15. fejezet.
Azt hittem a halál nyugodtabb lesz. Halkabb. De egyáltalán nem olyan amilyennek el képzeltem. Hangos volt és sötét. Valahogy nem így képzeltem el a mennyet.Nem is tudom, miért de valamiért azt gondoltam a mennybe fogok jutni. De miért gondoltam ezt? Hiszen én rossz ember vagyok. Megöltem és megkínoztam sok embert és még nem is sajnálom. A testrészeimet nem tudtam mozgatni. De ez nem is baj. Vissza emlékeztem az utolsó perceimre amikor tudom, hogy még éltem.
Láttam, hallottam, és éreztem ahogyan Fock megfordul. Sokkal erősebb voltam mint általában. Biztos azért mert a lány nekem adta az erejét, mikor megpróbált meggyógyítani. Tudtam mit fog tenni Fock anélkül, hogy megtetette volna. Éreztem, ahogyan felém küldi a halálos fájdalmat de olyan könnyen levédtem magamat, hogy még meg sem erőltettem magamat. Éreztem, ahogyan próbál át törni a láthatatlan falamon a fájdalom de a fal túl erős volt, nem tudott át jutni. Fock várta, hogy össze roskadjak, hogy felordítsak de nem történt semmi. Hallottam, ahogyan a vér gyorsabban áramlik a szervezetében, mikor még jobban összepontosít, hogy még nagyobb fájdalom hullámot bocsásson ki. Éreztem ahogyan először a szíve felgyorsul aztán lelassul, mikor Fock minden erejét elhasználva hátra tántorog pár lépést.Minden egyes lépése, mintha egy óriás lépése lenne. Akkor zajt csap, hogy nem értettem, miért nem fogja be a fülét, hogy ne hallja. Ez a hihetetlen erő aminek a birtokában voltam megrémített, de ugyanakkor maga biztossággal töltött el. Lassan és zajtalanul oda mentem Fockhoz, hogy megöljem, mikor valahonnan meghallottam a lány kiáltását. „Engedj El” ezt mondta. Hallottam a hangjából a tehetetlen dühöt és egy kis félelmet. De ebből a hangból sokkal többet is megtudtam, mint amit hittem, hogy megtudok. Hirtelen magam előtt láttam egy magas szőke hajú kék szemű fickót aki a lány csuklóját fogta. De azt nem láttam, hogy miért ezért megpróbáltam ki tágítani a teret. Még nem is kelett különösebben koncentrálnom és már is láttam, hogy egy osztály teremben vannak és csak a lány meg az a fiú aki a kezét fogta és még pár fiú van a teremben. Rögtön felmértem mi a helyzet. A lányt meg akarják erőszakolni és senki nem fog róla tudni, mert abban a teremben nem lesz több óra a fiuk pedig nem engedik majd ki a lányt, hogy ezt elmondhassa. Hirtelen nagyon mérges lettem, magamra, hogy kijutottam innen legutóbb. Miért nem maradtam itt meghalni? Az is jobb lenne mint a lány nélkül élni úgy, hogy tudom segíthettem volna rajta de nem tudtam. Persze fel fogom kutatni a gyilkosokat mielőtt megölöm magamat. Aztán eszembe jutott, hogy az az öreg ember aki beavatott ebbe az egészbe mesélt valami Ősi Hívásról ami annyit jelent, hogy ha valamelyik embernek a 3 törzsből elég nagy ereje van ahhoz, akkor tud irányítani egy bizonyos embert. Már kész is volt a tervem . Csak azt nem tudtam, hogy kit irányítsak. Először a lányt akartam de féltem, hogy ha valami baj csúszik a tervbe a lányt is veszélybe sodrom. Így Selia mellett döntöttem. Először a hallásomat terjesztettem ki. Hirtelen mindent hallottam. Szó szerint. Hallottam a világot. Hallottam ahogyan egy koreai gyerek pék süteményt kér az anyukájától, hallottam ahogy az északi sarkon egy jeges medve elejt egy pingvint, hallottam ahogyan egy hangya a trópusokban meghal mert nem volt elég erős ahhoz, hogy elbírja a kis követ mit a hátán cipelt és így az agyon nyomta őt. Gyorsan vissza hívtam a hallásomat, mert ugyan csodálatos volt, hogy mindent hallottam, de ugyanakkor nagyon fájdalmas is. Úgy éreztem be szakad a dobhártyám. A hallásommal megkerestem Selont és ott is a gimit azon belül pedig Seliát. Éppen az anyukámmal beszél, hogy hova tűntem. Olyan gyönyörű, mikor aggódik. Nem, nem szabad el kalandoznod Robin! figyelmez tettem magamat és a látásomat és a tapintásomat is oda küldtem Seliához. Mikor éreztem, hogy már nem bírom sokáig az utolsó erőmmel Seliába küldtem mind a három érzék szervemet. Most már nem csak Fock szobáját de az iskolai folyosót is láttam. Nem csak azt hallottam ahogyan Fock próbál felállni, a gyerekek zsibongását is hallottam. Nem bírtam irányítani Seliát. Túl gyenge voltam hozzá. Utolsó erőmmel bele bújtam a fejébe és onnan parancsoltam neki, hogy menjen a spanyol terembe és hozza ki onnan a lányt. Amint ezt meg mondtam, neki vissza tértem Fock szobájába. Még mindig éreztem, hogy lényem egy kicsiny része még Seliában van de ezzel most nem foglalkoztam. A szoba végébe indultam ahol Fock állt megsemisűlten. Éreztem rajta a merő szomorúságot és megbánást. Hirtelen hallottam a hangját a fejében. „ Sajnálom Robin!! Hidd el, én megbántam!!” Nem akartam el hinni neki de olyan mély őszinteség volt a szemében, hogy végül elhittem. A láthatatlan falat levontam, mert már így is alig maradt erőm. A lány erejét szinte mind elhasználtam mikor Seliába bújtam a sajátom, meg nem volt olyan erős, hogy megtartson egy ilyen hatalmas falat. Így mikor teljesen védtelen lettem közelebb mentem Fockhoz, hogy megnyugtassam, most már nem fogom bántani. Mikor még egyszer a szemében néztem már nyoma sem volt az őszinteségnek, sem a megbánásnak. Csak mérhetetlen dühöt láttam a szemében. Vissza akartam húzni a falat, mert már tudtam, hogy ez egy csapda volt. De nem tudtam mert leblokkolták az erőmet.Hogy is hihettem el amit Fock mondott? Hisz még én sem bántam meg amit tettem pedig én nem is tettem olyan szörnyűséget mint ő! Fock lassan felém sétált. Nem is érthettem, hogy az előbb mért hallottam olyan hangosnak a lépteit amikor most olyan hangtalanul jött felém, hogy nem is tudtam, volna hogy jön ha nem látom.
