18.fejezet

Egy kihalt folyosón futottam halál félelemben. Tudtam, hogy ki kell érnem a folyosórol különben valaki meghal. Futottam, futottam de nem értem a folyosó végére.  Meghalottam az üldözőm lépteit a hátam mögött, még gyorsabban futottam de az ellenség léptei egyre közelebb hallatszottak. Tudtam, hogy nincs más választásom, használnom kell az erőmet. Éreztem ahogyan lassan felszabadul belőlem. Hirtelen sokkal gyorsabb lettem és már nem is kellett sietnem, hog ne tudjon beérni az idegen. Meg akartam álni, vissza akartam fordulni, hogy szembe kerülhessek az üldözőmmel, de nem tettem. Tulságosan is fontos volt annak a valakinek az élete számomra. Így tovább mentem, de még mindig nem értem a folyosó végére. Elegem lett a futásból. Gyorsan felmértem, hogy vajon milyen erősek a falak és mennyi lendületre lesz szükségem, hogy áttörjem őket. Az mégsem fordult a fejemben, hogy nem  fog sikerülni. Mikor kész voltam a tervel, minden erőmet a lábamba vittem. Éreztem ahogy azok hálásan fogadják be a plusz adrelaint, de ugyanakkor már minden testrészem tudta, hogy mire készülök.  Még néhány lépés és elég lendületem, lesz az ugráshoz. Az üldözőm lemaradt mögöttem, de nem azért mert én gyors voltam. Már nem üldözött többet. Igaz, tudtam hogy ez, -bárki is legyen- nem bánthat, azért nagyon megkönnyebűltem, hogy már nem követnek. Tudtam, hogy itt az alkalom.  A jobb lábamra vittem az egyensúlyomat, hogy a másik lábam szabad legyen. Tudtam, hogy csak másodpercekig van elég lendületem, hogy egy ilyen erős ugrást vége hajtsak ezért a elrugaszkodtam a talajról. Éreztem ahogyan a hajamat hátra csapja  szél. Repültem.  Csodálatos érzés volt. De  tudtam, hogy nem fog sokáig tartani és máris megéreztem ahogyan egyre lejjebb-és lejjebb húz a gravitáció. A testsúllyomat balra helyeztem és így az egész testemmel balra dőltem. Láttam, hogy egyre közelebb kerül a fal. A kezemet szorosan a mellemre fektettem, hogy kevesebb ponton  sérüljek meg és, hogy egy helyre öszpontosuljon az összes erőm. A falba úgy ütköztem bele mintha valamilyen papír lenne. Szinte meg se éreztem ahogyan darabokra hull szét. Éreztem ahogyan a fal erős kötése eleinte megpróbál ellen állni a hatalmas erőnek ami beléje csap de  aztán megadja magát, mintha csak azt mondaná „Rendben,  legalább  megpróbáltam”. És már szét is esett.  Még mindig a levegőben voltam, de már csak másodpercekig.  A lábamat kinyújtottam és a karjaimat is szét tártam, hogy így szabályozzam a leérkezésemet. Éreztem a lábamon, ahogy becsapódok a földön. Először kis inplúzosokban jött a nyomás fel a lábamon, majd egyre nagyobb dózisokban. A végén már az egész testemet átjárta  a  becsapódáskor  szerzett energia. Mikor éreztem, hogy mind két lábammal a földön vagyok lassan leeresztettem a karjaimat a testem mellé. Lassan minden egyes végtagomat megmozgattam, hogy nem sérültem-e meg, de semmim se sérült meg. Elégedetten felsóhajtottam. Körülnéztem, hogy hova is kerültem. Egy természet ellenesen fehér tisztáson álltam. Vissza néztem, hogy követ-e még az a valaki. De a falon ütött lyukkal eggyüt az egész folyosó eltűnt. Egy kicsit meglepődtem, hogy  már nincs folyosó  de nem fordítottam rá különösebb figyelmet. 
-Szia, baba- mondta egy idegen hang a hátam mögött. Arra gondoltam, hogy megfordulhatnék ha volna kedvem de minek? Nekem csak az a valaki számít, és ő nem az.
-Szevasz- köszöntem lezseren, de nem fordultam meg. Éreztem ahogyan egy gyenge kéz a hátamhoz ér és elkezd simogatni.
