tü-düm.  Már gondolkodni se tudtam, mert a fejembe is be férkőzött a fájdalom. Láttam Robinon, hogy mellettem akar lenni, meg akar öleleni, de mégsem tette és ez megörjíetett.  A fájdalom ellepte a gondolataimat és mindegyiket lefoglalta.  Féltem megmozdulni de Robinnal akartam lenni, meg akartam ölelni.
-Várj itt, és ne mozdulj!- utasított Robin, és kiment a szobábol. Ne mozduljak? Komolyan? Hogy ne mozduljak, mikor lehet, hogy mindjárt meghalok? Remek. Ha jobban bele gondolok az elmúlt hónapok alatt egész sokszor halltam meg majdnem. Miközben ezen elmélkedtem belépett a szobába Robin mögötte, meg Luke.
-Luke, mit keresel itt?-kérdeztem elkínzottan. Nem akartam,hogy így lásson. Hiszen én szeretem őt vagy mi. És akkor ez nem a legjobb állapot arra, hogy lásson.
-A kis barátod jött értem. Elvileg azért mert valami baj van.- mondta Luke és hallatszott a hangjából, hogy örül, hogy lát mégha ilyen állapotban is. Ekkor  gondoltam, bele hogy nincs rajtam fölső és a gatyám is fel van szakítva. Luke valószínüleg ugyan ezt nézte mert dühösen Robin felé fordult.
-Meg tetted? Hisz nem látod, hogy ő nem akarja?-kérdezte felháborodva Luke. Tudtam, hogy arra gondol amire gondolom hogy gondol. Szinte döhített, hogy ilyet feltételez Robinról. Bár tényleg megpróbálta de idejében leállt. Robin nem ellenkezett, csak lehajtotta a fejét.
-Nem, nem csinált semmit.-mondtam, de még én is éreztem hogy milyen hamisan cseng a hangom.
-Csak gyógyítsd meg!-kérlete Robin Luket. Én értetlenül  néztem rájuk. Luke  Lassan felém lépett. Látszott rajta, hogy azonnal le akarja tépni Robin fejét.
-Amint meggyógyítom megöllek!- mondta halkan de biztosan.  Robin elkínzottam bólintott és hátra lépett. Intett nekem hogy szép lassan üljek le az ágyra.
-Hogy tudnál meggyógyítani?-kérdeztem kétkedően. Luke válaszolni akart de utána inkább csukva tartotta a száját. Megint elöntött a fájdalom. Halkan felnyögtem.
-Luke, ő nem tett semmi rosszat- mondtam Lukenak, mert akármennyire is szerettem volna ha abba maradna a fájdalom, nem akartam, hogy Luke rosszat gondoljon Robinról.
-Komolyan? akkor te tépted le magadról a pólódat? És te magad hasítottad fel a gatyádat?-kérdezte Luke gorombán. Éreztem ahogyan a fájdalom elönti aq többi testrészemet is. Megpróbáltam elfojtani, hogy tiszta fejjel beszélhessek Lukeval.
-Jó rendben megpróbálta de leállt.-vallottam be neki durcásan. Luke felszisszentett.
-Tehát neked ilyen barát kell? Aki minden eggyes alkalommal majdnem megerőszakol mikor vele vagy?-kérdezete megint. Én nem tudtam válaszolni, mert már meg se próbáltam elfojtani a fájdalmama, hagytam hogy szét áramoljon a testemben. Fel ordítottamfájdalmamban. Robin  valami olyasfélét mormolt, hogy amint Luke meggyógyított felőle meg is ölheti őt. Már kezdett elegem lenni abból, hogy állandóan meg akarja ölni saját magát. Luke lassan közelebb jött felém. Én hátra tántorodtam és leültem az ágyra.Luke letérdelt elém és a kezét a két térdemre tette.  Egyre inkább fájt mindenem. Luke becsukta a szemét. Én értetlenül de leginkább fájdalmasan néztem rá mert úgy éreztem, hogy a fájdalom elenyészt. Mikor már úgy voltam vele, hogy nem bírom tovább és inkáb megmozdulok csak maradjon abba a fájdalom, hirtelen az megszünt. Helyette inkább szerelmet éreztem és sajnálatot de leginkább gyűlöletet Robin iránt. Mindez csak pár pillanatig tartott aztán semmi. Hihetetlenül örültem, hogy nem fáj már semmim. Mintha soha nem is fájt volna. Luke viszont nem volt ilyen jó állapotban. Halkan fel nyögöt és láttam, hogy nagyon rosszul van. A hasához aztán a fejéhez kapott és megkínzottan eldölt. Segíteni akartam, neki de foggalmam sem volt róla hogy hogyan tehetném. Féltem megmozdulni ezért inkább Robin felé néztem. Látszott az arcán, hogy ő is ugyan annyira szenved mint Luke. Szörnyű volt azt látni, hogy számomra talán a két legfontosabb férfi így szenved.