- Köszönöm Robin! Megmutattad, hogy milyen nagy a lány hatalma!! Most már még jobban akarom!!- kacagott fel.- De ne félj! Mielőtt megölöm vissza adom azoknak a fiuknak.- súgta a fülembe. Hogy láthatta azt amit én is láttam? Amikor válaszolni akartam, olyan nagy fájdalom lepett el hogy felordítottam. Le rogytam a földre és már csak azt kívántam legyen vége. De a fájdalom nem hogy gyengült, erősödött. Láttam, hogy Fockórditást abba hagytam és lehajtottam a fejemet, hogy Fock azt higgye meghaltam. Mikor ő felém jött, hogy ellenőrizze tényleg meg haltam-e én felemeltem a fejemet és lefejeltem. Mikor a földre került az ütéstől felé hajoltam és jól behúztam neki, aztán még egyszer és még egyszer és még egyszer. Mikor azt hittem, hogy győztem mert már nem volt eszméleténél nyílt az ajtó és egy kis szúrást éreztem a hátamban. Nem fájt különösebben de éreztem ahogyan a meleg vér kifolyik a hátamból ott ahol megszúrtak. Ahogyan a vér elhagyta a testemet úgy gyengültem el. Az aki belém szúrta azt a bizonyos valamit, most megkerült és Fockhoz sietett. Mikor látta hogy rendben van felém nézett. Én már térdeltem, mert nem bírtam állva maradni olyan gyenge voltam.
- Lena! – kiáltottam fel meglepetten.
- Nem meg mondtam Robin, hogy nem akarok veled többet találkozni, mikor legutóbb láttuk egymást?- a hangja kimért és óvatos volt de láttam a szemén, sajnálja hogy meg kellett ölnie.
-Azt mondtad, hogy reméled nem látsz többet, nem azt hogy nem akarsz- mondtam csendesen. Lena elmosolyodott.
- De Robb ki mentett! Pedig azt hittem én fogok utoljára beszélgetni veled- mondta és a szemei egy kicsit homályosak lettek mikor felidézte azt a pillanatot. Eldőltem mert nem tudtam megtartani magamat olyan gyenge voltam.
- Végül is te beszélsz velem utoljára- mondtam de a hangom nem volt több suttogásnál. Éreztem ahogyan az erőm lassan elhagy. Tudtam, már csak perceim vannak.
- Lena! Ha én meghalok , akkor a lány is!- suttogtam bele a földbe, mert arccal a föl felé fordultam. Lenára pillantottam és láttam a szemében a megdöbbenést és a megrökönyödést. Aztán felpattant, gondolom, hogy életben tartson de ,már túl késő volt. Az utolsó emlékem, hogy örülök, Lenának nem sikerült életben tartania. Aztán minden elsötétült.
Megint tiszta víz volt mikor felébredtem. Az elmúlt pár hétben nem volt ilyen durva álmom Robinról. Felkeltem és remegtem az idegességtől mikor le osontam, hogy egyek egy tál müzlit. Ha jobban belegondolok amióta Lukeval barátkozom egyetlen álmom sem volt. Az elmúlt pár hét felettébb unalmasnak bizonyult. Minden nap reggel Layla itt várt a ház előtt. Aztán egész nap Lukeval voltam, iskola után meg megint Laylával. Luke azóta, hogy megismerkedtünk nem szokott azokkal a drogosokkal lógni. Vissza emlékeztem, hogy mikor felszálltunk a buszra az ismeretségünk legelső alkalmából még undorodtam esetleg féltem tőle, de most már ő a legjobb barátom. Azt hittem, hogy az anyukájához megyünk vagy valamelyik barátjához de igazábol ki buszoztunk Selon határához és csak néztük a lenyugvó napot( mert beesteledett mire oda értünk). Teljesen ki ment Layla a fejemből, hogy találkozót beszéltünk meg, én csak a lenyugvó napot tudtam csodálni. Mikor már besötétedett Luke vissza vitt a gimibe és ott elköszönt. Layla még mindig várt rám és meglehetősen mérges volt, hogy több mint 3 órát késtem. Azóta nem engedi, hogy Lukeval legyek iskolán kívül, mert azzal fenyeget, hogyha iskolán kívül is találkozom vele mindent elmond az anyámnak. Tudom, hogy csak óvni akar de ez elég idegesítő tud lenni, hogy nem találkozhatok a barátommal. Mikor Lukera gondolok mindig megnyugszom, így történt most is. Mikor elég nyugodtnak éreztem magamat, bele gondoltam, hogy mit láttam az előbb. Tehát dió héjban Robin megkapta az erőmet mikor meggyógyítottam és azzal az erővel meg mentett engem és majdnem legyőzte Fockot de az át verte, de még így is majdnem sikerült megölnie,de akkor bejött a szobába az a titokzatos Lena akivel már találkozott és megölte őt. Próbáltam racionálisan végig gondolni de össze szorult a gyomrom mikor arra gondoltam, hogy Robin meghalt.De ha ő meghalt akkor én miért nem? Hiszen az volt az utolsó mondata, hogy ha ő meghal akkor én is. És mikor azon a fura réten voltunk, mikor Robin majdnem meghalt én is majdnem meghaltam. De most teljesen jól vagyok. Ez némileg megnyugtatott. Lehet, hogy csak aggódok Robinért és azért álmodtam ilyeneket. Lehet, hogy nem is igaz!! Lehet, hogy csak képzelődök. Már épp indulni akartam felfelé amikor csöngettek. Gyorsan a faliórára pillantottam, hogy mennyi az idő, de még csak éjjeli kettő volt. Nem tudtam mire vélni a helyzetet.Végül is arra jutottam, hogy kinyitom és ha nem ismerem vagy valami nem tetszik benne az arcára csapom az ajtót. Lassan megindultam az ajtó felé és már azon voltam, hogy kinyitom mikor újra csengettek.
Hé! Ember az anyám alszik!- feltéptem az ajtót, hogy egyenesen a szemébe kiabálhassak. Olyan sötét volt, hogy nem láttam tisztán ki ő. Kerestem egy villany kapcsolót, hogy felgyújthassam , de sehol sem találtam így annyiban hagytam a keresést és megvetettem a lábam az ajtóban, hogy jelezzem addig nem mozdulok amíg nem azonosítja magát.
-Ellie!- nem volt több a hangja mint a suttogás de én azért felismertem. Nem úgy hangzott mint egy megszólítás, inkább mint egy segély kérés. A szívem felgyorsult mikor felismertem Robin hangját.