-Hiányoztam?-kérdezte incselkedve a hang. Nem tudtam eldönteni, hogy mit válaszoljak. A mellett döntöttem, hogy kicsavarom a karját. Gyorsan  megfordultam és megfogtam a karját. Éreztem ahogyan a kéz csontja merően tiltakozik az ellen, hogy természet ellenes helyzetbe csavarják őket, de végül megadja magát-bár nem kis küzdelem árán- de az eredmény a fontos. Férfi felordított mikor a hátára csavartam a kezét. Mikor láttam, hogy nem képes védekezni, mert le van foglalva a fájdalmával, gyorsan a földre nyomtam és a hátára térdeltem.
-Igen, hiányoztál- suttogtam a fülébe és még jobban rá nyomtam a vállát a hátára.  Mikor már úgy véltem, hogy eleget szenvedett azért mert a hátamat taperolta egy könnyed mozdulattal leszálltam róla.
-Akkor jó- mondta elismerően a férfi. Tudtam, hogy ismerem valahonnan de nem tudtam, hogy honnan.  Barna haja volt amit félre zselézett.  Igen magas és vékony volt, és tudtam hogy láttam valahol de azt nem tudtam megmondani, hogy hol.
-Beszélnem kell veled. Az Ember Társaidról- mondta a férfi. A szemébe gond terheltség költözött. Kik azok az ember társak?
-Én nem ismerlek- mondtam szórakozottan. Rosszul éreztem magamat, mert jobban érdekelt ez a téma mint amit megengedhettem magamnak. Hiszen meg kell találnom őt!
-Dehogy nem! Én vagyok az Aaron- mondta kedvesen a férfi. Bólintottam, de csak azért, hogy ne tűnjek bunkónak.- Bajban van az akit meg akarsz menteni! Robin meg fog halni és nem tehetsz ellene semmit.-Először nem értettem, hogy miről beszél, aztán szép lassan kezdett felszakadni belőlem a tudás. ROBIN!!!   A testem, bár  a legtöbb fizikai bántódást kibírta  volna,de ezzel az információval nem  volt képes megbirkózni. Felsikoltottam.
-NE!- igaz, nem biztos, hogy Aaron igazat mond. Aaron vigasztalóan a vállamra tette a kezét, de én lesöpörtem magamról.-NEM HALHAT MEG!!!-ordítottam a szemébe.



-NEE!!
-Ellie, mi a baj??
-NEEE!-ordítottam tovább. Nem akartam, hogy Robin meghaljon!
-Ellie, csak egy  álom!- mondta a selymes hang. Éreztem ahogyan a csuklóimra két erős kéz szorult. Csak ekkor vettem észre, hogy nem láttam semmit. Jobban rá hagyatkoztam az érzékszerveimre. Egy ágyon feküdtem és volt mellettem valaki, az ágy süppedését nézve. A szemem csukva volt, de nem akartam kinyitni. Nem akartam kinyitni és azzal a ténnyel szembesülni, hogy Robin nincs velem. Még egyszer felsikoltottam, mikor megint az eszembe villant, hogy mit mondott Aaron a tisztáson.  De vajon tényleg igaz? Tényleg megfog halni? Hosszú gondolkodás múlva arra jutottam, hogy csak úgy deríthetem ki ha felkeresem Aaront. Már valamelyest megnyugodtam, mikor kinyitottam a szememet.  Robin arca centikre volt az enyémtől. Elmosolyodtam. Olyan csodálatosan gyönyörű  volt az arca.  Ha nem fogta volna le a csuklómat rá vetettem volna magamat. Látszólag amióta (még ha álmomban is) azt hittem, hogy meghalt nem féltem már tőle, hogy lefekszek vele.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva. Olyan aranyos amikor aggódik. Nem tudtam megszólalni. Túlságosan is el voltam ámulva, hogy hogy lehet egy ilyen tökéletes pasi az enyém. A hallgatásomat valószínüleg félre értelmezte, mert azonnal lemászott az ágyról és megállt előtte.
-Igen, jól- mondtam halkan. Szerettem volna vele lenni, de tudtam, hogy elkel mondanom az álmom.-Mondhatok valamit?-kérdeztem bizonytalankodva. Ő leült az ágyra és csak figyelt. Lassan bólintott.