-Adjátok vissza!-kérleltem mindekttőjüket, mert egyszerre rá jöttem, hogy Luke át vette tőlem a fájdalmamat, Robin pedig akaratlnaul is olvas Luke fejében.  Vissza akartam kapni a fájdalmat, hogy nekik ne keljen át élniük. Leginkább attól féltem, hogy Luke nem csak a fájdalmamat de más érzéseimet is át vette. Láthatólag nekik sem tartott ez az egész csak pár percet mert Robin újra lehajtotta a fejét Luke pedig lassan fel térdelt. Én gyorsan mellé térdeltem.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva. Luke rám nézett de a szemében nem láttam mást csak szánalmat.
-Annyira sajnálom.- mondta halkan. Én nem  értettem, hogy mire céloz ezért kérdően rá, majd Robinra néztem.
-Minden érzésedet látta- mondta halkan és komoran Robin. Mindet? Az lehetetlen. Valószínüleg Luke is látta az arcomon a kétkedést mert bátorítóan megfogta a kezemet.
-Láttam a gyászt amit akkor éreztél mikor Abina meghalt. Láttam a félelmedet amit akkor éreztél mikor Robb elrabolt, láttam a boldogságot, amit akkor éreztél mikor Robin betopant Aaron házába. Láttam a dühot amit akkor éreztél mikor a Spanyol teremben voltunk. Láttam a szeretetet amit akkor érzel mikor meglátsz és láttam a félelmet mit akkor éreztél, mikor azt hitted, hogy Robin megerőszakol és amit mindig érzel mikor látod Robint.- mondta szinte elégedetséggel. Nagyon dühös lettem rá. Miért?  Miért mondta ezt? Hiszen nem félek Robintól, szeretem őt. Minden prockiámmal. Most már tudtam, hogy miért hajottta le a fejét Robin mikor vége lett a fájdalmának. Mert ő is érezte amit Luke érzett. Most biztos azt  hiszi hogy félek tőle.
-Luke! Menj innen!-kiáltottam rá dühösen. Látszólag meglepte a hirtelen dühöm de engedelmeskedett és felállt hogy kimenjen.
-Tudod, hogy téged is szeretlek.- mondta nekem foghegyről. Hogy lehet ilyen arogáns, mikor én az elöbb kiöntöttem neki az érzelmeimet még ha nem is akarostul. Mikor kiment Robinhoz fordultam. Lassan felálltam és elé sétáltam. Pár méterre megálltam tőle.
-Szeretlek, és mindig is foglak. Az érzelmeim tévednek amikor azt állítják, hogy félek tőled.- mondtam egyszerűen és szeretet teljesen. Robin felemelte a fejét és láttam a szemén, hogy  ha most el megy nem látom többé. Sőt, soha senki nem fogja látni!
-Minden okod meg van rá, hogy félj tőlem.- mondta halkan de a hangja hallatán sírni támadt kedvem. – Megöltem a testvéredet, megpróbáltalak megerőszakolni, és ott az erdőben meg is próbáltalak öletni.- mondta és keserűen fel nevetett. Nem értettem, hogy miért próbált megöletni de most az mindegy is volt. Igazat kellett adnom neki. Féltem tőle, még ha nem is akartam volna.  Fel sírtam. 
-Félek tőled!- mondtam és már alig láttam a könnyeimtől. Ő csak bólintottt és elindult az ajtóm felé.-De szeretlek is, és nem vagyok hajlandó elengedni. Robin megfordul és elkinzott arcán láttam, hogy el akar menni, meg akar halni. De nem fog. Mert szeret, és ez fontosabb neki mint az, hogy nekem mi jó. Lassan felém lépett.
-Tehát szeretsz?-kérdezte halkan. 
- Már kétszer is mondtam, hogy igen.- mondtam mosolyogva. Ő is elmosolyodott és gyengédden megfogta a kezemet. Mintha péri tűz terjedt volna szét a karomon. 
-Akkor, soha többé nem érek hozzád!- mondta, de látszott a szemén, hogy legszívesebben rám vetné magát.- nem akarok okot adni a félelmedre!- Tudtam, hogy nem tudom még most jobb belátásra bírni, még nem tudom elmondani neki, hogy  ez őrültség, és hogy próbálkozni kell. Úgy döntöttem, hogy most annyiban hagyom a dolgot, mert most úgy is hajthatatlan.
-Rendben, ha már ilyen hülye vagy, akkor legalább válaszolj pár kérdésemre.- adtam neki a durcát, pedig örültem, neki hogy nem ment el. Bólintott, hogy rendben.  Én félénken kinyujtotottam magam elé az egyik kezemet, hogy arra ösztökéljem, hogy jöjjön vissza velem az ágyba. Ő pár percig csak nézte a kezemet és látszólag fontolgatta, hogy meddig bírja az önuralma. Majd végig nézett rajtam és a szekrény felé intett, hogy vegyek fel valamit. Tudtam, hogy csak engem akar védeni ezzel és nem az van, hogy nem akar látni így. Így gyorsan felkaptam magamra egy jó bő pólót és egy hosszú melegítő gatyát. Jobban is felöltözhettem volna, de úgy éreztem hogy Robinnal már át léptük azt a „csak szép ruhában láthat” időszakot. Mire vissza fordultam, hogy jóvá hagyást kapjak a ruhámra , Robin már az ágyamon ült. Az öle túl üres volt én meg már túl régóta nem ültem benne. Szinte muszály volt bele ülnöm. Pár lépéssel átszeltem a szobát és az ölébe vetettem magamat. Ő nem ellenkezett de éreztem a lélegzet vételén, hogy meglepődött.