- Gyere be- invitáltam be gyorsan, és amint betette a lábát becsuktam mögötte az ajtót. A nappali gyér megvilágításában is láttam, hogy mennyire jól néz ki. Egy fekete vászon fölsőben és egy fekete melegítőben volt. Az arca egy kicsit koszos volt de ezen kívül nem láttam rajta semmilyen sérülést, mikor végig kutattam értük a testét. Nem tudtam megszólalni örömömben. Pár perccel ezelőtt abban sem voltam biztos, hogy él-e még és most itt áll előttem és kutya baja. Robin amikor belépett rögtön felmérte a szobát és mikor biztonságosnak ítélte óvatosan rám nézett. Látszólag ő sem tudott mit mondani így csak néztük egymást és elmerültünk egymás szemében. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit de a szeme valósággal beszippantott. Olyan gyönyörű volt.
- És, hogy vagy?-kérdeztem közömbösen, mintha nem láttam volna, hogy majdnem megölték. Rám emelte a mély kék szemét és a következő pillanatban már ott is volt előttem . Tudtam mi a szándéka, de még idejében elhúzódtam előle.
-Nem akarod?-kérdezte gyengéden de szomorúan. Én szinte szárnyalni tudtam volna örömömben.
-Hát szeretsz?-kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy az előző kérdésre, nem tudok nemmel válaszolni.
-Hát, persze, hogy szeretlek. Inkább meghalnék, mint hogy lássam, hogy megütnek. Már az is fáj ha valaki tisztelet lenül beszél veled.- úgy törtek ki belőle a szavak, mintha ez lenne az utolsó perce itt a földön.
-Szeretném, hogy megcsókolj.-mondtam halkan, mert annyira remegett a hangom az érzelmektől. Ő már ott is volt mellettem és olyan szorosan ölelt, hogy nem kaptam levegőt. Az arcomat megfogta egyik kezével és a magáéhoz emelte. Elvesztettem a testem, fölött az irányítást. Át karoltam és lábujjhegyre álltam, hogy elérhessem a száját. Robin könnyedén felkapott és felvitt a szobámba. Mind ez olyan gyorsan történt, hogy arra sem volt időm, hogy tiltakozzak azért, hogy fel emelt. Már az ágyamban feküdtünk és csak öleltük egymást. Én sokkal többre vágytam, de féltem, hogy túl durva lennék és inkább csak viszonoztam az ölelését. Egy kicsit hátrébb húzódtam tőle, hogy kérdezhessek valamit.
- Ugye nem fogsz többet elhagyni?- amint ki mondtam tudtam, hogy elég gyerekesnek hangzik de nem törődtem vele, csak a válasz érdekelt.
-Soha többé- válaszolta nemes egyszerűséggel. Én elmosolyodtam és bele fúrtam a fejemet a vállába. Hirtelen nagyon kimerült lettem, és semmire se vágytam jobban mint, hogy elaludhassak.
- Ha rajtam múlna, most azonnal megcsókolnálak letépném rólad a ruhádat és elvenném a szüzességedet.- súgta bele a fülembe. Én elmosolyodtam de egy kicsit megrémített, mert még nem hallottam, őt ilyen durván beszélni. Elhúzódtam tőle, hogy ne legyen akkora kísértés neki a közelségem. Ezt ő félre értelmezte mert még jobban magához vont és újra a fülembe súgott.
- Nagyon sajnálom. Megrémíttettelek. Soha többé nem fog elő fordulni.- ígérte halkan, de tisztán kihallottam a hangjából sajnálatot.
-Én csak.. Félek, hogy ha most meg csókolsz nem tudod, majd türtőztetni magadat és én meg nem akarom..- nem tudtam tovább folytatni, mert annyira elszégyelltem magamat, mikor meghallottam, hogy mit mondok. Viszont az volt a legrosszabb, hogy én ezt így gondoltam. Nem akartam lefeküdni Robinnal.
-Semmi baj. Akkor csókollak meg amikor akarod.- ez a két mondat viszont megrémített. Tehát azt jelenti, hogy ha egyszer megcsókol akkor utána már le is kell feküdnöm vele.
-Hogy hogy ennyire szeretsz? Úgy értem én még nem hallottam, hogy egy ember ennyire nem tudja magát tartóztatni- Tényleg kíváncsi voltam a válaszra, de féltem, hogy olyat tudok meg amit nem akarok meg tudni.
- Mióta megkaptam az erőd egy részét nagyon erősen érzek irántad. Erősebben mint bárki érzett bárki iránt a földön. Legszívesebben a nap minden órájában, minden percében veled lennék.- mondta és éreztem a hangján, hogy nem túloz hanem igazat mond.
-Hát nekem nincs semmi kifogásom az ellen, hogy velem legyél- mondtam én is ugyanolyan őszintén mint ő.
- Tudod, mi a fura? Hogy egyikünk sem önszántából szeretett belé a másikba.- mondta elgondolkodva. Sajnos igaza volt.
-Nagyon, nagyon sajnálom, hogy megöltem a testvéredet.- súgta bele a fülembe. Ettől bűntudatom támadt, de olyan erős, hogy el kezdtem sírni.- Mi a baj, szívem?- kérdezte aggódva Robin.
- Nem kellene itt lennem veled. Abina nem örül neki amikor veled vagyok- vallottam be neki. Ő fel ült és engem is magával rántott.
- NEM szabad beszélgetned vele! Megtiltom, hogy beszélgess vele!-parancsolt rám emelt hangon. Ez feldühített.
- A húgom volt eddig az egyetlen ember az életemben akit feltétel nélkül szerettem! De te el vetted tőlem! Ezek után ne merészeld meg mondani, hogy találkozhatok-e vele vagy sem!- Nagyon felmérgesített. Robin felpattant az ágyról és az ajtó felé ment.
-Ne menj!- akármennyire is haragudtam rá nem akartam, hogy elmenjen.
-Anyád felébredt- hangzott az egyszerű válasz és Robin már le is robogott a lépcsőn. Anya tényleg felébredt, mert alighogy, Robin kitette a szobámból a lábát, ő bejött.
-Már is ébren vagy?-kérdezte gyanakodva.
-Igen! Baj?-kérdeztem egy kicsit több éllel a hangomban mint kellett volna. Anya meghökkent, hogy vissza szóltam neki, de nem hagyta magát.
-Nem, csak gondoltam, hagyod hogy az anyád lehessek! De ha nem hát nekem úgy is jó- vágott vissza. Még mindig nem tudta magát túl tenni azon, hogy még mindig nem adtam világos választ a kérdéseire az eltűnésem kapcsán. De ez most engem kicsit sem érdekelt. Az, hogy vissza jött Robin és megtiltotta, hogy találkozzak Abinával és szerelmet vallott,most túl sok volt ez az egész ahhoz, hogy még leálljak anyával veszekedni.
