16. fejezet.
Mikor befejeztem a történetemet azt vártam, hogy fel kiált. Én egy őrült vagyok és elmegyogyóba kell mennem! De nem történet semmi ilyesmi. Igazából nem szolt egy szót sem. Csak ült előttem és nézett. Én nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így gondoltam, hagyom hagy birkózzon meg azzal amit hallott. Pár percig némán farkas szemet néztünk aztán végre felállt és kiment a konyhából. Ezt már egyáltalán nem értettem. Lehet, hogy rögtön hívja a mentőket, hogy most azonnal vigyenek be? Rájöttem, hogy nagyon hülye voltam, mikor el mondtam az egész történetemet. Miét nem csak a Robinos részt mondtam? Miért kellett be avatnom egy kívül állót a „titkomba”? Már azon gondolkoztam, hogy mit mondok majd az elmegyógyintézeteseknek akik pár perc múlva itt lesznek. De lehet, hogy nem kellene meg várnom őket. Ki slisszanok a konyha ablakon és ha Luke később(ha ugyan szóba áll még velem) kérdezi, hogy hova tűntem azt, mondom, hogy be kellett érnem az iskolába és, hogy ez az egész csak hülyeség volt, amit az előbb mondtam neki. Egy kis szerencsével még el is hiszi. Már nyitottam volna ki az ablakot mikor belépett a konyhába Luke, az oldalán Meredithszel. Talán Meredith egyik rokona elmegyógyintézetben dolgozik? Vagy Meredith kocsijában fognak elvinni oda?
- Szóval te lennél az Ember Vezetőnk?- kérdezte áhítattal Meredith. Döbbenten rá néztem. Már nem Luke pólója volt rajta, hanem egy fekete melegítő fekete pólóval. A haját copfba fogta és most ha ez lehetséges még több fekete szemfesték volt a szemén. Egy bakancs volt a lábán ugyanolyan fém láncokkal mint mikor először láttam. Az arcáról csak úgy sütött a csodálat és a megdöbbenés.
-Hogy mi vagyok?-kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam-e. Ember Vezető? Ez most mi? egy kis felmérés, hogy mennyire vagyok bolond?
- Luke az előbb feljött a szobánkba és gyorsan beszámolt, hogy mit mondtál neki. Nem teljesen értettem, mert úgy lihegett. De ki tudtam venni az Ember Társak szót és a Föld Lányát. Én már régóta keresek egy Ember Vezetőt de még nem találtam meg az enyémet.- ezt úgy mondta, mintha a bevásárló listát olvasná.
-Oké. Most ezt mond el úgy hogy megértsem-kértem és vissza másztam az ablakból, leültem egy székre. Meredith kérlelően Lukera nézett de ő meg rázta a fejét és ő is leült velem szemben. Meg akartam fogni a kezét, meg akartam nyugtatni, hogy ez csak egy vicc. Már nyúltam a kezéért amikor elhúzta azt. Azzal nyugtattam magamat, hogy eddig nem volt semmi ölelés, semmi kézfogás és csak azért csinálja ezt és nem azért mert fél vagy esetleg undorodik tőlem.
- Én is egy ember társ vagyok. Már kis korom óta tudom. A nagymamámtól tudom, hogy létezik a 3. törzs és vannak ember társak meg Szellemvilág. Már mindent tudok kiskoromtól fogva. Az én családomban ez örökletes dolog. Anyai ágon. Minden jól ment 10 éves koromig. Egy nap éppen a suliból jöttem haza mikor út közben valami láthatatlan erő el ragadott. Egy természet ellenes fehér réten találtam magamat. Sokáig nem tudtam el menni onnan. Csak bolyongtam a réten, mígnem az a láthatatlan erő vissza jött értem és haza vitt. Csakhogy az már nem volt az otthonom. Mire haza értem az egész családom halott volt. A nagymamám, az apám, az anyám, a 2 bátyám. Minden egyes család tagom ott feküdt vérbe fagyva a nappaliban. Én persze üvöltöttem,sírtam, gyászoltam. Nem tudom hány napig lehettem a holttestük mellett mert akkoriban nem számoltam az időt. Csak ültem mellettük és gyászoltam. Aztán a sokadik napon az egyik szomszéd bekopogott, hogy kérjen egy kis sót. Mikor meglátott azonnal hívta a rendőrséget. A rendőrség nem tudott mást mondani mint hogy én voltam. Én mészároltam le a családomat. Azért mondták ezt, mert semmilyen nyomot nem találtak arra, hogy valaki más is járt a házban akkor. Akkor gyerek fejjel nem értettem miért én vagyok a bűnbak. Miért engem tartóztatnak le mikor az igazi gyilkos még kint jár, szabad lábon. Persze most már mindent értek. Javító intézetbe kerültem de onnan megszöktem a képességemmel. Azóta bujdosok, menekülök. Először csak a rendőrség elöl. De mikor már nagyobb lettem rám tették a Nyomot. Azóta már ők is tudják, hogy merre vagyok és mivel még nem találtam meg az Ember Vezetőmet bujdosok nehogy megöljenek. – mondta el egy szuszra Meredith. Az egész beszámolóból csak a felét értettem, de az szörnyű volt. Észre vettem, hogy Luke gyengéden simogatja a karját és erre elszorult a gyomrom.
- Hogy érted, hogy képességeddel? Van neked olyan?- kérdeztem meglepetten, mert nem tudtam, hogy a 3 törzsön kívül is van olyan ember vagy teremtmény akinek van képessége.
-Igen van.-mosolyodott el Meredith.- Bele látok az emberek fejébe. D nem csak gondolatot olvasok. Látom a jövőjüket. A fejükből.- mikor látta, hogy ráncolom a homlokom el nevette magát.- Ez olyan mintha egy tévét néznék. Csak éppen az adás nem valamilyen sorozatról hanem a te életedről szólna. De csak 10 percet látok előre. És mindig csak egy ember agyára tudok „ráállni”.- mondta Meredith. Ez meglepett. Nem tudtam, hogy vannak ilyen emberek. Bár Abina mesélt róluk.
- Akkor tudod, hogy mit gondolok most? És hogy mit fogok csinálni tíz percen belül?-kérdeztem hitetlenkedve. Meredith nem válaszolt rögtön. Én ebben a néhány másodpercben Luket figyeltem. A kék szeme tele volt sajnálattal és szeretettel. De ez a szeretet nem nekem szolt. Tehát tényleg szereti.
- Most éppen azt állapítod, meg, hogy Luke szeret engem.- mondta nemes egyszerűséggel Meredith. Luke rám emelte a szemét és bocsánat kérően elmosolyodott aztán Meredith felé fordult és megcsókolta.