-Tehát, az első kérdés. Hogy tudsz olvasni a gondolataimban?-kérdeztem, mert ez fúrta leginkább az oldalamat.
-Ezt nem csak én tudom. Minden lény a 3 törzsből. Csak koncentrálni kell hozzá. A legtöbben életükben csak egyetlen ember gondolatát hallják. De ez nem olyan mint a vámpíros filmek állítják.-mondta nevetve. Nem tudtam, megállni akármennyire is komoly akartam maradni elnevettem magamat.-Inkább olyan mintha látnám az ember életét a szemén keresztül. Látom a múltját és látom a jelent ahogy ő felfogja.  De a múltját nehéz látni. Az embernek vagy nagyon gyengének, vagy neked nagyon erősnek kell lenned, hogy láthasd a múltját. A jelent viszont könnyű. Olyan mintha egy filmet néznél, csak az a valóságot mutatja. Csak az adott ember felgogásával.- Mondta, de én egy szavát nem értettem. Mikor látta, hogy ráncolom a homlokom elnevette magát. Egyáltalán nem értettem, hogy miért neveti el mindenki magát ha ráncolom a homlokom. – Amikor nem volt szabad beszélned én láttam a szemedben ahogy megkérdezed azt tőlem. Ez egy kicsit olyan mint Meredithnek a jövőbe látás. Csak én nem a jövőt hanem a jelent látom.- Mostmár valamivel tisztább volt.
-Amikor először találkoztunk a korházban, én beléd pillantottam?-kérdeztem meglepődve,mert össze kötöttem azt amit az elöbb mondott a történtekkell.
-Ami azt illeti, nagyon meglepődtem, hogy láttad a multamat. Ezt még a Tapintók legnagyobbjai is képtelenek megcsinálni. Alig egy tucat ember van a földön aki mások multját látják és ők is pár évtizedik tanulják azt. Te pedig első nap mikor megkapod a képességedet már tudod is használni. Amint rá jöttem, hogy belém láttál rögtön levédtem magamat mert féltem, hogy azt is észre veszed, hogy megöltem a hugodat.- összerezzentem mikor kiejjtette a hugomat a száján. Nem szerettem ha róla beszél. Azt nem kellett elmagyaráznia, hogy mit jelent a levédés, mert naggyjából tudtam, hogy azt jelenti, hogy nem tud senki a fejedbe látni.
-Luke is egy az ember társaimból?
-Nem ő egy Gyógyító. Ő az aki az ember társaknál nagyobb de a 3 törzsnél kisebb a képessége. Az ereje úgy működik, hogy magába szívja az érzéseidet és át adja a sajátjait. Ez pár másodpercig tart, mert a szervezeted nem képpes befogadni más érzelmeket csak a sajátodat. De mikor elszívja a képességeidet  a fájdalmat, vagy fertőzést is magába szívja. Így gyógyít.-hirtelen nagyon elsajnáltam magamat, hogy lekiabáltam Luke fejét. Szörnyű lehetett érezni a fájdalmamat. Ez túl sok információ volt egyszerre. Túl sok  dolog történt velem ma. Megvertek, majdnem megerőszakoltak, majdnem meghalltam, szerelmet vallottak nekem, lett egy barátom, lehet hogy elveszetettem egy barátod. Hirtelen hihetetlen fárdat lettem, Robin bizonyára észre vette mert ált volna föl, hogy hagy alhasak de megfogtam a kezé, mielött felvett volna, hogy letegyen.
-Maradj!-kérleltem elhaló hangon.
-Örökké!-mondta egyszerűen és tudtam, hogy igaz. És abban a perxben már nem érdekelt semmi, nem akartam, hogy megcsókoljon, nem akartam semmit csak azt, hogy velem legyen és ez teljesült is. Tudtam, hogy bármi történik is mi eggyüt maradunk, bármi történik is mi eggyüt átvészeljük.
-Remélem is, mert szeretlek-suttogam.
-Lesz rá szükség- mondta keserű mosollyal, de abban a pillanatban nem érdekelt, hogy miért olyan keserű a mosolya. El mosolyodtam és már éreztem ahogyan húz be magával az „álom világ” Még  fél álomban megkérdeztem, hogy miért, de nem érdekelt annyira a válasz.
-Mert én is szeretlek.

16.fejezet

 16. fejezet.
Mikor befejeztem a történetemet azt vártam, hogy fel kiált. Én egy őrült vagyok és elmegyogyóba kell mennem! De nem történet semmi ilyesmi. Igazából nem szolt egy szót sem. Csak ült előttem és nézett. Én nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így gondoltam, hagyom hagy birkózzon meg azzal amit hallott.  Pár percig némán farkas szemet néztünk aztán  végre felállt és kiment a konyhából. Ezt már egyáltalán nem értettem.  Lehet, hogy rögtön hívja a mentőket, hogy most azonnal vigyenek be? Rájöttem, hogy nagyon hülye voltam, mikor el mondtam  az egész történetemet. Miét nem csak a Robinos részt mondtam? Miért kellett be avatnom egy kívül állót a „titkomba”?  Már azon gondolkoztam, hogy mit mondok majd az elmegyógyintézeteseknek akik pár perc múlva itt lesznek. De lehet, hogy nem kellene meg várnom őket. Ki slisszanok a konyha ablakon és ha Luke később(ha ugyan szóba áll még velem) kérdezi, hogy hova tűntem azt, mondom, hogy  be kellett érnem az iskolába és, hogy ez az egész csak hülyeség volt, amit az előbb mondtam neki. Egy kis szerencsével még el is hiszi. Már nyitottam volna ki az  ablakot mikor  belépett a konyhába Luke, az oldalán Meredithszel.  Talán Meredith egyik rokona elmegyógyintézetben dolgozik? Vagy Meredith kocsijában fognak elvinni oda?