- Folytathatnánk máskor? Éjjeli 4 óra van!- mondtam csendesen de olyan gúnnyal a hangomban amitől minden szülő falra mászik. Tudtam , hogy Anya ebbe nem tud bele kötni. Azt csak nem fogja mondani, hogy márpedig beszélsz velem ahelyett hogy aludnál. Még vetett rám egy sértett pillantást és kiment a szobából. Nem tudtam vissza aludni, mert állandóan Robin fél mondata járt a fejemben “letépném rólad a ruhádat és elvenném a szüzességedet”. Nem akartam bevallani de egy kicsit megrémültem. Féltem, hogy vissza jön, de ugyan akkor akartam is hogy vissza jöjjön, mert közben szerettem is őt. Gép elé ültem és kikerestem az iskolai honlapból, hogy hol lakik Luke. Át kellett mennem hozzá. Ő az egyedüli barátom ahol nem talál rám Robin. De miért lenne baj az ha rám találna? Nem értettem, hogy hogy félhetek egy olyan embertől akit közben szeretek. Amint megvolt a cím felöltöztem és hagytam egy cetlit Anyának, hogy Layla korábban jött és már elmentünk, Laylának, meg írtam egy SMS-t, hogy ma anya bevisz a suliba. Tudtam, hogy nem szép kijátszani kettőjüket de muszáj volt. Fel vettem a táskámat és egy kis pénzen meg a tankönyveim kívül nem vittem semmit. Buszra szálltam és fél óra múlva már a külvárosban bolyongtam az utcákon, mert nem találtam Luke házát. Mikor végre megegyezett a cím avval a címmel amit még otthon írtam le már reggel 6 óra volt. A ház nagyobb volt mint vártam. Gyorsan fel mentem a lépcsőn( mert a ház előtt volt 20 fok lépcső. Ez vezetett fel az utcáról a házba) és becsengettem. Alig kellett várnom pár percet és már nyílt is az ajtó. Legnagyobb meglepetésemre az a vörös hajú lány nyitott ajtót, aki azon a bizonyos napon a helyemen ült spanyolon. Csak egy szál törülköző volt rajta, a haja még vizes volt.
-ohm- csak ennyit tudtam ki nyögni. Fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész.
- Szia. Én Meredith vagyok-köszönt a lány kedvesen. Mintha kitalálta, volna hogy mit szeretnék kérdezni, mert pont azt akartam, hogy te ki vagy.
-öö én Ellie vagyok. Luke itthon van?-kérdeztem tétován. A lány csak bólintott de nem csinált semmit. Pár perc múlva megjelent Luke ugyancsak törülközőben. Mikor meglátott ugyanolyan zavarban lett mint én.
-Ellie! Én vagy i s Mi nem számítottunk az érkezésedre.- habogta. Meredith látszólag megunta, a mi kis jelenetünket, mert vissza ment a házba. Luke jelenléte mint mindig most is megnyugtatott akármilyen bizarr helyzetben találkoztunk.
-Akkor jobb ha most elmegyek-mondtam csendesen és már fordultam is meg mikor valaki a házból utánam szolt.
-Ellie! Gyere már be!-Rögtön felismertem ezt a hangot. Spanyolon a hang tulajdonosának akart beverni Luke. Megfordultam és dühösen Lukera meredtem. Nem hagytam hogy megszólaljon már be is viharoztam a házba. Ha jól számoltam az egész csapat ott ült a nappaliban.
-Hé szia kislány!-kiáltott fel az egyik mikor meglátott. Ketten egy hatalmas kanapén ültek megint ketten pedig álltak. Az aki előbb hozzám szólt a szoba végén ült egy karosszékben. Még egyszer végig néztem rajtuk, hogy megállapítsam be vannak-e lőve és legnagyobb sajnálatomra az egész társaságnak homályos volt a szeme, kivéve annak aki az elöbb hozzám szolt. Luke rögtön mögöttem lépett be a szobába és mikor kérdően rá néztem csak fel emelte a vállát.
-Hát nem tudtad, hogy még mindig barátkozom velük?-kérdezte ártatlanul. A törülköző veszélyesen laza volt a derekán ezért csak intettem, hogy menjen öltözzön át aztán majd beszélünk. Ő hálásan bólintott aztán eltűnt a lépcsőn. Most volt időm végig nézni a házon. A halból rögtön a nappali nyílt. A nappaliban csak ülésre alkalmas bútorok és egy kandalló volt. A falon nem volt semmi kép semmi festmény.
-Bocsánatot szeretnék kérni!- búgott fel egy hang pont a hátam mögött. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam. Az a fiú volt aki előbbb kiszólt a házból. Nem úgy nézett ki mint aki nagyon megbánta a dolgot.- Engem Jamesnek hívnak.- folytatta.
-Figyelj, James! Nem érdekel, hogy sajnálod-e vagy sem. Én csak egy dolgot kérek. Hagyd békén Luket- ezt már majdhogynem ordítva mondtam.
-OO az anya tigris!-kiáltott fel James. A többiek ezen udvariasan nevettek aztán vissza tértek a saját el foglaltságukhoz. Jamesnek rövid haja és fekete szeme volt. Nem nézett ki valami jól de ha egy kicsit kedvesebb lett volna biztos akad rá pár jelentkező. Mikor hátrébb lépett láttam, hogy milyen ruha van rajta. Egy bőr szinü kaki póló és egy farmer, csizmával volt rajta. Nem volt kedvem egyedül várni arra, hogy Luke vissza jöjjön ezért követtem a kis eldugott helyére a szoba sarkában.
- Meredith és Luke együtt vannak?-kérdeztem Jamest
- Attól függ..- utáltam ha valaki ilyen titokzatos.
-És mitől függ?-kérdeztem felháborodva.
-Attól, hogy mennyit ér az információ számodra.- mondta titokzatosan.
-Mondjuk egy csókot?-kérdeztem és próbáltam úgy beszélni, hogy a hangom ne remegjen az indulattól.
-Okos kislány!- kiáltott fel. Közelebb mentem, hozzá és megfogtam a kezét.
- Te mindig tudod mire vágyik az ember..- mondtam halkan és megfogtam az állát,hogy ne mozdítsa el a fejét.
- Köszönöm Robin! Megmutattad, hogy milyen nagy a lány hatalma!! Most már még jobban akarom!!- kacagott fel.- De ne félj! Mielőtt megölöm vissza adom azoknak a fiuknak.- súgta a fülembe. Hogy láthatta azt amit én is láttam? Amikor válaszolni akartam, olyan nagy fájdalom lepett el hogy felordítottam. Le rogytam a földre és már csak azt kívántam legyen vége. De a fájdalom nem hogy gyengült, erősödött. Láttam, hogy Fockórditást abba hagytam és lehajtottam a fejemet, hogy Fock azt higgye meghaltam. Mikor ő felém jött, hogy ellenőrizze tényleg meg haltam-e én felemeltem a fejemet és lefejeltem. Mikor a földre került az ütéstől felé hajoltam és jól behúztam neki, aztán még egyszer és még egyszer és még egyszer. Mikor azt hittem, hogy győztem mert már nem volt eszméleténél nyílt az ajtó és egy kis szúrást éreztem a hátamban. Nem fájt különösebben de éreztem ahogyan a meleg vér kifolyik a hátamból ott ahol megszúrtak. Ahogyan a vér elhagyta a testemet úgy gyengültem el. Az aki belém szúrta azt a bizonyos valamit, most megkerült és Fockhoz sietett. Mikor látta hogy rendben van felém nézett. Én már térdeltem, mert nem bírtam állva maradni olyan gyenge voltam.