-Mind örökké!-suttogta a hajába. Meredith el mosolyodott de elhúzódott és jelentés teljesen felém fordult aztán vissza nézett Lukera. Luke nem értette a helyzetet de nem csókolta meg többet Mereditht. Próbáltam vissza térni a témára, de nagyon zavaró volt, hogy Luke végig fogja a kezét. Hirtelen én is olyan akartam lenni mint Fock, vagy Robin. Vagy bárki aki tud olyan fájdalmas izét csinálni. Azt akartam, hogy Meredith megbűnhődjön amiért szereti őt Luke. Lopva Meredithre néztem. Ő is engem nézett, a szeme tele volt félelemmel és meglepődötséggel. Hát persze! Elfelejtettem, hogy bele lát a fejembe.
-Bocsánat!-kértem tőle elnézést halkan. Ő nem válaszolt rögtön, inkább Luke ölébe ült és megcsókolta. Nem kelett hozzá szuper képesség, hogy tudjam ezt csak azért csinálja, hogy engem idegesítsen.
-Semmi baj.- mondta két csók között Meredith.
-Vissza térhetnénk a tárgyra?-kérdeztem ingerülten. Meredith még egyszer megcsókolta Luket aztán felém fordult.
-Néhány hete, volt egy különös látomásom. Csak a várost ábrázoló táblát láttam és 6 vagy négy személyt. Rögtön gondoltam,hogy itt vannak a Társaim így idejöttem. Mostmár biztos vagyok benne, hogy itt vannak.-mondta halkan de határozottan Meredith.- Biztos van valamilyen extra képességed, hogy ide hídv őket- Ezt olyan boldogsággal mondta, mintha a családját várná.
-Nem vagyok képes rá. Pár hete elvesztettem minden erőmet- mondtam olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Szégyeltem magamat. Azért amit tettem. Hogy oda adtam minden erómet Robinnak. Meredithet nagyon letörte az amit hallott.
-De majd csak vissza kapod,nem?-kérdezte reménykedve. Én egy csöppet sem vágytam rá, hogy vissza kapjam de jobbnak láttam ezt eltitkolni Meredith elött.
-Fogalmam sincs-vallottam be szomorúan.
- És nincs valaki aki segíthetne?
-De,de van.- Csak egy ember jutott szembe.
-Akkor mire várunk még? Gyerünk a kocsiba!-inditványozta Meredith. Ő már kint is volt a nappaliba,hogy az ott lévő fiukat ki invitálja onnan. Luke rám nézett és megfogta a karom.
-Robin?-kérdezte gyengédden.
Igen- hangom remegett a félelemtől és a boldogságtól hogy látom Robint.
-Meg védelek.- mondta tömören Luke.
-Nem kell-utasítottam vissza és próbáltam higgadtan, hidegen beszélni. Nem vártam, meg hogy válaszoljon, azonnal kimentem a szobából. Nem akartam, hogy szükségem legyen védelemre. Végülis Robin nem rossz ember. Meredith már a ház elött volt egy Suzukiban. Ő ült a vezető ülésnél, én meg gondolkodás nélkül beültem mellé az anyó ülésre. Meg akartam kérdezni, hogy szerinte Luke jön-e de ő máris igennel válaszolt a ki nem mondott kérdésre. Pár perc múlva Luke is leroboggott a lépcsőn és beült hátra. Gondoltam Robin az iskolában lesz így oda irányítottam Meredith. Fél óra sem telt bele és már az iskolában voltunk. Az első óra már elkezdődött így az egész iskola kihalt volt.
-Most mennem kell órára, de ha megtalálom Robint azonnal szólok nektek- mondtam és elsiettem. De nem azért mert órára akartam menni. Eszembe se jutott be menni az egyik órára sem. Egyedül akartam megtalálni Robint. Szerettem volna beszélni vele, megnyugodni hogy nem fog bántani. Nem tudtam, hogy hol van így a titkárságra indultam, hogy meg kérdezzem milyen órája van most. Mikor beléptem a titkársági ajtón megcsapott valami fura illat. Nem tudtam beazonosítani, de tudtam hogy ismerem ezt az illatot valahonnan. Beljebb léptem és egy ablaktalan kis szobában találtam magamat. A szoba közebén volt egy kis asztalka a falak pedig tele voltak könyvekkel, iratokkal. Körül néztem de nem találtam senkit oda benn. Viszont az illat egyre erősödött. Gondoltam ha nincs itt a titkár gyorsan bele nézek Robin óra rendjébe és már megyek is. Az asztalhoz léptem és elkezdtem a fiókban turkálni. Semmi nem volt a fiókban pár fénykép ami két gyereket tartalmazott és a titkár ebédjén kívül. A szekrényhez léptem, hogy ott is megnézzem. Egyszer csak halottam, hogy nyílik majd csukódik az ajtó. Gondoltam a titkár jött vissza így gyorsan megfordultam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani neki, hogy miért kutattam át az irodáját. Ebben a pillanatban már tudtam, hogy honnan ismerem az illatot. Ez Abina parfümje volt.De nem a titkár jött be. Az ajtóban Fock állt.
-Na végre egy kicsit eljátszadozhatok veled!-mondta gonoszan és elmosolyodott. Nekem időm sem volt válaszolni vagy elbújni, mert a következő pillanatban már előttem állt. Próbáltam védekezni de ő ellökte a kezemet. A tenyere a nyakam köré szorult, belém fojtotta a levegőt. Mikor megpróbáltam kiabálni Fock még erősebben szorította a nyakamat, felemelt a földről. Éreztem ahogy a tüdőmet elárasztja a pánik. Haldokoltam. Vonaglottam, ki akartam szabadulni. Nem a gyilkos szorítás elöl akartam menekülni, inkább a fájdalom elöl. A lábaimmal próbáltam belerúgni Fockba de túl messze állt tőlem. Éreztem ahogyan elernyednek a lábaim. Egyszer csak Fock felordított és elengedett engem. A lábaim összecsuklottak, levegő után kapkodtam a tüdőm pedig hálásan nyelte azt. Próbáltam elfutni onnan de a lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Fock aki akkor hátrált pár lépést most újra felém kezdett jönni.