- Szóval te lennél az Ember Vezetőnk?- kérdezte áhítattal Meredith.  Döbbenten rá néztem. Már nem Luke pólója volt rajta, hanem egy fekete melegítő fekete pólóval. A haját copfba fogta és most ha ez lehetséges még több fekete szemfesték volt a szemén. Egy bakancs volt a lábán ugyanolyan fém láncokkal mint mikor először láttam.  Az arcáról csak úgy sütött a csodálat és a megdöbbenés.
-Hogy mi vagyok?-kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam-e. Ember Vezető?  Ez most mi? egy kis felmérés, hogy mennyire vagyok bolond?
- Luke az előbb feljött a szobánkba és gyorsan beszámolt, hogy mit mondtál neki. Nem teljesen értettem, mert  úgy lihegett. De  ki tudtam venni az Ember Társak szót és a Föld Lányát. Én már régóta keresek egy Ember Vezetőt de még nem találtam meg az enyémet.- ezt úgy mondta, mintha  a  bevásárló listát olvasná.
-Oké. Most ezt mond el úgy hogy megértsem-kértem és vissza másztam az ablakból, leültem egy székre. Meredith kérlelően Lukera nézett de ő meg rázta a fejét és ő is leült velem szemben. Meg akartam fogni a kezét, meg akartam nyugtatni, hogy ez csak egy vicc.  Már nyúltam a kezéért amikor elhúzta azt.  Azzal nyugtattam magamat, hogy eddig nem volt  semmi ölelés, semmi kézfogás és csak azért csinálja ezt és nem azért mert fél vagy esetleg undorodik tőlem.
- Én is  egy ember társ vagyok. Már kis korom óta tudom. A nagymamámtól tudom, hogy létezik a 3. törzs és vannak ember társak meg Szellemvilág. Már mindent tudok kiskoromtól fogva.  Az én családomban ez örökletes dolog. Anyai ágon.  Minden jól ment 10 éves koromig. Egy nap éppen a suliból jöttem haza mikor út közben  valami láthatatlan erő el ragadott.   Egy természet ellenes fehér réten találtam magamat. Sokáig nem tudtam el menni onnan. Csak bolyongtam a réten, mígnem az a láthatatlan erő vissza jött értem és haza vitt. Csakhogy az már nem volt az otthonom. Mire haza értem az egész családom halott volt. A nagymamám, az apám, az anyám, a 2 bátyám.  Minden egyes család tagom ott feküdt  vérbe fagyva a nappaliban.  Én persze üvöltöttem,sírtam, gyászoltam. Nem tudom hány napig lehettem a holttestük mellett mert akkoriban nem számoltam az időt. Csak ültem mellettük és gyászoltam. Aztán a sokadik napon  az egyik szomszéd bekopogott, hogy kérjen egy kis sót. Mikor meglátott azonnal hívta a rendőrséget. A rendőrség nem tudott mást mondani mint hogy én voltam. Én mészároltam le a családomat. Azért mondták ezt, mert semmilyen nyomot nem találtak arra, hogy valaki más is járt a házban akkor. Akkor gyerek fejjel nem értettem miért én vagyok a bűnbak. Miért engem tartóztatnak le mikor az igazi gyilkos még kint jár, szabad lábon. Persze most már mindent értek.  Javító intézetbe kerültem de onnan megszöktem a képességemmel. Azóta bujdosok, menekülök. Először csak  a rendőrség elöl. De mikor már nagyobb lettem rám tették a Nyomot. Azóta már ők is tudják, hogy merre vagyok és mivel még nem találtam meg az Ember Vezetőmet bujdosok nehogy megöljenek. – mondta el egy szuszra Meredith. Az egész beszámolóból csak a felét értettem, de az szörnyű volt. Észre vettem, hogy Luke gyengéden simogatja a karját és erre elszorult a gyomrom.
- Hogy érted, hogy képességeddel? Van neked olyan?- kérdeztem meglepetten, mert nem tudtam, hogy a 3 törzsön kívül is van olyan ember vagy teremtmény akinek van képessége.
-Igen van.-mosolyodott el Meredith.- Bele látok az emberek fejébe. D nem csak gondolatot olvasok. Látom a jövőjüket.  A fejükből.- mikor látta, hogy ráncolom a homlokom el  nevette magát.-  Ez olyan mintha  egy tévét néznék. Csak éppen az adás nem valamilyen sorozatról hanem  a te életedről szólna. De csak 10 percet látok előre. És mindig csak egy ember agyára tudok „ráállni”.- mondta Meredith.  Ez meglepett. Nem tudtam, hogy vannak ilyen emberek. Bár Abina mesélt róluk.