- Lena! – kiáltottam fel meglepetten.
- Nem meg mondtam Robin, hogy nem akarok veled többet találkozni, mikor legutóbb láttuk egymást?- a hangja kimért és óvatos volt de láttam a szemén, sajnálja hogy meg kellett ölnie.
-Azt mondtad, hogy reméled nem látsz többet, nem azt hogy nem akarsz- mondtam csendesen. Lena elmosolyodott.
- De Robb ki mentett! Pedig azt hittem én fogok utoljára beszélgetni veled- mondta és a szemei egy kicsit homályosak lettek mikor felidézte azt a pillanatot. Eldőltem mert nem tudtam megtartani magamat olyan gyenge voltam.
- Végül is te beszélsz velem utoljára- mondtam de a hangom nem volt több suttogásnál. Éreztem ahogyan az erőm lassan elhagy. Tudtam, már csak perceim vannak.
- Lena! Ha én meghalok , akkor a lány is!- suttogtam bele a földbe, mert arccal a föl felé fordultam. Lenára pillantottam és láttam a szemében a megdöbbenést és a megrökönyödést. Aztán felpattant, gondolom, hogy életben tartson de ,már túl késő volt. Az utolsó emlékem, hogy örülök, Lenának nem sikerült életben tartania. Aztán minden elsötétült.
Megint tiszta víz volt mikor felébredtem. Az elmúlt pár hétben nem volt ilyen durva álmom Robinról. Felkeltem és remegtem az idegességtől mikor le osontam, hogy egyek egy tál müzlit. Ha jobban belegondolok amióta Lukeval barátkozom egyetlen álmom sem volt. Az elmúlt pár hét felettébb unalmasnak bizonyult. Minden nap reggel Layla itt várt a ház előtt. Aztán egész nap Lukeval voltam, iskola után meg megint Laylával. Luke azóta, hogy megismerkedtünk nem szokott azokkal a drogosokkal lógni. Vissza emlékeztem, hogy mikor felszálltunk a buszra az ismeretségünk legelső alkalmából még undorodtam esetleg féltem tőle, de most már ő a legjobb barátom. Azt hittem, hogy az anyukájához megyünk vagy valamelyik barátjához de igazábol ki buszoztunk Selon határához és csak néztük a lenyugvó napot( mert beesteledett mire oda értünk). Teljesen ki ment Layla a fejemből, hogy találkozót beszéltünk meg, én csak a lenyugvó napot tudtam csodálni. Mikor már besötétedett Luke vissza vitt a gimibe és ott elköszönt. Layla még mindig várt rám és meglehetősen mérges volt, hogy több mint 3 órát késtem. Azóta nem engedi, hogy Lukeval legyek iskolán kívül, mert azzal fenyeget, hogyha iskolán kívül is találkozom vele mindent elmond az anyámnak. Tudom, hogy csak óvni akar de ez elég idegesítő tud lenni, hogy nem találkozhatok a barátommal. Mikor Lukera gondolok mindig megnyugszom, így történt most is. Mikor elég nyugodtnak éreztem magamat, bele gondoltam, hogy mit láttam az előbb. Tehát dió héjban Robin megkapta az erőmet mikor meggyógyítottam és azzal az erővel meg mentett engem és majdnem legyőzte Fockot de az át verte, de még így is majdnem sikerült megölnie,de akkor bejött a szobába az a titokzatos Lena akivel már találkozott és megölte őt. Próbáltam racionálisan végig gondolni de össze szorult a gyomrom mikor arra gondoltam, hogy Robin meghalt.De ha ő meghalt akkor én miért nem? Hiszen az volt az utolsó mondata, hogy ha ő meghal akkor én is. És mikor azon a fura réten voltunk, mikor Robin majdnem meghalt én is majdnem meghaltam. De most teljesen jól vagyok. Ez némileg megnyugtatott. Lehet, hogy csak aggódok Robinért és azért álmodtam ilyeneket. Lehet, hogy nem is igaz!! Lehet, hogy csak képzelődök. Már épp indulni akartam felfelé amikor csöngettek. Gyorsan a faliórára pillantottam, hogy mennyi az idő, de még csak éjjeli kettő volt. Nem tudtam mire vélni a helyzetet.Végül is arra jutottam, hogy kinyitom és ha nem ismerem vagy valami nem tetszik benne az arcára csapom az ajtót. Lassan megindultam az ajtó felé és már azon voltam, hogy kinyitom mikor újra csengettek.
Hé! Ember az anyám alszik!- feltéptem az ajtót, hogy egyenesen a szemébe kiabálhassak. Olyan sötét volt, hogy nem láttam tisztán ki ő. Kerestem egy villany kapcsolót, hogy felgyújthassam , de sehol sem találtam így annyiban hagytam a keresést és megvetettem a lábam az ajtóban, hogy jelezzem addig nem mozdulok amíg nem azonosítja magát.
-Ellie!- nem volt több a hangja mint a suttogás de én azért felismertem. Nem úgy hangzott mint egy megszólítás, inkább mint egy segély kérés. A szívem felgyorsult mikor felismertem Robin hangját.
- Gyere be- invitáltam be gyorsan, és amint betette a lábát becsuktam mögötte az ajtót. A nappali gyér megvilágításában is láttam, hogy mennyire jól néz ki. Egy fekete vászon fölsőben és egy fekete melegítőben volt. Az arca egy kicsit koszos volt de ezen kívül nem láttam rajta semmilyen sérülést, mikor végig kutattam értük a testét. Nem tudtam megszólalni örömömben. Pár perccel ezelőtt abban sem voltam biztos, hogy él-e még és most itt áll előttem és kutya baja. Robin amikor belépett rögtön felmérte a szobát és mikor biztonságosnak ítélte óvatosan rám nézett. Látszólag ő sem tudott mit mondani így csak néztük egymást és elmerültünk egymás szemében. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit de a szeme valósággal beszippantott. Olyan gyönyörű volt.
- És, hogy vagy?-kérdeztem közömbösen, mintha nem láttam volna, hogy majdnem megölték. Rám emelte a mély kék szemét és a következő pillanatban már ott is volt előttem . Tudtam mi a szándéka, de még idejében elhúzódtam előle.