-Rendben. Szóval az álmomról lenne szó..-és mindent elmeséltem neki az álmomról. Kivéve azt  a részt amikor Aaron Robin  haláláról beszél. Ő figyelmesen végighallgatta aztán csak annyit mondott, hogy ez egy érdekes álom és kijelentette, hogy még elkel intéznie valamit és, hogy majd az iskolában találkozunk. Nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy egyedül menjek iskolába de azért elfogadtam. Gyorsan lefürödtem és felöltöztem. Már indultam is volna el, mikor Anya az utamat állta.
-Szervusz.- mondta egy kicsit sértett hangnemben.
-Szia anya.- válaszoltam neki ugyanolyan sértett hangon. Azóta nem beszéltünk, mióta Robin itt járt.
-Sajnálom. Úgy érzem, hogy az én hibám, hogy keveset vagy velem.- tört ki belőle.  Én egy kissé elmosolyodtam. Igazából, nem nagyon voltam mással csak Robinnal. Az iskolában is minden percemet vele töltöm, meg persze a Társaimmal. Laylával már szinte alig tartjuk a kapcsolatot, de ez nem is baj. Persze nagyon hiányzik, de tudom hogy nem tudna megbirkózni ezzel az új helyzettel amibe kerültem. Az erőmet még mindig nem kaptam vissza, pedig szinte már hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy ott van valami nekem ami megvéd ha szükségem lesz rá. Persze a folyamatos rettegés ami az erő birtoklásával járt egyáltalán nem hiányzott. Úgy éreztem, hogy az ember társaim minden egyes találkozáskor csalódnak  bennem, mikor újra  elmondom, hogy még nincs meg az Erőm.
-Anya.. Ez nem a te hibád. Ez a kamasz kor, az oka.- hazudtam, mint a víz folyás. Már alig emlékszek az olyan pillanatokra mikor megosztottam mindent anyámmal. Talán valamikor Abina halála elött lehetett.
-Igen?-látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni hidjen-e nekem vagy sem.Én már égtem a vágytól, hogy újra robinnal lehessek, mert nem szoktam hozzá, hogy ilyen sok ideig nem vagyok vele.Így ameddig tanakodott én gyorsan leléptem.
-Ellie? Ellie!!!!!-kiáltott utánam, mikor kiléptem az ajtón. Halottam, hogy utánam fut de én elszeleltem. Így futva sokkal több idő volt beérnem az iskolába, de 45 perc múlva benn voltam. Rögtön az iskola kapu után megjelent James. Amióta fel fedték magukat mint ember társak, ő volt a legkedvesebb közülük.  Álandóan ott volt ahol én, persze ez azzal is járt, hogy állandóan Robinnal lógott így már a legjobb barátok voltak.
-Helló főnök.  Hogy vagy?- tudtam, hogy ez a kérdés burkoltan azt jelentette, hogy „Vissza kaptad már a képességeidet?”. De most direkt nem vettem tudomást a rejtett jelentésről.
-Össze vesztem anyámmal és megszöktem előle. De amúgy jól. És te?-kérdeztem és igen megvoltam elégedve magammal a frappáns válaszommal. Ő elfintorogott de nem válaszolhatott mert Selia futott felénk.
-Láttátok Harryt?-kérdezte aggódva. Én először nem értettem, hogy ki az a Harry de aztán beugrott, hogy ez Robin második neve.
-Nem.. Miért?- a filmekből azt vettem ki, ha egy ex keresi az exet aggódva abból csak baj lehet.  Selia rögtön kapcsolt, hogy miért gyanakodok és alig észre vehetően megrázta a fejét. Én már elég jól ismeretem ahhoz, hogy tudjam miért tette. Néha igazán örülök a képességének. James nem értette, hogy mi volt ez, de mielőtt még megkérdezhette volna Selia elmagyarázta tő mondatokban. Ő kedvesen rám mosolygott.
-Tudod, hogy Robin inkább meghalna mint hogy fájdalmat okozzon neked.- mondta megnyugtatás képen de nem hatott rám nagyon.
-Tudom. És ez nagyon aggaszt. Mi lesz ha véletlenül megbánt? Elmegy meghalni? Emlékszem mi volt mikor Lukeval voltunk a szobában.- mondtam síri hangon. James látszólag nem akart tovább beszélgetni Harryről mert Seliát kezdte kérdezgetni, hogy milyen órái lesznek ma. Reméltem, hogy Selia és ő össze jönnek, mert rettentő nagy lelki ismeret furdalásom volt, hogy elloptam Selia orra elöl Harryt. Én elindultam az első órámra, gondolván ha Harry keres akkor biztosan ott.
Igazam volt, a terem ajtó előtt állt. Látszott rajta, hogy nagyon megviselte a különlét(Akárcsak engem). Én gyorsítottam a lépteimen és pár perc múlva már ott is álltam előtte.
-Szia- leheltem.  Ő szorosan magához vont. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy elfogyott a testünk közti levegő. Én viszonoztam az ölelését, remek érzés volt a karjában lenni. Nem tudom, hogy hány percig állhattunk ott de végül egy bunkó diák zavart meg, aki félre lökött így elszakadtam Harrytől. Ő először nem értette, hogy mi a baj, miért nem vagyok már a karjában, de mikor rá jött hogy mi az az ok a siető diák felé fordult és pár pillanat múlva már be is húzott neki.  Én még az előtt  közéjük álltam, hogy a másik fiú viszonozhatta volna az ütést.  Harry őrjöngött, láttam hogy csak azért nem  üti meg újból a fiút mert én is ott álltam. Mikor levettem Harryről a tekintetemet a dolgok nagyon felgyorsultak. A másik fiú  gyorsan megkerült és behúzott egyet Harrynek, Harry viszonozta az ütést és még egy pluszt be vitt neki a hasába. Én felsikoltottam, mert rettentően féltettem Harryt. James a semmiből tűnt elő. Egyszerre fogta le Harryt és a másik fiút. Ezt csak úgy csinálhatta, hogy klónozódott. Mikor a két fiút ketté választotta rögtön elkezdett vonagolni  és a következő pillanatban  már csak egy James állt előttem. Most csak a másik fiút fogta. Láttam, hogy  Harry újra támadni akar így gyorsan  elé álltam.
-Harry, semmi bajom- próbáltam nyugtatni de az arca  eltorzult a dühtől. Nem tudtam mit mondani, nem akartam  hogy ebből majd baja legyen, ezért nem akartam hogy össze verje  a tagot.  Mikor hátra néztem, hogy James a másikkal birkózott mert ő is Harrynek akart ugrani.
-Nehogy hozzá nyúlj!- ordibálta Harry.  Ha eddig még nem is nézett az egész folyosó minket, akkor erre felfigyeltek.
-Miért?-kérdezett vissza a fiú pimaszul. Éreztem ahogy Harryből fokozatosan gyűlt fel a harag és egyben  tört ki.  Engem egy kicsit eltaszított és már ott is volt  a tag elött. Reméltem, hogy James le tudja állítani. James Harry elé állt és mélyen a szemébe nézett.
-Ha most megteszed nem tudsz vigyázni rá.- most  én lettem dühös. Hogy hogy vigyázni rám?? Tudok én magamra vigyázni. Úgy láttam jobb ha a dühömet nem mutatom ki így csendben álltam. Nem láttam hogy mi megy végbe Harry arcán de láttam a levegő vételén, hogy kezd lenyugodni és a következő pillanatban már mellettem volt. Óvatosan magával húzott nem törődve a sok érdeklődő szem párral akik körülvettek. Hátra néztem és láttam, hogy James még mindig a taggal birkózik, hogy az ne rohanjon utánunk. Szerettem volna megköszönni de úgy döntöttem, hogy majd máskor teszem meg. Én gyorsabb ütemet kezdtem diktálni Harrynek mert nem akartam, hogy utol érjen a tag. Mikor kiértünk a  folyosóról és az iskola elő épületébe értünk kérdően Harryre néztem. Ő megrázta a fejét és tudtam, hogy ez annyit jelent, „nem itt” én pár pillanatig tanakodtam, hogy hova is mehetnénk aztán beugrott hirtelen. Harryt magammal húztam és elindultunk a titkos zugunkba. Ez elvileg Abinával volt közös de  miután ő meghalt alig jártam fel. Kivéve mikor megismerkedtem Seliával. Mert ott ismerkedtem meg vele. Mikor felértünk Harry azonnal leült és én  az ölébe ültem. A földön voltunk mert nem láttam semmi széket vagy valamit.  Harry szorosan magához vont. Én gyorsan kibontokaztam az öleléséből mielőtt még magával ragadott volna a Harry iránti szerelmem. Mert akkor nem tudok gondolkodni.
-Mi volt  ez az egész?-kérdeztem, a lehető legkeményebb hangnemben.
-Nem csak arról volt szó, hogy ellökött igaz?-kérdeztem újra mikor láttam, hogy nem akar válaszolni. Ő lassan bólintott aztán vett egy nagy levegőt.
-Mikor beléd botlott belé olvastam. Körülötted forogtak a gondolatai, hogy hogy fog elrabolni. Valószinüleg Fock embere de nem tudom biztosan. El akar vinni. Ezt nem hagyhattam.- mondta halkan. Láttam a szemén, hogy komolyan megbánta amit tett.
-És mit akartál csinálni? Ott helyben megölöd?
-Nem.. Megvártam volna iskola után.- mondta mosolyogva. Én megborzongtam a könnyedségén de mikor láttam, hogy csak viccelt én is elmosolyodtam.
-Nem fog elvinni. Mert hamarosan vissza kapom az erőm és akkor senki nem bánthat.- mondtam  én is mosolyogva, mert eszembe jutott, hogy milyen csodálatos volt az álmomban, hogy volt erőm. Harry felvonta a szemöldökét, mert ő úgy tudta, hogy irtózom az erőmtől és bár én ezt nem mondtam, de könnyen kiderítette.
-Szeretnék lefeküdni veled.- mondtam egyszerűen de mosolyogva. Mert  tényleg le akartam. Nem tudom, hogy mi változott azóta a pár hónapja hogy Haryy megpróbált megerőszakolni. Talán most már jobban szeretem. Harry magához vont.
-Tényleg?-kérdezte és hallottam a hangjából hogy madarat lehetne fogatni vele.
-Igen. De előtte el kell intéznünk valamit. El kell mennünk Aaronhoz, meg kell mondanunk neki hogy él a testvére.- már előre örültem, hogy végre én is tehetek valamit Aaronért. Hisz olyan sokat köszönhetek neki.
-Ellie, el  kell hogy mondjak valamit.- kezdet óvatosan Harry.- A fiú gondolata nem csak körülütötted forgott. Mereditht akarja elkapni, és elvinni Focknak. Még én sem találkoztam soha olyan ember társsal aki látja a jövőt. Fock nagyon akarhatja.- mondta. Amint meghallottam már tudtam is hogy mi tévők legyünk. Valahogy furán tiszta lett az agyam. Eddig úgy éreztem hogy elboritnak a hullámok. Hiszen Fock meg akar ölni, és valaki még el is akar rabolni. aztán itt van ez az ügy Harryvel. Nem érhetek hozzá, pedig legtöbbször ez minden vágyam.  De most  kibukkantam a hullámok közül és tudtam, hogy nem fogok megfulladni. Egyszeriben lettem felelősség terhes és  mégis adós.
-Harry, tudom, hogy  szeretnél egy kis időt velem tölteni de ezt most el kell halasztanunk.- mondtam bocsánat kérően. Látszott rajta, hogy meglepődött, hogy a másik nevén szólítottam. Én felálltam és őt is magával húztam.
-Találkoznunk kell az ember társaimmal.- jelentettem ki. Tudtam mit kell tennem, bár még sohasem csináltam. Behunytam a szemem. Erősen koncentráltam a  Társaimra. Először Jamesre találtam rá. Mikor sikerült betörnöm a tudatába azt sugároztam neki, hogy jöjjön az iskola elé. Éreztem rajta, hogy nem akar mert éppen egy csinos lánnyal beszél de nem tehetett mást. Muszály volt jönnie. Másodszorra Seliának parancsoltam, ő  nem ellenkezett csak jött. Meredith  éppen Lukeval volt de mikor meghalotta a hangomat azonnal felugrott és Lukeot magával ráncigálta. Mikor mindenki megvolt kinyitottam a szememet. Fogalmam sem volt, hogy hogy csinálhattam.  Harry kérdően nézett rám. Én csak megráztam a fejemet. Felhúztam magam mellé(mert idő közben felálltam) és eggyüt indultunk az iskola elé. Az ember társaim már ott voltak.
-Mi volt ez Főnök?-kérdezte felháborodva James. Látszott hogy szívesebben maradt volna a csinos lánnyal.
-Bocs, hogy megszakítottam valami fontosat. De ne félj a csajnak nem jössz be.- nyugtattam de ő még csak még jobban felkapta a vizet. Vissza akart szólni de mikor látta, hogy Harry védekezően elém lép fel emelte a kezét és hátrébb lépet.
-Ez azt jelenti, hogy vissza kaptad az erődet??-kérdezte reménykedve Meredith. Talán ő volt az egyetlen aki  Mereditht. Utáltam, mert mióta ő és Luke eggyüt vannak soha nem lehet Lukeval, és nagyon hiányzik.  Sajnálom mert elvesztette a családját és még most is üldözik.
-Nem. Még nem.- mondtam szomorúan. Meredith egy kicsit lelombozódott. Vége lett az óráknak így az egész iskola kiözönlött az udvarra. Remek ma se mentem be egy órára se.
-Meg beszélhetnénk ezt valahol máshol?-kérdeztem, mert féltem hogy valaki meghallana. Ők bólintottak és megbeszéltük hogy egy fél óra múlva találkozunk nálam.
-Nem bánod, ha ezt a fél órát egyedül töltöm?-kérdeztem és bár nem akartam el szakadni tőle még is tudtam hogy muszáj így tennem. Ő bólintott és megszorította a kezemet. Én a nyakába ugrottam, mert tudtam hogy csak egy fél óra külön lét de akkor is. Selia fel ajánlotta, hogy elkíséri Harryt, mert úgy is meg akarnak valamit beszélni. Én bár vonakodva de bele egyeztem.  Aztán James is elment gyanítom azért, hogy folytassa amit  a lánnyal elkezdett, mikor én félbe szakitóttam őket. Lazán utána kiabáltam, hogy érjen vissza fél óra múlva és hogy gyorsan zavarják le, mire ő vissza grimaszolt és valami olyasmit, mondott hogy nem fog meghívni az esküvőre. Már Meredith és Luke is menni akartak, mikor kettejük álltam.
-Luke beszélhetnék veled négy szemközt?-kérdeztem  Lukétól. Mikor láttam a szemén hogy egy csöppet se kíván velem lenni össze szorult a szívem. Meredith viszont bólintott és oda taszigálta Luket mellém.
-Szórakozzatok jól. – mondta és mielőtt Luke ellenkezhetett volna ő már sarkon is fordult és el viharzott. Én intettem Lukenak, hogy sétáljunk egyet. Ő bólintott és elindultunk. gyönyörű napunk volt, sütött a nap de egy kicsit fújt a szél. Már jó 10 percet sétáltunk csendben mikor végre megtörtem a csendet.
-Luke, miért nem beszélsz velem? – ha jól emlékszem azóta nem beszélt velem hogy meggyógyított a szobámban. Ő lassan rám nézett.
-Te nem beszélsz velem.- mondta szomorúan.
-Tényleg haragudtam rád. Nem volt szép amit a szobámban csináltál.- mondtam neki szemrehányóan.
-Utálom, hogy vele  vagy.
-Én is utálom, hogy te meg Meredithszel vagy.-ő elmosolyodott.
-Sajnálom, ez nem volt szép tőlem.- mondta és megfogta a kezemet. Én ennél többet akartam, de én is megfogtam a kezét.
-Mit kell még elmondanod?-kérdezte gyanakodva ujjabb öt perc csendes séta után.
-Mereditht üldözik. El kell bujtatnunk.- adtam meg rá az egyszerű választ.
-Rendben, és akkor csak ti ketten mentek vagy én is jöhetek?- kíváncsi voltam miért vette ilyen könnyen ezt a kijelentést. Hiszen mégiscsak a szerelméről van szó.
-Nem. Mindenki megy. Az ember társak közül legalábbis, ti kívül állók dönthettek, hogy jöttök-e vagy sem.
-Tehát elszökünk?- kérdezte egyszerűen Luke.
-Igen.
-És meddig?
-Még nem tudom pontosan, lehet hogy csak pár nap, lehet hogy pár hét. De a legvalószínűbb, hogy soha többet nem jövünk vissza.- ez engem is szomorúsággal töltött el. Nem akartam itt hagyni Anyát, Laylát. Nem akartam itt hagyni a régi életem. Főleg egy olyan személy miatt nem akit  ki nem állhattam.
De végül is én vagyok a Vezető. Mostantól nem érdekes, hogy én mit akarok csak az hogy mások mit akarnak. Ezzel a tudattal néztem szembe a jövővel.