- Akkor tudod, hogy mit gondolok most? És hogy mit fogok csinálni tíz percen belül?-kérdeztem hitetlenkedve. Meredith nem válaszolt rögtön. Én ebben a néhány másodpercben Luket figyeltem. A kék szeme tele volt sajnálattal és szeretettel. De ez a szeretet nem nekem szolt. Tehát tényleg szereti.
- Most éppen azt állapítod, meg, hogy Luke szeret engem.- mondta nemes egyszerűséggel Meredith. Luke rám emelte a szemét és bocsánat kérően elmosolyodott aztán Meredith felé fordult és megcsókolta.
-Mind örökké!-suttogta a hajába. Meredith el mosolyodott de elhúzódott és jelentés teljesen felém fordult aztán vissza nézett Lukera.  Luke nem értette a helyzetet de nem csókolta meg többet Mereditht. Próbáltam vissza térni a témára, de nagyon zavaró volt, hogy Luke végig fogja a kezét.  Hirtelen én is olyan akartam lenni mint Fock, vagy Robin. Vagy bárki aki tud olyan fájdalmas izét csinálni. Azt akartam, hogy Meredith megbűnhődjön amiért szereti őt Luke.  Lopva Meredithre néztem. Ő is engem nézett, a szeme tele volt félelemmel és meglepődötséggel. Hát persze! Elfelejtettem, hogy bele lát a fejembe.
-Bocsánat!-kértem tőle elnézést halkan. Ő nem válaszolt rögtön,  inkább Luke ölébe ült és megcsókolta. Nem kelett hozzá szuper képesség, hogy tudjam ezt csak azért csinálja, hogy engem idegesítsen.
-Semmi baj.- mondta két csók között Meredith.
-Vissza térhetnénk a tárgyra?-kérdeztem  ingerülten. Meredith még egyszer megcsókolta Luket aztán felém fordult.
-Néhány hete, volt egy különös látomásom. Csak a várost ábrázoló táblát láttam és  6 vagy négy személyt. Rögtön gondoltam,hogy itt vannak a Társaim így idejöttem.  Mostmár  biztos vagyok benne, hogy  itt vannak.-mondta halkan de határozottan Meredith.- Biztos van valamilyen extra képességed, hogy ide hídv őket- Ezt olyan boldogsággal mondta, mintha a családját várná.
-Nem vagyok képes rá. Pár hete elvesztettem minden erőmet- mondtam olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Szégyeltem magamat. Azért amit tettem. Hogy oda adtam minden erómet Robinnak. Meredithet nagyon letörte az amit hallott.
-De majd csak vissza kapod,nem?-kérdezte reménykedve. Én egy csöppet sem vágytam rá, hogy vissza kapjam de jobbnak láttam ezt eltitkolni Meredith elött.
-Fogalmam sincs-vallottam be szomorúan.
- És nincs valaki aki segíthetne?
-De,de van.- Csak egy ember jutott szembe.
-Akkor mire várunk még? Gyerünk a kocsiba!-inditványozta Meredith. Ő már kint is volt a nappaliba,hogy az ott lévő fiukat ki invitálja onnan. Luke rám nézett és megfogta a karom.
-Robin?-kérdezte gyengédden.
Igen- hangom remegett  a félelemtől és a boldogságtól hogy látom Robint.
-Meg védelek.- mondta tömören Luke.
-Nem kell-utasítottam vissza és próbáltam higgadtan, hidegen beszélni. Nem vártam, meg hogy válaszoljon, azonnal kimentem a szobából. Nem akartam, hogy szükségem legyen védelemre. Végülis Robin nem rossz ember. Meredith már a ház elött volt egy Suzukiban. Ő ült a vezető ülésnél, én meg gondolkodás nélkül beültem mellé az anyó ülésre. Meg akartam kérdezni, hogy szerinte Luke jön-e de ő máris igennel válaszolt a ki nem mondott kérdésre. Pár perc múlva Luke is leroboggott a lépcsőn és beült hátra. Gondoltam Robin az iskolában lesz így oda irányítottam Meredith. Fél óra sem telt bele és már az iskolában voltunk. Az első óra már elkezdődött így az egész iskola kihalt volt.
-Most mennem kell órára, de ha megtalálom Robint azonnal szólok nektek- mondtam és elsiettem. De nem azért mert órára akartam menni. Eszembe se jutott be menni az egyik órára sem. Egyedül akartam megtalálni Robint. Szerettem volna beszélni vele, megnyugodni hogy nem  fog bántani. Nem tudtam, hogy hol van így a  titkárságra indultam, hogy meg kérdezzem milyen órája van most.  Mikor beléptem a titkársági ajtón megcsapott valami fura illat. Nem tudtam beazonosítani, de tudtam hogy ismerem ezt az illatot valahonnan. Beljebb léptem és egy ablaktalan kis szobában találtam magamat. A szoba közebén volt egy kis asztalka a falak pedig tele voltak könyvekkel, iratokkal. Körül néztem de nem találtam senkit oda benn. Viszont az illat egyre erősödött. Gondoltam ha nincs itt a titkár gyorsan bele nézek Robin óra rendjébe és már megyek is. Az asztalhoz léptem és elkezdtem a fiókban turkálni. Semmi nem volt a fiókban pár fénykép ami két gyereket tartalmazott és a titkár ebédjén kívül. A szekrényhez léptem, hogy ott is megnézzem. Egyszer csak halottam, hogy nyílik majd csukódik az ajtó. Gondoltam a titkár jött vissza így gyorsan megfordultam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani neki, hogy miért kutattam át az irodáját.  Ebben a pillanatban már tudtam, hogy honnan ismerem az illatot. Ez Abina parfümje volt.De nem a titkár jött be. Az ajtóban Fock állt.