-Nem akarod?-kérdezte gyengéden de szomorúan. Én szinte szárnyalni tudtam volna örömömben.
-Hát szeretsz?-kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy az előző kérdésre, nem tudok nemmel válaszolni.
-Hát, persze, hogy szeretlek. Inkább meghalnék, mint hogy lássam, hogy megütnek. Már az is fáj ha valaki tisztelet lenül beszél veled.- úgy törtek ki belőle a szavak, mintha ez lenne az utolsó perce itt a földön.
-Szeretném, hogy megcsókolj.-mondtam halkan, mert annyira remegett a hangom az érzelmektől. Ő már ott is volt mellettem és olyan szorosan ölelt, hogy nem kaptam levegőt. Az arcomat megfogta egyik kezével és a magáéhoz emelte. Elvesztettem a testem, fölött az irányítást. Át karoltam és lábujjhegyre álltam, hogy elérhessem a száját. Robin könnyedén felkapott és felvitt a szobámba. Mind ez olyan gyorsan történt, hogy arra sem volt időm, hogy tiltakozzak azért, hogy fel emelt. Már az ágyamban feküdtünk és csak öleltük egymást. Én sokkal többre vágytam, de féltem, hogy túl durva lennék és inkább csak viszonoztam az ölelését. Egy kicsit hátrébb húzódtam tőle, hogy kérdezhessek valamit.
- Ugye nem fogsz többet elhagyni?- amint ki mondtam tudtam, hogy elég gyerekesnek hangzik de nem törődtem vele, csak a válasz érdekelt.
-Soha többé- válaszolta nemes egyszerűséggel. Én elmosolyodtam és bele fúrtam a fejemet a vállába. Hirtelen nagyon kimerült lettem, és semmire se vágytam jobban mint, hogy elaludhassak.
- Ha rajtam múlna, most azonnal megcsókolnálak letépném rólad a ruhádat és elvenném a szüzességedet.- súgta bele a fülembe. Én elmosolyodtam de egy kicsit megrémített, mert még nem hallottam, őt ilyen durván beszélni. Elhúzódtam tőle, hogy ne legyen akkora kísértés neki a közelségem. Ezt ő félre értelmezte mert még jobban magához vont és újra a fülembe súgott.
- Nagyon sajnálom. Megrémíttettelek. Soha többé nem fog elő fordulni.- ígérte halkan, de tisztán kihallottam a hangjából sajnálatot.
-Én csak.. Félek, hogy ha most meg csókolsz nem tudod, majd türtőztetni magadat és én meg nem akarom..- nem tudtam tovább folytatni, mert annyira elszégyelltem magamat, mikor meghallottam, hogy mit mondok. Viszont az volt a legrosszabb, hogy én ezt így gondoltam. Nem akartam lefeküdni Robinnal.
-Semmi baj. Akkor csókollak meg amikor akarod.- ez a két mondat viszont megrémített. Tehát azt jelenti, hogy ha egyszer megcsókol akkor utána már le is kell feküdnöm vele.
-Hogy hogy ennyire szeretsz? Úgy értem én még nem hallottam, hogy egy ember ennyire nem tudja magát tartóztatni- Tényleg kíváncsi voltam a válaszra, de féltem, hogy olyat tudok meg amit nem akarok meg tudni.
- Mióta megkaptam az erőd egy részét nagyon erősen érzek irántad. Erősebben mint bárki érzett bárki iránt a földön. Legszívesebben a nap minden órájában, minden percében veled lennék.- mondta és éreztem a hangján, hogy nem túloz hanem igazat mond.
-Hát nekem nincs semmi kifogásom az ellen, hogy velem legyél- mondtam én is ugyanolyan őszintén mint ő.
- Tudod, mi a fura? Hogy egyikünk sem önszántából szeretett belé a másikba.- mondta elgondolkodva. Sajnos igaza volt.
-Nagyon, nagyon sajnálom, hogy megöltem a testvéredet.- súgta bele a fülembe. Ettől bűntudatom támadt, de olyan erős, hogy el kezdtem sírni.- Mi a baj, szívem?- kérdezte aggódva Robin.
- Nem kellene itt lennem veled. Abina nem örül neki amikor veled vagyok- vallottam be neki. Ő fel ült és engem is magával rántott.
- NEM szabad beszélgetned vele! Megtiltom, hogy beszélgess vele!-parancsolt rám emelt hangon. Ez feldühített.
- A húgom volt eddig az egyetlen ember az életemben akit feltétel nélkül szerettem! De te el vetted tőlem! Ezek után ne merészeld meg mondani, hogy találkozhatok-e vele vagy sem!- Nagyon felmérgesített. Robin felpattant az ágyról és az ajtó felé ment.
-Ne menj!- akármennyire is haragudtam rá nem akartam, hogy elmenjen.
-Anyád felébredt- hangzott az egyszerű válasz és Robin már le is robogott a lépcsőn. Anya tényleg felébredt, mert alighogy, Robin kitette a szobámból a lábát, ő bejött.
-Már is ébren vagy?-kérdezte gyanakodva.
-Igen! Baj?-kérdeztem egy kicsit több éllel a hangomban mint kellett volna. Anya meghökkent, hogy vissza szóltam neki, de nem hagyta magát.
-Nem, csak gondoltam, hagyod hogy az anyád lehessek! De ha nem hát nekem úgy is jó- vágott vissza. Még mindig nem tudta magát túl tenni azon, hogy még mindig nem adtam világos választ a kérdéseire az eltűnésem kapcsán. De ez most engem kicsit sem érdekelt. Az, hogy vissza jött Robin és megtiltotta, hogy találkozzak Abinával és szerelmet vallott,most túl sok volt ez az egész ahhoz, hogy még leálljak anyával veszekedni.