-A mocskos kis barátod már úton van, hogy megvédjen, de nem fog elég hamar ide érni.- mondta és felnevetett de a nevetésében egy csöpp öröm sem volt. Mivel még mindig guggoltam, most megpróbáltam felállni, hogy elfussak de nem engedelmeskedett a testem. Végül sikerült négy kéz láb feltápászkodnom, mikor mellém ért. Jó erősen hasba rúgott. Éreztem ahogyan a vér felszökik a torkomból a számba onnan meg ki a ruhámra. A fájdalom szinte azonnal elfogott amint megrúgott. Fel sikoltottam fájdalmamban és próbáltam arrébb menni de újra belém rúgott. A fájdalom megkétszereződött és már meg sem próbáltam elfutni. Inkább össze görnyedtem, hogy minél kevesebb testrészemet érje el Fock. A fájdalomtól ami rám tört már homályosan láttam. Még egyszer és még egyszer megütött. Ez a folyamat annyiszor ismétlődött meg, hogy a végére már nem éreztem, amikor megütött. Csak a monoton fájdalom. Aztán egyszer csak elállt az ütések zápora. Bele telt pár percbe amíg felfogtam, hogy nem ütlegel többett. Azt hittem hogy elment. Még mindig halálra voltam rémülve de már nem fájt olyan erősen. Enyhítettem a testem szorításán. Fel akartam tápaszkodni, de nem tudtam megmozdítani a kezemet. Próbáltam vissza emlékezni, hogy mikor törhetett el de nem tudtam felidézni. Végül nagy nehezen és nagy fájdalom közepette felálltam. Fock nem ment el. Az asztalhoz támaszkodva figyelt. Már megsem próbáltam elfutni.
-Gyere ide!-utasított. Nem engedelmeskedtem.
-Gyere ide vagy megöllek a barátoddal eggyüt.- Robint ne! ordította egy hang a fejemben. Tudtam,hogy meg fogok halni de Robint szerettem volna élve tudni. Így nagy nehezen elindultam az asztal felé. Mikor már csak pár lépés választott el tőle felállt és oda jött hozzám. Megfogta a hajamt és fel rántotta fejemet. Fel kiáltottam a féjdalomtól. Ekkor megpofozott de olyan erővel, hogy éreztem ahogyan elmozdul az állam.
-Csönd legyen!-utasított hideg nyugalommal. Bizonyár az ilyen kinzások neki minden naposak voltak.
-Tudod, hogy miért teszem ezt veled?-kérdezte a hangja már majdnem kiváncsi volt. Nem tudtam megszólalni, mert tele volt vérrel a szám így csak nemet intettem a fejemmel. A szabad kezével végig simitott a véres arcomon.
-Talán haza vihetlek. Kellene egy új…-morfondírozott. Felfordult a gyomrom ha rá gondoltam, hogy minden nap minden percében vele lennék.
-Kérlek engedj el!-kérleltem elhaló hangon. Erre ő fel nevetett de elengedte a hajamat.
-Szegéény kicsi Robin! Nem értél ide olyan hamar! Már vártunk rád!- mondta Fock és lassan az ajtó felé fordult. Ott állt az ajtóban Robin. Mikor meglátott eltorzult az arca a dühtől. Fock felém fordult és mégegyszer megütött. Fel kiáltottam mert megint a gyomromat találta el. Fock Robin felé fordult várakozás teljesen. Robin gyorsan megindult felénk. Tudtam, hogy meg kell állítanom. Szinte biztos,hogy Fock megöli ha közelebb jön.
-Robin, menj el!-kérleltem.
-Iiigenn! Robin menj innen. Hagyd hadd szórakozzak el egy kicsit a lánnyal- mondta neki gúnyosan Fock.
-Szeretlek Ellie.- mondta gyengédden nekem aztán Fockra vetette magát. Nem láttam ezután semmit a kettőjük harcából, mert nagyon gyorsan történt. Én el botorkáltam a szoba sarkába és ott leguggolva vártam a halálomat. A fejemet lehajtottam a két térdem közé. Tudom, gyáva voltam de nem akartam látni, hogy,hogy öli meg Fock Robint. Nem láttam semmit. Fogalmam sem volt róla,hogy mennyi idő telhetett el azóta hogy leültem ide de egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Én fel sikoltottam és arrébb ugrottam, mert azt hittem hogy Fock az.
-Ellie, nyugodj meg!-szólalt egy gyengéd hang. Selia! Rögtön felismertem a hangja dallamosságáról.
-Robin?-kérdeztem aggódva. Mikor egy kicsit körül néztem láttam, hogy ott van a szobában Meredith, Luke, James és Robin.
-Itt vagyok!- nyugtatott meg. Az arca tele volt horzsolásokkal és az egyik karja furán lógott de egyébként nem esett baja. Meg akartam ölelni. Ott akartam lenni a karjai közt. Kérlelően rá néztem és láttam a szemében hogy ő is ugyanazt akarja mint én.
- Jézus gyerekek! Csináljátok már-szólalt meg emelt hangon Meredith. Halványan elmosolyodtam. Biztos látta, hogy mennyi ideig fogunk bíbelődni, hogy Robin megöleljen-e vagy sem. Robin pár lépéssel át szelte a szobát és felhúzott magához, majd megölelt. Majdnem felsikoltottam fájdalmamban. Nem kaptam levegőt és nagyon szúrt a bordám.
-Hé, még megölöd!-szisszent fel James. Nem értettem, hogy miért van itt de nagyon hálás voltam neki, hogy szólt, mert Robin azonnal elengedett.
-Bocsánat!-szólalt meg sajnálkozva. Mikor a szemébe néztem, láttam hogy csak ugyan sajnálja a dolgot de nem is kicsit. Láttam ahogy magát ostorozza.
-Ne. Semmi baj-próbáltam megnyugtatni. Láttam a szemén, hogy minden vágya hogy megcsókolhasson. Valaki halkan köhintett a szobában. Erre észbe kaptam, hiszen Selia is itt van a szobában.
-Mi szakítottunk!- mondta csendesen Selia. Honnan tudhatta, hogy ezt akartam kérdezni?
-Sajnálom.
-Dehogy sajnálod- mondta nevetve Selia.
-Mi történt? Hol va Fock?- kérdeztem és akármennyire is próbáltam eltitkolni, tisztán ki lehetett venni a hangomból a félelmet.
- Nagyon erős. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire. Már majdnem legyőzött amikor befutottak.- bökött Robin a fejével Meredithékre. -Mikor meglátta őket le bénult. Csak azt hajtogatta, hogy lehetetlen és hogy ez mindent megváltoztat. Én ezt kihasználva úgy megütöttem, hogy elájult. Már majdnem megöltem amikor ő-itt Jamesre mutatott.- Megállított. Ameddig veszekedtünk Fock elszökött.-mondta csalódottan Robin. Én személy szerint egy kicsit sem voltam csalódott. Fock elment és nem ölt meg senki senkit. Nem akartam, hogy Robin kezéhez vér tapadjon.
-Nagyon megsebesültél?-kérdezte gyengéden Robin. Lassan megmozgattam minden izmomat de látszólag semmim sem tört el, a kezem is csak kificamodott. Bár mindene iszonyúan fájt látszólag nem ért olyan nagy bántódás. A ruhám tiszta vér volt és néhány helyen ki is szakadt.
-Nem tört el semmim. Talán a bordám megrepedt de semmi komoly.- mondtam.
-James, te mit keresel itt?-kérdeztem merő kíváncsiságból.
-Nem tudom. Valami ide hívott engem. Csak azt mondta hogy jöjjek és én jöttem.
-Ugyan ez történ velem is.-csatlakozott Selia.
-Velem szint úgy-szólalt meg Meredetih is. Néhány pillanatig csöndben álltunk aztán Meredith fel kiáltott.
-Mi vagyunk az Ember Társak!!-fordult örömmel Jameshez és Seliához. Ők ketten pár percig nem értették aztán olyan boldogság öntötte el a szemüket, hogy már nem is bírtam a szemükbe nézni.
-Ez komoly?-kérdezte két sikkantás között Selia.
-Halálosan!-Sikkantott vissza két ugrálás között Meredith. De James mind kettőjüket túl szárnyalta. üvöltött, ugrált, táncolt felkapta Seliát és megcsókolt, aztán ugyanezt tette Meredithszel. Luke már mozdult is volna de Meredith leállította.
-Akkor nektek is van különleges képességetek?-kérdeztem gyanakodva.
-Igen!- kiáltották egyszerre.
-És mi ha szabadna tudnom?-kérdeztem.
-Én klónozódni tudok.-mondta James és mikor látta hogy nem hiszem becsukta a szemét. Elkezdett vonaglani, olyan volt mintha táncolt volna. Aztán mintha szét szakadt volna és utána megint. A következő percben már tized önmagával állt szemben velem. Meglepődtem és egy kicsit megrémültem, Robin láthatta ezt rajtam, mert meg fogta a kezemet. James amint megmutatta ezt megint el kezdett vonaglani és pár pillanat múlva megint csak önmaga volt. A többiek illedelmesen megtapsolták majd Selia következett.
- Nekem nem fizikai a képességem. Megérzem az emberek érzelem változását és le tudom védeni magamat és akiket akarok. Ezt úgy képzeld el, hogy mindenki más lát csak az ellenség nem. Az ő szemében láthatatlanok vagyunk.- mondta mosolyogva. Láthatóan elmosolyodtam, mert örültem, hogy csak egy ilyen kis semmiség
-Ó ne bízd el magadat. Az érzelmekből könnyen tudok olvasni a fejedben.- mondta nekem Selia, mikor érzete rajtam a meg könnyebülést. Meredith senkinek nem mondta el, hogy mi az ő képessége. Gondolom a többieket már előbb beavatta. Most, hogy végre tudtam miért vannak itt és hogy kik ők, megint Fock kezdett érdekelni.
- Miért akar megkaparintani?-kérdeztem első sorban Robintól.
- Azért mert még a testvéred előtt nem találkozott egyetlen egy Föld Lányával sem- mondta szomorúan Robin.
-Meg fog ölni?-kérdeztem szenvtelenül. A választól nagyon féltem de meg akartam tudni.
-Ha megkaparint előbb kényszerít, hogy azt tedd amit mond majd ha nem lesz többet szüksége rád, akkor igen meg fog ölni.- mondta csöndesen James. Mikor befejezte a mondatot Luke akaratlanul vagy akarattal de meg indult felém. de fél úton megállt és vissza ment Meredithez. Próbáltam nem elbőgni magamat azon, hogy lehet megfogok halni.
- Hogy tudnálak megvédeni titeket? Hisz még erőm sincsen!- mondtam sajnálkozva és a kis csapatom felé néztem. Robin megrázta a fejét.
- Nem. Az erődet vissza fogod kapni egy kis idő után. Csak meg kell várnod amíg regenerálódik a tested.- mondta és megnyugtatóan meg simogat a kezemet. Olyan sok kérdésem lett volna hozzá, de nem akartam a többiek között fel tenni neki.
-Nekem, most haza kéne mennem!- mondtam és jelentőség teljesen Robinra néztem. Ő rögtön megértette a célzást és alig észre vehetően bólintott.
-Igen, fel kell dolgoznod azt ami az előbb történt, haza viszlek.- mondta. A többiek helyeselve bólintottak és elköszöntek.
Már a kocsiban ültünk amikor rá jöttem, hogy mi történt velem az előbb. Mikor haza értünk, gyorsan felrohantam a szobámba, mert tudtam hogy már nem fogom tudni sokáig vissza tartani a bőgést. Mikor felértem éppen, hogy be tudtam csukni az ajtót mögöttem, mert máris a földre rogytam és elkezdtem zokogni. Újra át éltem azt a fájdalmat amikor Fock megvert. Vagy mikor majdnem megfojtott. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy lehet egy ember ilyen könyörtelen. Pár másodpercig voltam csak egyedül mert bejött Robin a szobámba. Mellém guggolt és magához vont. Igaz nem történt semmi közöttünk de akkor éreztem először hogy én tényleg az övé vagyok. Megöltetem és a fejemet a mellébe fúrtam. Csak sírtam és sírtam.
-Nagyon fáj- panaszoltam. Akaratlanul is jelen időben beszéltem. Lehet hogy rosszul éreztem de mintha Robin könnye esett volna a hajamra.
-Tudom, sajnálom, hogy nem voltam ott.- mondta. Érződött a hangján, hogy csak azért nem öli meg magát mert még élek. A teste melege megnyugtatott. Már nem azért sírtam amit Fock tett velem. Azért bőgtem mert bele gondoltam, hogy mi lenne velem Robin nélkül. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi időt töltöttünk egymáshoz bújva. Aztán egyszer csak Robin finoman eltolt magától.
-Sajnálom amikor azt, mondtam hogy úgy szeretlek mint a húgomat. Nem gondoltam úgy- sajnálkozott. De láttam a száján hogy nem bánja igazán.
-Én már akkor is szerettelek, igenis rosszul esett amikor azt mondtad!- mondtam már félig nevetve.
-Elég sok megválaszolatlan kérdésed van. Most felteheted őket- mondta. Bólintottam és elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen az első kérdésem.
-Miért látok a fejedbe álmomban?- a kérdésemen meglepődött. Tehát ő nem tudta.
-Gondolom azért mert mikor át adtad a képességeidet a lényed egy részét adtad át. Ezért szeretlek annyira. Mert te már én vagyok.
- Ki az a Lena? És egyáltalán ki az a Fock?
-Lena Fock „kutyája”. Mindent meg tesz neki, mert szerelmes belé. És akkor beugrott. Én ismerem Lenat. Ő Aaron húga. Aaron huga aki Aaron elmondás szerint meghalt
Mikor befejeztem a történetemet azt vártam, hogy fel kiált. Én egy őrült vagyok és elmegyogyóba kell mennem! De nem történet semmi ilyesmi. Igazából nem szolt egy szót sem. Csak ült előttem és nézett. Én nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így gondoltam, hagyom hagy birkózzon meg azzal amit hallott. Pár percig némán farkas szemet néztünk aztán végre felállt és kiment a konyhából. Ezt már egyáltalán nem értettem. Lehet, hogy rögtön hívja a mentőket, hogy most azonnal vigyenek be? Rájöttem, hogy nagyon hülye voltam, mikor el mondtam az egész történetemet. Miét nem csak a Robinos részt mondtam? Miért kellett be avatnom egy kívül állót a „titkomba”? Már azon gondolkoztam, hogy mit mondok majd az elmegyógyintézeteseknek akik pár perc múlva itt lesznek. De lehet, hogy nem kellene meg várnom őket. Ki slisszanok a konyha ablakon és ha Luke később(ha ugyan szóba áll még velem) kérdezi, hogy hova tűntem azt, mondom, hogy be kellett érnem az iskolába és, hogy ez az egész csak hülyeség volt, amit az előbb mondtam neki. Egy kis szerencsével még el is hiszi. Már nyitottam volna ki az ablakot mikor belépett a konyhába Luke, az oldalán Meredithszel. Talán Meredith egyik rokona elmegyógyintézetben dolgozik? Vagy Meredith kocsijában fognak elvinni oda?
- Szóval te lennél az Ember Vezetőnk?- kérdezte áhítattal Meredith. Döbbenten rá néztem. Már nem Luke pólója volt rajta, hanem egy fekete melegítő fekete pólóval. A haját copfba fogta és most ha ez lehetséges még több fekete szemfesték volt a szemén. Egy bakancs volt a lábán ugyanolyan fém láncokkal mint mikor először láttam. Az arcáról csak úgy sütött a csodálat és a megdöbbenés.
-Hogy mi vagyok?-kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam-e. Ember Vezető? Ez most mi? egy kis felmérés, hogy mennyire vagyok bolond?
- Luke az előbb feljött a szobánkba és gyorsan beszámolt, hogy mit mondtál neki. Nem teljesen értettem, mert úgy lihegett. De ki tudtam venni az Ember Társak szót és a Föld Lányát. Én már régóta keresek egy Ember Vezetőt de még nem találtam meg az enyémet.- ezt úgy mondta, mintha a bevásárló listát olvasná.
-Oké. Most ezt mond el úgy hogy megértsem-kértem és vissza másztam az ablakból, leültem egy székre. Meredith kérlelően Lukera nézett de ő meg rázta a fejét és ő is leült velem szemben. Meg akartam fogni a kezét, meg akartam nyugtatni, hogy ez csak egy vicc. Már nyúltam a kezéért amikor elhúzta azt. Azzal nyugtattam magamat, hogy eddig nem volt semmi ölelés, semmi kézfogás és csak azért csinálja ezt és nem azért mert fél vagy esetleg undorodik tőlem.
- Én is egy ember társ vagyok. Már kis korom óta tudom. A nagymamámtól tudom, hogy létezik a 3. törzs és vannak ember társak meg Szellemvilág. Már mindent tudok kiskoromtól fogva. Az én családomban ez örökletes dolog. Anyai ágon. Minden jól ment 10 éves koromig. Egy nap éppen a suliból jöttem haza mikor út közben valami láthatatlan erő el ragadott. Egy természet ellenes fehér réten találtam magamat. Sokáig nem tudtam el menni onnan. Csak bolyongtam a réten, mígnem az a láthatatlan erő vissza jött értem és haza vitt. Csakhogy az már nem volt az otthonom. Mire haza értem az egész családom halott volt. A nagymamám, az apám, az anyám, a 2 bátyám. Minden egyes család tagom ott feküdt vérbe fagyva a nappaliban. Én persze üvöltöttem,sírtam, gyászoltam. Nem tudom hány napig lehettem a holttestük mellett mert akkoriban nem számoltam az időt. Csak ültem mellettük és gyászoltam. Aztán a sokadik napon az egyik szomszéd bekopogott, hogy kérjen egy kis sót. Mikor meglátott azonnal hívta a rendőrséget. A rendőrség nem tudott mást mondani mint hogy én voltam. Én mészároltam le a családomat. Azért mondták ezt, mert semmilyen nyomot nem találtak arra, hogy valaki más is járt a házban akkor. Akkor gyerek fejjel nem értettem miért én vagyok a bűnbak. Miért engem tartóztatnak le mikor az igazi gyilkos még kint jár, szabad lábon. Persze most már mindent értek. Javító intézetbe kerültem de onnan megszöktem a képességemmel. Azóta bujdosok, menekülök. Először csak a rendőrség elöl. De mikor már nagyobb lettem rám tették a Nyomot. Azóta már ők is tudják, hogy merre vagyok és mivel még nem találtam meg az Ember Vezetőmet bujdosok nehogy megöljenek. – mondta el egy szuszra Meredith. Az egész beszámolóból csak a felét értettem, de az szörnyű volt. Észre vettem, hogy Luke gyengéden simogatja a karját és erre elszorult a gyomrom.
- Hogy érted, hogy képességeddel? Van neked olyan?- kérdeztem meglepetten, mert nem tudtam, hogy a 3 törzsön kívül is van olyan ember vagy teremtmény akinek van képessége.
-Igen van.-mosolyodott el Meredith.- Bele látok az emberek fejébe. D nem csak gondolatot olvasok. Látom a jövőjüket. A fejükből.- mikor látta, hogy ráncolom a homlokom el nevette magát.- Ez olyan mintha egy tévét néznék. Csak éppen az adás nem valamilyen sorozatról hanem a te életedről szólna. De csak 10 percet látok előre. És mindig csak egy ember agyára tudok „ráállni”.- mondta Meredith. Ez meglepett. Nem tudtam, hogy vannak ilyen emberek. Bár Abina mesélt róluk.
- Akkor tudod, hogy mit gondolok most? És hogy mit fogok csinálni tíz percen belül?-kérdeztem hitetlenkedve. Meredith nem válaszolt rögtön. Én ebben a néhány másodpercben Luket figyeltem. A kék szeme tele volt sajnálattal és szeretettel. De ez a szeretet nem nekem szolt. Tehát tényleg szereti.
- Most éppen azt állapítod, meg, hogy Luke szeret engem.- mondta nemes egyszerűséggel Meredith. Luke rám emelte a szemét és bocsánat kérően elmosolyodott aztán Meredith felé fordult és megcsókolta.
-Mind örökké!-suttogta a hajába. Meredith el mosolyodott de elhúzódott és jelentés teljesen felém fordult aztán vissza nézett Lukera. Luke nem értette a helyzetet de nem csókolta meg többet Mereditht. Próbáltam vissza térni a témára, de nagyon zavaró volt, hogy Luke végig fogja a kezét. Hirtelen én is olyan akartam lenni mint Fock, vagy Robin. Vagy bárki aki tud olyan fájdalmas izét csinálni. Azt akartam, hogy Meredith megbűnhődjön amiért szereti őt Luke. Lopva Meredithre néztem. Ő is engem nézett, a szeme tele volt félelemmel és meglepődötséggel. Hát persze! Elfelejtettem, hogy bele lát a fejembe.
-Bocsánat!-kértem tőle elnézést halkan. Ő nem válaszolt rögtön, inkább Luke ölébe ült és megcsókolta. Nem kelett hozzá szuper képesség, hogy tudjam ezt csak azért csinálja, hogy engem idegesítsen.
-Semmi baj.- mondta két csók között Meredith.
-Vissza térhetnénk a tárgyra?-kérdeztem ingerülten. Meredith még egyszer megcsókolta Luket aztán felém fordult.
-Néhány hete, volt egy különös látomásom. Csak a várost ábrázoló táblát láttam és 6 vagy négy személyt. Rögtön gondoltam,hogy itt vannak a Társaim így idejöttem. Mostmár biztos vagyok benne, hogy itt vannak.-mondta halkan de határozottan Meredith.- Biztos van valamilyen extra képességed, hogy ide hídv őket- Ezt olyan boldogsággal mondta, mintha a családját várná.
-Nem vagyok képes rá. Pár hete elvesztettem minden erőmet- mondtam olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Szégyeltem magamat. Azért amit tettem. Hogy oda adtam minden erómet Robinnak. Meredithet nagyon letörte az amit hallott.
-De majd csak vissza kapod,nem?-kérdezte reménykedve. Én egy csöppet sem vágytam rá, hogy vissza kapjam de jobbnak láttam ezt eltitkolni Meredith elött.
-Fogalmam sincs-vallottam be szomorúan.
- És nincs valaki aki segíthetne?
-De,de van.- Csak egy ember jutott szembe.
-Akkor mire várunk még? Gyerünk a kocsiba!-inditványozta Meredith. Ő már kint is volt a nappaliba,hogy az ott lévő fiukat ki invitálja onnan. Luke rám nézett és megfogta a karom.
-Robin?-kérdezte gyengédden.
Igen- hangom remegett a félelemtől és a boldogságtól hogy látom Robint.
-Meg védelek.- mondta tömören Luke.
-Nem kell-utasítottam vissza és próbáltam higgadtan, hidegen beszélni. Nem vártam, meg hogy válaszoljon, azonnal kimentem a szobából. Nem akartam, hogy szükségem legyen védelemre. Végülis Robin nem rossz ember. Meredith már a ház elött volt egy Suzukiban. Ő ült a vezető ülésnél, én meg gondolkodás nélkül beültem mellé az anyó ülésre. Meg akartam kérdezni, hogy szerinte Luke jön-e de ő máris igennel válaszolt a ki nem mondott kérdésre. Pár perc múlva Luke is leroboggott a lépcsőn és beült hátra. Gondoltam Robin az iskolában lesz így oda irányítottam Meredith. Fél óra sem telt bele és már az iskolában voltunk. Az első óra már elkezdődött így az egész iskola kihalt volt.
-Most mennem kell órára, de ha megtalálom Robint azonnal szólok nektek- mondtam és elsiettem. De nem azért mert órára akartam menni. Eszembe se jutott be menni az egyik órára sem. Egyedül akartam megtalálni Robint. Szerettem volna beszélni vele, megnyugodni hogy nem fog bántani. Nem tudtam, hogy hol van így a titkárságra indultam, hogy meg kérdezzem milyen órája van most. Mikor beléptem a titkársági ajtón megcsapott valami fura illat. Nem tudtam beazonosítani, de tudtam hogy ismerem ezt az illatot valahonnan. Beljebb léptem és egy ablaktalan kis szobában találtam magamat. A szoba közebén volt egy kis asztalka a falak pedig tele voltak könyvekkel, iratokkal. Körül néztem de nem találtam senkit oda benn. Viszont az illat egyre erősödött. Gondoltam ha nincs itt a titkár gyorsan bele nézek Robin óra rendjébe és már megyek is. Az asztalhoz léptem és elkezdtem a fiókban turkálni. Semmi nem volt a fiókban pár fénykép ami két gyereket tartalmazott és a titkár ebédjén kívül. A szekrényhez léptem, hogy ott is megnézzem. Egyszer csak halottam, hogy nyílik majd csukódik az ajtó. Gondoltam a titkár jött vissza így gyorsan megfordultam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani neki, hogy miért kutattam át az irodáját. Ebben a pillanatban már tudtam, hogy honnan ismerem az illatot. Ez Abina parfümje volt.De nem a titkár jött be. Az ajtóban Fock állt.
-Na végre egy kicsit eljátszadozhatok veled!-mondta gonoszan és elmosolyodott. Nekem időm sem volt válaszolni vagy elbújni, mert a következő pillanatban már előttem állt. Próbáltam védekezni de ő ellökte a kezemet. A tenyere a nyakam köré szorult, belém fojtotta a levegőt. Mikor megpróbáltam kiabálni Fock még erősebben szorította a nyakamat, felemelt a földről. Éreztem ahogy a tüdőmet elárasztja a pánik. Haldokoltam. Vonaglottam, ki akartam szabadulni. Nem a gyilkos szorítás elöl akartam menekülni, inkább a fájdalom elöl. A lábaimmal próbáltam belerúgni Fockba de túl messze állt tőlem. Éreztem ahogyan elernyednek a lábaim. Egyszer csak Fock felordított és elengedett engem. A lábaim összecsuklottak, levegő után kapkodtam a tüdőm pedig hálásan nyelte azt. Próbáltam elfutni onnan de a lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Fock aki akkor hátrált pár lépést most újra felém kezdett jönni.
-A mocskos kis barátod már úton van, hogy megvédjen, de nem fog elég hamar ide érni.- mondta és felnevetett de a nevetésében egy csöpp öröm sem volt. Mivel még mindig guggoltam, most megpróbáltam felállni, hogy elfussak de nem engedelmeskedett a testem. Végül sikerült négy kéz láb feltápászkodnom, mikor mellém ért. Jó erősen hasba rúgott. Éreztem ahogyan a vér felszökik a torkomból a számba onnan meg ki a ruhámra. A fájdalom szinte azonnal elfogott amint megrúgott. Fel sikoltottam fájdalmamban és próbáltam arrébb menni de újra belém rúgott. A fájdalom megkétszereződött és már meg sem próbáltam elfutni. Inkább össze görnyedtem, hogy minél kevesebb testrészemet érje el Fock. A fájdalomtól ami rám tört már homályosan láttam. Még egyszer és még egyszer megütött. Ez a folyamat annyiszor ismétlődött meg, hogy a végére már nem éreztem, amikor megütött. Csak a monoton fájdalom. Aztán egyszer csak elállt az ütések zápora. Bele telt pár percbe amíg felfogtam, hogy nem ütlegel többett. Azt hittem hogy elment. Még mindig halálra voltam rémülve de már nem fájt olyan erősen. Enyhítettem a testem szorításán. Fel akartam tápaszkodni, de nem tudtam megmozdítani a kezemet. Próbáltam vissza emlékezni, hogy mikor törhetett el de nem tudtam felidézni. Végül nagy nehezen és nagy fájdalom közepette felálltam. Fock nem ment el. Az asztalhoz támaszkodva figyelt. Már megsem próbáltam elfutni.
-Gyere ide!-utasított. Nem engedelmeskedtem.
-Gyere ide vagy megöllek a barátoddal eggyüt.- Robint ne! ordította egy hang a fejemben. Tudtam,hogy meg fogok halni de Robint szerettem volna élve tudni. Így nagy nehezen elindultam az asztal felé. Mikor már csak pár lépés választott el tőle felállt és oda jött hozzám. Megfogta a hajamt és fel rántotta fejemet. Fel kiáltottam a féjdalomtól. Ekkor megpofozott de olyan erővel, hogy éreztem ahogyan elmozdul az állam.
-Csönd legyen!-utasított hideg nyugalommal. Bizonyár az ilyen kinzások neki minden naposak voltak.
-Tudod, hogy miért teszem ezt veled?-kérdezte a hangja már majdnem kiváncsi volt. Nem tudtam megszólalni, mert tele volt vérrel a szám így csak nemet intettem a fejemmel. A szabad kezével végig simitott a véres arcomon.
-Talán haza vihetlek. Kellene egy új…-morfondírozott. Felfordult a gyomrom ha rá gondoltam, hogy minden nap minden percében vele lennék.
-Kérlek engedj el!-kérleltem elhaló hangon. Erre ő fel nevetett de elengedte a hajamat.
-Szegéény kicsi Robin! Nem értél ide olyan hamar! Már vártunk rád!- mondta Fock és lassan az ajtó felé fordult. Ott állt az ajtóban Robin. Mikor meglátott eltorzult az arca a dühtől. Fock felém fordult és mégegyszer megütött. Fel kiáltottam mert megint a gyomromat találta el. Fock Robin felé fordult várakozás teljesen. Robin gyorsan megindult felénk. Tudtam, hogy meg kell állítanom. Szinte biztos,hogy Fock megöli ha közelebb jön.
-Robin, menj el!-kérleltem.
-Iiigenn! Robin menj innen. Hagyd hadd szórakozzak el egy kicsit a lánnyal- mondta neki gúnyosan Fock.
-Szeretlek Ellie.- mondta gyengédden nekem aztán Fockra vetette magát. Nem láttam ezután semmit a kettőjük harcából, mert nagyon gyorsan történt. Én el botorkáltam a szoba sarkába és ott leguggolva vártam a halálomat. A fejemet lehajtottam a két térdem közé. Tudom, gyáva voltam de nem akartam látni, hogy,hogy öli meg Fock Robint. Nem láttam semmit. Fogalmam sem volt róla,hogy mennyi idő telhetett el azóta hogy leültem ide de egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Én fel sikoltottam és arrébb ugrottam, mert azt hittem hogy Fock az.
-Ellie, nyugodj meg!-szólalt egy gyengéd hang. Selia! Rögtön felismertem a hangja dallamosságáról.
-Robin?-kérdeztem aggódva. Mikor egy kicsit körül néztem láttam, hogy ott van a szobában Meredith, Luke, James és Robin.
-Itt vagyok!- nyugtatott meg. Az arca tele volt horzsolásokkal és az egyik karja furán lógott de egyébként nem esett baja. Meg akartam ölelni. Ott akartam lenni a karjai közt. Kérlelően rá néztem és láttam a szemében hogy ő is ugyanazt akarja mint én.
- Jézus gyerekek! Csináljátok már-szólalt meg emelt hangon Meredith. Halványan elmosolyodtam. Biztos látta, hogy mennyi ideig fogunk bíbelődni, hogy Robin megöleljen-e vagy sem. Robin pár lépéssel át szelte a szobát és felhúzott magához, majd megölelt. Majdnem felsikoltottam fájdalmamban. Nem kaptam levegőt és nagyon szúrt a bordám.
-Hé, még megölöd!-szisszent fel James. Nem értettem, hogy miért van itt de nagyon hálás voltam neki, hogy szólt, mert Robin azonnal elengedett.
-Bocsánat!-szólalt meg sajnálkozva. Mikor a szemébe néztem, láttam hogy csak ugyan sajnálja a dolgot de nem is kicsit. Láttam ahogy magát ostorozza.
-Ne. Semmi baj-próbáltam megnyugtatni. Láttam a szemén, hogy minden vágya hogy megcsókolhasson. Valaki halkan köhintett a szobában. Erre észbe kaptam, hiszen Selia is itt van a szobában.
-Mi szakítottunk!- mondta csendesen Selia. Honnan tudhatta, hogy ezt akartam kérdezni?
-Sajnálom.
-Dehogy sajnálod- mondta nevetve Selia.
-Mi történt? Hol va Fock?- kérdeztem és akármennyire is próbáltam eltitkolni, tisztán ki lehetett venni a hangomból a félelmet.
- Nagyon erős. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire. Már majdnem legyőzött amikor befutottak.- bökött Robin a fejével Meredithékre. -Mikor meglátta őket le bénult. Csak azt hajtogatta, hogy lehetetlen és hogy ez mindent megváltoztat. Én ezt kihasználva úgy megütöttem, hogy elájult. Már majdnem megöltem amikor ő-itt Jamesre mutatott.- Megállított. Ameddig veszekedtünk Fock elszökött.-mondta csalódottan Robin. Én személy szerint egy kicsit sem voltam csalódott. Fock elment és nem ölt meg senki senkit. Nem akartam, hogy Robin kezéhez vér tapadjon.
-Nagyon megsebesültél?-kérdezte gyengéden Robin. Lassan megmozgattam minden izmomat de látszólag semmim sem tört el, a kezem is csak kificamodott. Bár mindene iszonyúan fájt látszólag nem ért olyan nagy bántódás. A ruhám tiszta vér volt és néhány helyen ki is szakadt.
-Nem tört el semmim. Talán a bordám megrepedt de semmi komoly.- mondtam.
-James, te mit keresel itt?-kérdeztem merő kíváncsiságból.
-Nem tudom. Valami ide hívott engem. Csak azt mondta hogy jöjjek és én jöttem.
-Ugyan ez történ velem is.-csatlakozott Selia.
-Velem szint úgy-szólalt meg Meredetih is. Néhány pillanatig csöndben álltunk aztán Meredith fel kiáltott.
-Mi vagyunk az Ember Társak!!-fordult örömmel Jameshez és Seliához. Ők ketten pár percig nem értették aztán olyan boldogság öntötte el a szemüket, hogy már nem is bírtam a szemükbe nézni.
-Ez komoly?-kérdezte két sikkantás között Selia.
-Halálosan!-Sikkantott vissza két ugrálás között Meredith. De James mind kettőjüket túl szárnyalta. üvöltött, ugrált, táncolt felkapta Seliát és megcsókolt, aztán ugyanezt tette Meredithszel. Luke már mozdult is volna de Meredith leállította.
-Akkor nektek is van különleges képességetek?-kérdeztem gyanakodva.
-Igen!- kiáltották egyszerre.
-És mi ha szabadna tudnom?-kérdeztem.
-Én klónozódni tudok.-mondta James és mikor látta hogy nem hiszem becsukta a szemét. Elkezdett vonaglani, olyan volt mintha táncolt volna. Aztán mintha szét szakadt volna és utána megint. A következő percben már tized önmagával állt szemben velem. Meglepődtem és egy kicsit megrémültem, Robin láthatta ezt rajtam, mert meg fogta a kezemet. James amint megmutatta ezt megint el kezdett vonaglani és pár pillanat múlva megint csak önmaga volt. A többiek illedelmesen megtapsolták majd Selia következett.
- Nekem nem fizikai a képességem. Megérzem az emberek érzelem változását és le tudom védeni magamat és akiket akarok. Ezt úgy képzeld el, hogy mindenki más lát csak az ellenség nem. Az ő szemében láthatatlanok vagyunk.- mondta mosolyogva. Láthatóan elmosolyodtam, mert örültem, hogy csak egy ilyen kis semmiség
-Ó ne bízd el magadat. Az érzelmekből könnyen tudok olvasni a fejedben.- mondta nekem Selia, mikor érzete rajtam a meg könnyebülést. Meredith senkinek nem mondta el, hogy mi az ő képessége. Gondolom a többieket már előbb beavatta. Most, hogy végre tudtam miért vannak itt és hogy kik ők, megint Fock kezdett érdekelni.
- Miért akar megkaparintani?-kérdeztem első sorban Robintól.
- Azért mert még a testvéred előtt nem találkozott egyetlen egy Föld Lányával sem- mondta szomorúan Robin.
-Meg fog ölni?-kérdeztem szenvtelenül. A választól nagyon féltem de meg akartam tudni.
-Ha megkaparint előbb kényszerít, hogy azt tedd amit mond majd ha nem lesz többet szüksége rád, akkor igen meg fog ölni.- mondta csöndesen James. Mikor befejezte a mondatot Luke akaratlanul vagy akarattal de meg indult felém. de fél úton megállt és vissza ment Meredithez. Próbáltam nem elbőgni magamat azon, hogy lehet megfogok halni.
- Hogy tudnálak megvédeni titeket? Hisz még erőm sincsen!- mondtam sajnálkozva és a kis csapatom felé néztem. Robin megrázta a fejét.
- Nem. Az erődet vissza fogod kapni egy kis idő után. Csak meg kell várnod amíg regenerálódik a tested.- mondta és megnyugtatóan meg simogat a kezemet. Olyan sok kérdésem lett volna hozzá, de nem akartam a többiek között fel tenni neki.
-Nekem, most haza kéne mennem!- mondtam és jelentőség teljesen Robinra néztem. Ő rögtön megértette a célzást és alig észre vehetően bólintott.
-Igen, fel kell dolgoznod azt ami az előbb történt, haza viszlek.- mondta. A többiek helyeselve bólintottak és elköszöntek.
Már a kocsiban ültünk amikor rá jöttem, hogy mi történt velem az előbb. Mikor haza értünk, gyorsan felrohantam a szobámba, mert tudtam hogy már nem fogom tudni sokáig vissza tartani a bőgést. Mikor felértem éppen, hogy be tudtam csukni az ajtót mögöttem, mert máris a földre rogytam és elkezdtem zokogni. Újra át éltem azt a fájdalmat amikor Fock megvert. Vagy mikor majdnem megfojtott. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy lehet egy ember ilyen könyörtelen. Pár másodpercig voltam csak egyedül mert bejött Robin a szobámba. Mellém guggolt és magához vont. Igaz nem történt semmi közöttünk de akkor éreztem először hogy én tényleg az övé vagyok. Megöltetem és a fejemet a mellébe fúrtam. Csak sírtam és sírtam.
-Nagyon fáj- panaszoltam. Akaratlanul is jelen időben beszéltem. Lehet hogy rosszul éreztem de mintha Robin könnye esett volna a hajamra.
-Tudom, sajnálom, hogy nem voltam ott.- mondta. Érződött a hangján, hogy csak azért nem öli meg magát mert még élek. A teste melege megnyugtatott. Már nem azért sírtam amit Fock tett velem. Azért bőgtem mert bele gondoltam, hogy mi lenne velem Robin nélkül. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi időt töltöttünk egymáshoz bújva. Aztán egyszer csak Robin finoman eltolt magától.
-Sajnálom amikor azt, mondtam hogy úgy szeretlek mint a húgomat. Nem gondoltam úgy- sajnálkozott. De láttam a száján hogy nem bánja igazán.
-Én már akkor is szerettelek, igenis rosszul esett amikor azt mondtad!- mondtam már félig nevetve.
-Elég sok megválaszolatlan kérdésed van. Most felteheted őket- mondta. Bólintottam és elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen az első kérdésem.
-Miért látok a fejedbe álmomban?- a kérdésemen meglepődött. Tehát ő nem tudta.
-Gondolom azért mert mikor át adtad a képességeidet a lényed egy részét adtad át. Ezért szeretlek annyira. Mert te már én vagyok.
- Ki az a Lena? És egyáltalán ki az a Fock?
-Lena Fock „kutyája”. Mindent meg tesz neki, mert szerelmes belé. És akkor beugrott. Én ismerem Lenat. Ő Aaron húga. Aaron huga aki Aaron elmondás szerint meghalt
1 megjegyzés:
Nagyon tetszik!!! várom a kövit!!!PLS GYORSAN
Megjegyzés küldése