-Na végre egy kicsit eljátszadozhatok veled!-mondta gonoszan és elmosolyodott. Nekem időm sem volt válaszolni vagy elbújni, mert a következő pillanatban már előttem állt.   Próbáltam védekezni de ő ellökte a kezemet. A tenyere a nyakam köré szorult, belém fojtotta a levegőt. Mikor megpróbáltam kiabálni Fock még erősebben szorította a nyakamat, felemelt a földről. Éreztem ahogy a tüdőmet elárasztja a pánik. Haldokoltam. Vonaglottam, ki akartam szabadulni. Nem a gyilkos szorítás elöl akartam menekülni, inkább a fájdalom elöl. A lábaimmal próbáltam belerúgni Fockba de túl messze állt tőlem. Éreztem ahogyan elernyednek a lábaim.  Egyszer csak Fock felordított és elengedett engem. A lábaim összecsuklottak, levegő után kapkodtam a tüdőm pedig hálásan nyelte azt. Próbáltam elfutni onnan de  a lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Fock aki akkor hátrált pár lépést  most újra felém kezdett jönni.
-A mocskos kis barátod már úton van, hogy megvédjen, de nem fog elég hamar ide érni.- mondta és felnevetett de a nevetésében egy csöpp öröm sem volt. Mivel még mindig guggoltam, most megpróbáltam felállni, hogy elfussak de nem engedelmeskedett  a testem. Végül sikerült négy kéz láb feltápászkodnom, mikor mellém ért.  Jó erősen hasba rúgott. Éreztem ahogyan a vér felszökik a torkomból a számba onnan meg ki a ruhámra.  A fájdalom szinte azonnal elfogott amint megrúgott. Fel sikoltottam fájdalmamban és próbáltam arrébb menni de újra belém rúgott.  A fájdalom megkétszereződött és már meg sem próbáltam elfutni. Inkább össze görnyedtem, hogy minél kevesebb testrészemet érje el Fock. A fájdalomtól ami rám tört már homályosan láttam.  Még egyszer és még egyszer megütött. Ez a folyamat annyiszor ismétlődött meg, hogy a végére már nem éreztem, amikor megütött. Csak a monoton fájdalom. Aztán egyszer csak elállt az ütések zápora. Bele telt pár percbe amíg felfogtam, hogy nem ütlegel többett. Azt hittem hogy elment.   Még mindig halálra voltam rémülve de már nem fájt olyan erősen. Enyhítettem a testem szorításán. Fel akartam tápaszkodni, de nem tudtam megmozdítani a kezemet. Próbáltam vissza emlékezni, hogy mikor törhetett el de nem tudtam felidézni. Végül nagy nehezen és nagy fájdalom közepette felálltam. Fock nem ment el. Az asztalhoz támaszkodva figyelt. Már megsem próbáltam elfutni.
-Gyere ide!-utasított. Nem engedelmeskedtem.
-Gyere ide vagy megöllek a barátoddal eggyüt.- Robint ne! ordította egy hang a fejemben. Tudtam,hogy meg fogok halni de Robint szerettem volna élve tudni. Így nagy nehezen elindultam az asztal felé. Mikor már csak pár lépés választott el tőle felállt és oda jött hozzám. Megfogta a hajamt és fel rántotta fejemet. Fel kiáltottam a féjdalomtól. Ekkor megpofozott de olyan erővel, hogy éreztem ahogyan elmozdul az állam.
-Csönd legyen!-utasított hideg nyugalommal. Bizonyár az ilyen kinzások neki minden naposak voltak.
-Tudod, hogy miért teszem ezt veled?-kérdezte a hangja már majdnem kiváncsi volt. Nem tudtam megszólalni, mert tele volt vérrel a szám így csak nemet intettem a fejemmel.  A szabad kezével végig simitott a véres arcomon.
-Talán haza vihetlek. Kellene egy új…-morfondírozott. Felfordult a gyomrom ha rá gondoltam, hogy minden nap minden percében vele lennék.
-Kérlek engedj el!-kérleltem elhaló hangon. Erre ő fel nevetett de elengedte a hajamat.
-Szegéény kicsi Robin! Nem értél ide olyan hamar! Már vártunk rád!- mondta Fock és lassan az ajtó felé fordult.  Ott állt az ajtóban Robin. Mikor meglátott eltorzult az arca a dühtől.  Fock felém fordult és mégegyszer megütött. Fel kiáltottam mert megint a gyomromat találta el. Fock Robin felé fordult várakozás teljesen. Robin gyorsan megindult felénk. Tudtam, hogy meg kell állítanom. Szinte biztos,hogy Fock megöli ha közelebb jön.
-Robin, menj el!-kérleltem.
-Iiigenn! Robin menj innen. Hagyd hadd szórakozzak el egy kicsit a lánnyal- mondta neki gúnyosan Fock.
-Szeretlek Ellie.- mondta gyengédden nekem aztán Fockra vetette magát. Nem láttam ezután semmit a kettőjük harcából, mert nagyon gyorsan történt. Én el botorkáltam a szoba sarkába és ott leguggolva vártam a halálomat. A fejemet lehajtottam a két térdem közé. Tudom, gyáva voltam de nem akartam látni, hogy,hogy öli meg Fock Robint. Nem láttam semmit. Fogalmam sem volt róla,hogy mennyi idő telhetett el azóta hogy leültem ide de egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Én fel sikoltottam és arrébb ugrottam, mert azt hittem hogy Fock az.
-Ellie, nyugodj meg!-szólalt egy gyengéd hang. Selia! Rögtön felismertem a hangja dallamosságáról.
-Robin?-kérdeztem aggódva. Mikor egy kicsit körül  néztem láttam, hogy ott van a szobában Meredith, Luke, James és Robin.
-Itt vagyok!- nyugtatott meg. Az arca tele volt horzsolásokkal és az egyik karja furán lógott de egyébként nem esett baja. Meg akartam ölelni. Ott akartam lenni a karjai közt. Kérlelően rá néztem és láttam a szemében hogy ő is ugyanazt akarja mint én.
- Jézus gyerekek! Csináljátok már-szólalt meg emelt hangon Meredith. Halványan elmosolyodtam. Biztos látta, hogy mennyi ideig fogunk bíbelődni, hogy Robin megöleljen-e vagy sem. Robin pár lépéssel át szelte a szobát és felhúzott magához, majd megölelt. Majdnem felsikoltottam fájdalmamban.  Nem kaptam levegőt és nagyon szúrt a bordám.
-Hé, még megölöd!-szisszent fel James. Nem értettem, hogy miért van itt de nagyon hálás voltam neki, hogy szólt, mert Robin azonnal elengedett.
-Bocsánat!-szólalt meg sajnálkozva. Mikor  a szemébe néztem, láttam hogy csak ugyan sajnálja a dolgot de nem is kicsit. Láttam ahogy magát ostorozza.
-Ne. Semmi baj-próbáltam megnyugtatni. Láttam a szemén, hogy minden vágya hogy megcsókolhasson. Valaki halkan köhintett a szobában. Erre észbe kaptam, hiszen Selia is itt van a szobában.
-Mi szakítottunk!- mondta csendesen Selia. Honnan tudhatta, hogy ezt akartam kérdezni?
-Sajnálom.
-Dehogy sajnálod- mondta nevetve Selia.
-Mi történt? Hol va Fock?- kérdeztem és akármennyire is próbáltam eltitkolni, tisztán ki lehetett venni a hangomból a félelmet.
- Nagyon erős. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire. Már majdnem legyőzött amikor befutottak.- bökött Robin a fejével Meredithékre. -Mikor meglátta őket  le bénult. Csak azt hajtogatta, hogy lehetetlen és hogy ez mindent megváltoztat.  Én ezt kihasználva  úgy megütöttem, hogy elájult. Már majdnem megöltem amikor ő-itt Jamesre mutatott.- Megállított. Ameddig veszekedtünk Fock elszökött.-mondta csalódottan Robin. Én személy szerint egy kicsit sem voltam csalódott. Fock elment és nem ölt meg senki senkit. Nem akartam, hogy Robin kezéhez vér tapadjon.
-Nagyon megsebesültél?-kérdezte gyengéden Robin. Lassan megmozgattam minden izmomat de látszólag semmim sem tört el, a kezem is csak kificamodott. Bár mindene iszonyúan fájt látszólag nem ért olyan nagy bántódás. A ruhám tiszta vér volt és néhány helyen ki is szakadt.
-Nem tört el semmim. Talán a bordám megrepedt de semmi komoly.- mondtam.
-James, te mit keresel itt?-kérdeztem merő kíváncsiságból.
-Nem tudom. Valami ide hívott engem.  Csak azt mondta hogy jöjjek és én jöttem.
-Ugyan ez történ velem is.-csatlakozott Selia.
-Velem szint úgy-szólalt meg Meredetih is. Néhány pillanatig csöndben álltunk aztán Meredith fel kiáltott.
-Mi vagyunk az Ember Társak!!-fordult örömmel Jameshez és Seliához. Ők ketten pár percig nem értették aztán olyan boldogság öntötte el a szemüket, hogy már nem is bírtam a szemükbe nézni.
-Ez komoly?-kérdezte két sikkantás között Selia.
-Halálosan!-Sikkantott vissza két ugrálás között Meredith. De James mind kettőjüket túl szárnyalta. üvöltött, ugrált, táncolt felkapta Seliát és megcsókolt, aztán ugyanezt tette Meredithszel. Luke már mozdult is volna de Meredith leállította.
-Akkor nektek is van különleges képességetek?-kérdeztem gyanakodva.
-Igen!- kiáltották egyszerre.
-És mi ha szabadna tudnom?-kérdeztem.
-Én klónozódni tudok.-mondta James és mikor látta hogy nem hiszem becsukta a szemét. Elkezdett vonaglani, olyan volt mintha táncolt volna. Aztán mintha szét szakadt volna és utána megint. A következő percben már tized önmagával állt szemben velem.  Meglepődtem és egy kicsit megrémültem, Robin láthatta ezt rajtam, mert meg fogta a kezemet. James amint megmutatta ezt megint el kezdett vonaglani és pár pillanat múlva megint csak önmaga volt.  A többiek illedelmesen megtapsolták majd Selia következett.
- Nekem nem fizikai a képességem.  Megérzem az emberek érzelem változását és le tudom védeni magamat és akiket akarok. Ezt úgy képzeld el, hogy mindenki más lát csak az ellenség nem. Az ő szemében láthatatlanok vagyunk.- mondta mosolyogva. Láthatóan elmosolyodtam, mert örültem, hogy csak egy ilyen kis semmiség
-Ó ne bízd el magadat. Az érzelmekből könnyen tudok olvasni a fejedben.- mondta nekem Selia, mikor érzete rajtam a meg könnyebülést. Meredith senkinek nem mondta el, hogy mi az ő képessége. Gondolom a többieket már előbb beavatta.  Most, hogy végre tudtam miért vannak itt és hogy kik ők, megint Fock kezdett érdekelni.
- Miért akar megkaparintani?-kérdeztem első sorban Robintól.
- Azért mert még a testvéred előtt nem találkozott egyetlen egy Föld Lányával sem- mondta szomorúan Robin.
-Meg fog ölni?-kérdeztem szenvtelenül. A választól nagyon féltem de meg akartam tudni.
-Ha megkaparint előbb kényszerít, hogy azt tedd amit mond majd ha nem lesz többet szüksége rád, akkor igen meg fog ölni.- mondta csöndesen James. Mikor befejezte  a mondatot Luke akaratlanul vagy akarattal de meg indult felém. de fél úton megállt és vissza ment Meredithez. Próbáltam nem elbőgni magamat azon, hogy lehet megfogok halni.
- Hogy tudnálak megvédeni titeket? Hisz még erőm sincsen!- mondtam sajnálkozva és a kis csapatom felé néztem.  Robin megrázta a fejét.
- Nem. Az erődet vissza fogod kapni egy kis idő után. Csak meg kell várnod amíg regenerálódik a tested.- mondta és megnyugtatóan meg simogat a kezemet. Olyan sok kérdésem lett volna hozzá, de nem akartam a többiek között fel tenni neki.
-Nekem, most haza kéne mennem!- mondtam és jelentőség teljesen Robinra néztem. Ő rögtön megértette a célzást és alig észre vehetően bólintott.
-Igen, fel kell dolgoznod azt ami az előbb történt, haza viszlek.- mondta. A többiek helyeselve bólintottak és elköszöntek.
 Már a kocsiban ültünk amikor rá jöttem, hogy mi történt velem az előbb. Mikor haza értünk, gyorsan felrohantam a szobámba, mert tudtam hogy már nem fogom tudni sokáig vissza tartani a bőgést. Mikor felértem éppen, hogy be tudtam csukni az ajtót mögöttem, mert máris a földre rogytam és elkezdtem zokogni.  Újra át éltem azt a fájdalmat amikor Fock megvert. Vagy mikor  majdnem megfojtott. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy lehet egy ember ilyen könyörtelen. Pár másodpercig voltam csak egyedül mert bejött Robin a szobámba. Mellém guggolt és magához vont. Igaz nem történt semmi közöttünk de akkor éreztem először hogy én tényleg az övé vagyok.  Megöltetem és a fejemet a mellébe fúrtam. Csak sírtam és sírtam.
-Nagyon fáj- panaszoltam.  Akaratlanul is  jelen időben beszéltem.  Lehet hogy rosszul éreztem de mintha Robin könnye esett volna a hajamra.
-Tudom, sajnálom, hogy nem voltam ott.- mondta. Érződött a hangján, hogy csak azért nem öli meg magát mert még élek. A teste melege megnyugtatott. Már nem azért sírtam amit Fock tett velem. Azért bőgtem mert bele gondoltam, hogy mi lenne velem Robin nélkül. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi időt   töltöttünk egymáshoz bújva. Aztán egyszer csak Robin finoman eltolt magától.
-Sajnálom amikor azt, mondtam hogy úgy szeretlek mint a húgomat. Nem gondoltam úgy- sajnálkozott. De láttam a száján hogy nem bánja igazán.
-Én már akkor is szerettelek,  igenis rosszul esett amikor azt mondtad!- mondtam már félig nevetve.
-Elég sok megválaszolatlan kérdésed van. Most felteheted őket- mondta.  Bólintottam és elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen az első kérdésem.
-Miért látok a fejedbe álmomban?- a kérdésemen meglepődött. Tehát ő nem tudta.
-Gondolom azért mert mikor át adtad a képességeidet a lényed egy részét adtad át. Ezért szeretlek annyira. Mert te már én vagyok.
- Ki az a Lena?  És egyáltalán ki az a Fock?
-Lena Fock „kutyája”. Mindent meg tesz neki, mert szerelmes belé.  És akkor beugrott. Én ismerem Lenat. Ő Aaron húga. Aaron huga aki Aaron elmondás szerint meghalt