- Folytathatnánk máskor? Éjjeli 4 óra van!- mondtam csendesen de olyan gúnnyal a hangomban amitől minden szülő falra mászik. Tudtam , hogy Anya ebbe nem tud bele kötni. Azt csak nem fogja mondani, hogy márpedig beszélsz velem ahelyett hogy aludnál. Még vetett rám egy sértett pillantást és kiment a szobából. Nem tudtam vissza aludni, mert állandóan Robin fél mondata járt a fejemben “letépném rólad a ruhádat és elvenném a szüzességedet”. Nem akartam bevallani de egy kicsit megrémültem. Féltem, hogy vissza jön, de ugyan akkor akartam is hogy vissza jöjjön, mert közben szerettem is őt. Gép elé ültem és kikerestem az iskolai honlapból, hogy hol lakik Luke. Át kellett mennem hozzá. Ő az egyedüli barátom ahol nem talál rám Robin. De miért lenne baj az ha rám találna? Nem értettem, hogy hogy félhetek egy olyan embertől akit közben szeretek. Amint megvolt a cím felöltöztem és hagytam egy cetlit Anyának, hogy Layla korábban jött és már elmentünk, Laylának, meg írtam egy SMS-t, hogy ma anya bevisz a suliba. Tudtam, hogy nem szép kijátszani kettőjüket de muszáj volt. Fel vettem a táskámat és egy kis pénzen meg a tankönyveim kívül nem vittem semmit. Buszra szálltam és fél óra múlva már a külvárosban bolyongtam az utcákon, mert nem találtam Luke házát. Mikor végre megegyezett a cím avval a címmel amit még otthon írtam le már reggel 6 óra volt. A ház nagyobb volt mint vártam. Gyorsan fel mentem a lépcsőn( mert a ház előtt volt 20 fok lépcső. Ez vezetett fel az utcáról a házba) és becsengettem. Alig kellett várnom pár percet és már nyílt is az ajtó. Legnagyobb meglepetésemre az a vörös hajú lány nyitott ajtót, aki azon a bizonyos napon a helyemen ült spanyolon. Csak egy szál törülköző volt rajta, a haja még vizes volt.
-ohm- csak ennyit tudtam ki nyögni. Fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész.
- Szia. Én Meredith vagyok-köszönt a lány kedvesen. Mintha kitalálta, volna hogy mit szeretnék kérdezni, mert pont azt akartam, hogy te ki vagy.
-öö én Ellie vagyok. Luke itthon van?-kérdeztem tétován. A lány csak bólintott de nem csinált semmit. Pár perc múlva megjelent Luke ugyancsak törülközőben. Mikor meglátott ugyanolyan zavarban lett mint én.
-Ellie! Én vagy i s Mi nem számítottunk az érkezésedre.- habogta. Meredith látszólag megunta, a mi kis jelenetünket, mert vissza ment a házba. Luke jelenléte mint mindig most is megnyugtatott akármilyen bizarr helyzetben találkoztunk.
-Akkor jobb ha most elmegyek-mondtam csendesen és már fordultam is meg mikor valaki a házból utánam szolt.
-Ellie! Gyere már be!-Rögtön felismertem ezt a hangot. Spanyolon a hang tulajdonosának akart beverni Luke. Megfordultam és dühösen Lukera meredtem. Nem hagytam hogy megszólaljon már be is viharoztam a házba. Ha jól számoltam az egész csapat ott ült a nappaliban.
-Hé szia kislány!-kiáltott fel az egyik mikor meglátott. Ketten egy hatalmas kanapén ültek megint ketten pedig álltak. Az aki előbb hozzám szólt a szoba végén ült egy karosszékben. Még egyszer végig néztem rajtuk, hogy megállapítsam be vannak-e lőve és legnagyobb sajnálatomra az egész társaságnak homályos volt a szeme, kivéve annak aki az elöbb hozzám szolt. Luke rögtön mögöttem lépett be a szobába és mikor kérdően rá néztem csak fel emelte a vállát.
-Hát nem tudtad, hogy még mindig barátkozom velük?-kérdezte ártatlanul. A törülköző veszélyesen laza volt a derekán ezért csak intettem, hogy menjen öltözzön át aztán majd beszélünk. Ő hálásan bólintott aztán eltűnt a lépcsőn. Most volt időm végig nézni a házon. A halból rögtön a nappali nyílt. A nappaliban csak ülésre alkalmas bútorok és egy kandalló volt. A falon nem volt semmi kép semmi festmény.
-Bocsánatot szeretnék kérni!- búgott fel egy hang pont a hátam mögött. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam. Az a fiú volt aki előbbb kiszólt a házból. Nem úgy nézett ki mint aki nagyon megbánta a dolgot.- Engem Jamesnek hívnak.- folytatta.
-Figyelj, James! Nem érdekel, hogy sajnálod-e vagy sem. Én csak egy dolgot kérek. Hagyd békén Luket- ezt már majdhogynem ordítva mondtam.
-OO az anya tigris!-kiáltott fel James. A többiek ezen udvariasan nevettek aztán vissza tértek a saját el foglaltságukhoz. Jamesnek rövid haja és fekete szeme volt. Nem nézett ki valami jól de ha egy kicsit kedvesebb lett volna biztos akad rá pár jelentkező. Mikor hátrébb lépett láttam, hogy milyen ruha van rajta. Egy bőr szinü kaki póló és egy farmer, csizmával volt rajta. Nem volt kedvem egyedül várni arra, hogy Luke vissza jöjjön ezért követtem a kis eldugott helyére a szoba sarkában.
- Meredith és Luke együtt vannak?-kérdeztem Jamest
- Attól függ..- utáltam ha valaki ilyen titokzatos.
-És mitől függ?-kérdeztem felháborodva.
-Attól, hogy mennyit ér az információ számodra.- mondta titokzatosan.
-Mondjuk egy csókot?-kérdeztem és próbáltam úgy beszélni, hogy a hangom ne remegjen az indulattól.
-Okos kislány!- kiáltott fel. Közelebb mentem, hozzá és megfogtam a kezét.
- Te mindig tudod mire vágyik az ember..- mondtam halkan és megfogtam az állát,hogy ne mozdítsa el a fejét.
-Igen.-mondta és már be is csukta a szemét. Meglendítettem a szabad kezemet és jól orrba vágtam.
-Ha egy kis test edzésre van szüksége- fejeztem be nevetve az előző mondatomat. Ő nem hajolt el eléggé az ütésem elöl, így máris kezdett belilulni a szeme. Abban a pillanatban mikor leütöttem Luke robogott be a szobába.
-Hú szép ütés!- hallatszott több felől is a szobában. Én csak biccentettem és Luke felé indultam. Megjelent mellette Meredith Luke egyik pólójában. Most már legalább tudom mi tartott ilyen sokáig nekik.
-Hello Ellie. Tudom, hogy most mérges vagy de ne ordítsd le Luke fejét. Annyira- szólt rám Meredith. Luke kérdően felé emelte a szemét, Meredith várt pár pillanatig és megrázta a szemét. Nem értettem semmit a kis játékukból vagy miből de kezdett elegem lenni.
-Rendben! Akkor gyertek mind ketten.- Szóltam rájuk és ki mentem a nappaliból. Ő követtek. Majd Meredith ki irányított minket a konyhába.
-Mióta tart ez?- kérdeztem és jelentős pillantást vetettem Meredith pólójára.
- Nem régóta. 1 hete.- hangzott a válasz Meredith szájából. Én kérdően Lukera néztem de ő csak Meredithet látta. Nem is nézett rám azóta, hogy beléptünk a konyhába. Fura de valahogy féltékeny voltam Meredithre. Eddig azt hittem, hogy csak barátilag szeretem Luket de ezek szerint nem csak barátilag tekintek rá.
- Miért volt valami kettőtök közt?- kérdezte Meredith és a hangja csak úgy tocsogott a féltékenységben.
- Mi? Nem dehogyis. Áh hova gondolsz? Én és Ellie? Soha- sietett Meredith megnyugtatására Luke. Érződött a hangján, hogy már azt is sértőnek találta, hogy ezt feltételezik.
-Ja. Soha- erősítettem meg Luke válaszát. már csak azért sem mert ha Robin megtudja, hogy hogy érzek Luke iránt, Luket biztos megöli.
- Jéézusom. Ellie! Ugye nem vagy szerelmes belém?-kérdezte aggódva Luke. Tehát ennyire kihallotszódott a csalódotság a hangomból?
-Én? Nem! Na jó talán egy egészen kicsit.- vallottam be szégyenkezve. Nem értettem, hogy ebből a barátságból, hogy lett szerelem ilyen rövid idő alatt.Felém lépett és megfogta az állam. Pont mint mikor először találkoztunk.
- Akkor jó. Mert talán én is szerelmes vagyok egy kicsit beléd.- mondta. De érződött a hangján a szánakozás. Tudtam, hogy ebből a szerelemből sosem lesz több mint barátság. Bólintottam, hogy megértettem és elléptem tőle.
-Akkor sok boldogságot Meredith! És sajnálom de ki nem állhatlak- mondtam nevetve, de a nevetésemben egy csöpp öröm sem volt. Meredith elmosolyodott és megfogta Luke karját. Aztán látszólag eszébe jutott valami mert elengedte Luke karját
t-Ó teljesen elfelejtettem, hogy Ellie veled akar beszélni egy fontos ügyről.- Ezt én is elfelejtettem. De már nem tartottam olyan jó ötletnek mint mikor ide jöttem.
-Áh semmiség majd Laylának elmondom!- De pontosan tudtam, hogy Layla és Selia beszélő viszonyban vannak és azt nem engedhettem, hogy ez a hír Selia fülébe jusson. Meredith azonban már ki is libbent a konyhából így csak ketten maradtunk.
-Akkor mesélj.- mondta és leült az asztalra. Nekem nem kelett több. Elmondtam az egész történetemet. A hugomtól kezdve addig, hogy Robin a szobámban járt. Mindent elmondtam neki és valahogy megkönnyebültem, hogy ezt elmondhatom valakinek. Luke egész végig csendesen figyelt és nem szólt semmit. Az arcáról nehéz volt leolvasni hogy mit érez, mert minden érzelmét egy maszk alá rejtette.
Mikor befejetem csak ült némán és nem szólt semmit.
-Ha egy kis test edzésre van szüksége- fejeztem be nevetve az előző mondatomat. Ő nem hajolt el eléggé az ütésem elöl, így máris kezdett belilulni a szeme. Abban a pillanatban mikor leütöttem Luke robogott be a szobába.
-Hú szép ütés!- hallatszott több felől is a szobában. Én csak biccentettem és Luke felé indultam. Megjelent mellette Meredith Luke egyik pólójában. Most már legalább tudom mi tartott ilyen sokáig nekik.
-Hello Ellie. Tudom, hogy most mérges vagy de ne ordítsd le Luke fejét. Annyira- szólt rám Meredith. Luke kérdően felé emelte a szemét, Meredith várt pár pillanatig és megrázta a szemét. Nem értettem semmit a kis játékukból vagy miből de kezdett elegem lenni.
-Rendben! Akkor gyertek mind ketten.- Szóltam rájuk és ki mentem a nappaliból. Ő követtek. Majd Meredith ki irányított minket a konyhába.
-Mióta tart ez?- kérdeztem és jelentős pillantást vetettem Meredith pólójára.
- Nem régóta. 1 hete.- hangzott a válasz Meredith szájából. Én kérdően Lukera néztem de ő csak Meredithet látta. Nem is nézett rám azóta, hogy beléptünk a konyhába. Fura de valahogy féltékeny voltam Meredithre. Eddig azt hittem, hogy csak barátilag szeretem Luket de ezek szerint nem csak barátilag tekintek rá.
- Miért volt valami kettőtök közt?- kérdezte Meredith és a hangja csak úgy tocsogott a féltékenységben.
- Mi? Nem dehogyis. Áh hova gondolsz? Én és Ellie? Soha- sietett Meredith megnyugtatására Luke. Érződött a hangján, hogy már azt is sértőnek találta, hogy ezt feltételezik.
-Ja. Soha- erősítettem meg Luke válaszát. már csak azért sem mert ha Robin megtudja, hogy hogy érzek Luke iránt, Luket biztos megöli.
- Jéézusom. Ellie! Ugye nem vagy szerelmes belém?-kérdezte aggódva Luke. Tehát ennyire kihallotszódott a csalódotság a hangomból?
-Én? Nem! Na jó talán egy egészen kicsit.- vallottam be szégyenkezve. Nem értettem, hogy ebből a barátságból, hogy lett szerelem ilyen rövid idő alatt.Felém lépett és megfogta az állam. Pont mint mikor először találkoztunk.
- Akkor jó. Mert talán én is szerelmes vagyok egy kicsit beléd.- mondta. De érződött a hangján a szánakozás. Tudtam, hogy ebből a szerelemből sosem lesz több mint barátság. Bólintottam, hogy megértettem és elléptem tőle.
-Akkor sok boldogságot Meredith! És sajnálom de ki nem állhatlak- mondtam nevetve, de a nevetésemben egy csöpp öröm sem volt. Meredith elmosolyodott és megfogta Luke karját. Aztán látszólag eszébe jutott valami mert elengedte Luke karját
t-Ó teljesen elfelejtettem, hogy Ellie veled akar beszélni egy fontos ügyről.- Ezt én is elfelejtettem. De már nem tartottam olyan jó ötletnek mint mikor ide jöttem.
-Áh semmiség majd Laylának elmondom!- De pontosan tudtam, hogy Layla és Selia beszélő viszonyban vannak és azt nem engedhettem, hogy ez a hír Selia fülébe jusson. Meredith azonban már ki is libbent a konyhából így csak ketten maradtunk.
-Akkor mesélj.- mondta és leült az asztalra. Nekem nem kelett több. Elmondtam az egész történetemet. A hugomtól kezdve addig, hogy Robin a szobámban járt. Mindent elmondtam neki és valahogy megkönnyebültem, hogy ezt elmondhatom valakinek. Luke egész végig csendesen figyelt és nem szólt semmit. Az arcáról nehéz volt leolvasni hogy mit érez, mert minden érzelmét egy maszk alá rejtette.
Mikor befejetem csak ült némán és nem szólt semmit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése