Fura volt, nem olyan érzésem volt, mintha féltékeny lennék vagy ha szeretném ha engem csókolna, inkább olyan határtalan örömöt éreztem, hogy egy szobában van velem, mellettem. Mintha haza értem volna, nem éreztem semmit az új képességeim közül. Mintha megint a régi lennék. Csak a szemét tudtam nézni, mintha a szeme magába szippantott volna.
-Hé szia édes, nem is tudtam, hogy jössz.- Mondta Selia meglepetten.
- Hát gondoltam benézek, tudtam, hogy itt vagy. De még be se mutattál a barátnődnek!- Mondta miközben felém fordult. Mikor a szemembe nézett, hirtelen minden vissza tért, de nem csak, hogy vissza tért de mintha sokkal erősebb lett volna minden. Mikor újra rá néztem éreztem minden levegő vételét. Láttam minden egyes hajszálát, és hallottam, hogy a vér hogy áramlik a szervezetében. A szíve sokkal lassabb volt mint Seliájé, vagy Layláé, viszont az egész teste sokkal intenzívebb volt. Amikor a szemébe néztem láttam az egész életét, ahogy amikor kicsi volt miként csókolta meg őt az anyukája minden este és ez hogyan szakadt meg mikor egy nap már nem ment haza és minden rá szakadt. A háztartás és a pénzszerzés is, mert az apja alkoholista lett. Láttam ahogy először szerelmes lett egy lányba a gimi első évében, és láttam ahogy az a lány vissza utasítja az apja miatt. De mikor megláttam a húgomat a fura képek között, mintha falba ütköztem volna.
- Hello Harry Robin vagyok.- mutatkozott be. A hangja könnyed volt de a szemén láttam, hogy nagyon erőlködik valamin. Újra megpróbáltam belé pillantani de most már az elején is fal volt. És egyre több és több lett a falakból. Elegem lett ki akartam szállni, de éreztem, hogy újra behúz a sötétség. Az elején még küzdöttem de aztán eszembe jutott hogy, megint találkozhatok Abinával. Már zuhantam is de mikor már éppen, hogy megláttam volna Abinát valami vissza rántott, nagyon erős volt, bár foggal-körömmel küzdöttem a láthatatlan erő ellen, mert újra Abinával akartam lenni. De egyszerre már megint a kórházi szobában voltam. Robin látszólag még mindig várta, hogy mutatkozzam be,be mutatkozzam, de a szemén és az ökölbe szorult kezén, hogy nagyon koncentrál valamire.
-őő igen én Ellie vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek Robin. Selia sokat mesélt rólad.- mondtam megjátszott könnyedséggel. Bár belül még mindig Abinához akartam vissza menni. Viszont az hogy megszólított és, hogy beszélünk! Olyan volt mintha egy tündér szép álomba kerültem volna.
- Valóban??Lóghatnánk többet együtt, ha már Seliával így össze jöttetek.-mondta Robin és közben le nem vette a szemét rólam. Az álomnak egyszerre vége szakadt, mikor meghallotam a hangjában a kimért udvariasságot. Tehát az egész csak azért volt mert, ezt kívánta az illem.
-Oké, én és Robb is benne vagyunk.- Mondta Layla és látszott rajta, hogy nagyon meg van sértve, hogy róla meg is feledkeztünk.
- Na jó. Ennyi volt a látogatás most pár napig senki ne jöjjön ide, mert a betegnek pihennie kell.- Mondta egy fiatal orvos, aki most lépett be az ajtón és már ki is tessékelte a bent lévőket. Mikor Robin az orvos mellé ért komolyan a szemébe nézett és valamit mormolt az orra alatt. Az orvos megmerevedett. De aztán mintha minden ment volna tovább és ez a kis malőr meg se történt volna.
Ezután pár hétig nem történt semmi. A sok fájdalom csillapító miatt nem érzékeltem, csak nagyon keveset az új képességeimből. Ez alatt a pár hét alatt alig láttam valakit, csak az a fiatal orvos jött be hozzám néha és beszélgetett el velem. Anya is csak egyszer jött be és akkor is csak azért, hogy rendezze az orvosi számlákat. Mikor végre hazamehettem már egészen megszoktam ezeket az új képességeimet. Ha erősen koncentrálok valami másra akkor kitudom zárni őket a fejemből, erre a legjobb a zene hallgatás és az írás. Mostanában elkezdtem írni házi feladatot és még a hosszabb esszéket is megcsinálom. A zenéből a repp a legjobb, mert abba tudok csak igazán bele mélyülni. Fura, hogy a balesetem óta mindenki feltűnően kedves velem. Mindenki köszön amikor a folyosón vagyok és ha százszor nem mondtam, hogy „kösz, jól vagyok” akkor egyszer sem. A legkülönösebb az, hogy néha mielőtt az egyik iskola társam kedves lett volna velem, előtte mindig azt látom, hogy Robin beszél vele. Igazából nem beszélget vele, mert csak ő beszél és az iskola társaim és ugyanúgy lemerevednek mint az a fiatal orvos akivel ugyancsak Robin beszélt. Bár ezen nem tudtam többet gondolkodni, mert akkor már nem a zenét hallgatom és így újra vissza térnek a képességeim. Layla miután vissza jöttem a suliba alig beszél velem. Gondoltam azért mert még mindig meg van sértődve azon amit Robin a kórházban mondott. Viszont Selia nagyon kedves lett. Robinnal többet nem beszéltem csak azt a pár szót amit a kórházban váltottunk. Azóta is próbáltam vissza menni Abinához de mindig amikor úgy érzem már majdnem sikerül valami vissza ránt. Így telt el pár hónap, senkivel nem beszéltem különösebben csak Seliával. Anya mintha különösen eltávolodott volna tőlem,mert már annyit se beszél velem mint eddig.
-Hé szia édes, nem is tudtam, hogy jössz.- Mondta Selia meglepetten.
- Hát gondoltam benézek, tudtam, hogy itt vagy. De még be se mutattál a barátnődnek!- Mondta miközben felém fordult. Mikor a szemembe nézett, hirtelen minden vissza tért, de nem csak, hogy vissza tért de mintha sokkal erősebb lett volna minden. Mikor újra rá néztem éreztem minden levegő vételét. Láttam minden egyes hajszálát, és hallottam, hogy a vér hogy áramlik a szervezetében. A szíve sokkal lassabb volt mint Seliájé, vagy Layláé, viszont az egész teste sokkal intenzívebb volt. Amikor a szemébe néztem láttam az egész életét, ahogy amikor kicsi volt miként csókolta meg őt az anyukája minden este és ez hogyan szakadt meg mikor egy nap már nem ment haza és minden rá szakadt. A háztartás és a pénzszerzés is, mert az apja alkoholista lett. Láttam ahogy először szerelmes lett egy lányba a gimi első évében, és láttam ahogy az a lány vissza utasítja az apja miatt. De mikor megláttam a húgomat a fura képek között, mintha falba ütköztem volna.
- Hello Harry Robin vagyok.- mutatkozott be. A hangja könnyed volt de a szemén láttam, hogy nagyon erőlködik valamin. Újra megpróbáltam belé pillantani de most már az elején is fal volt. És egyre több és több lett a falakból. Elegem lett ki akartam szállni, de éreztem, hogy újra behúz a sötétség. Az elején még küzdöttem de aztán eszembe jutott hogy, megint találkozhatok Abinával. Már zuhantam is de mikor már éppen, hogy megláttam volna Abinát valami vissza rántott, nagyon erős volt, bár foggal-körömmel küzdöttem a láthatatlan erő ellen, mert újra Abinával akartam lenni. De egyszerre már megint a kórházi szobában voltam. Robin látszólag még mindig várta, hogy mutatkozzam be,be mutatkozzam, de a szemén és az ökölbe szorult kezén, hogy nagyon koncentrál valamire.
-őő igen én Ellie vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek Robin. Selia sokat mesélt rólad.- mondtam megjátszott könnyedséggel. Bár belül még mindig Abinához akartam vissza menni. Viszont az hogy megszólított és, hogy beszélünk! Olyan volt mintha egy tündér szép álomba kerültem volna.
- Valóban??Lóghatnánk többet együtt, ha már Seliával így össze jöttetek.-mondta Robin és közben le nem vette a szemét rólam. Az álomnak egyszerre vége szakadt, mikor meghallotam a hangjában a kimért udvariasságot. Tehát az egész csak azért volt mert, ezt kívánta az illem.
-Oké, én és Robb is benne vagyunk.- Mondta Layla és látszott rajta, hogy nagyon meg van sértve, hogy róla meg is feledkeztünk.
- Na jó. Ennyi volt a látogatás most pár napig senki ne jöjjön ide, mert a betegnek pihennie kell.- Mondta egy fiatal orvos, aki most lépett be az ajtón és már ki is tessékelte a bent lévőket. Mikor Robin az orvos mellé ért komolyan a szemébe nézett és valamit mormolt az orra alatt. Az orvos megmerevedett. De aztán mintha minden ment volna tovább és ez a kis malőr meg se történt volna.
Ezután pár hétig nem történt semmi. A sok fájdalom csillapító miatt nem érzékeltem, csak nagyon keveset az új képességeimből. Ez alatt a pár hét alatt alig láttam valakit, csak az a fiatal orvos jött be hozzám néha és beszélgetett el velem. Anya is csak egyszer jött be és akkor is csak azért, hogy rendezze az orvosi számlákat. Mikor végre hazamehettem már egészen megszoktam ezeket az új képességeimet. Ha erősen koncentrálok valami másra akkor kitudom zárni őket a fejemből, erre a legjobb a zene hallgatás és az írás. Mostanában elkezdtem írni házi feladatot és még a hosszabb esszéket is megcsinálom. A zenéből a repp a legjobb, mert abba tudok csak igazán bele mélyülni. Fura, hogy a balesetem óta mindenki feltűnően kedves velem. Mindenki köszön amikor a folyosón vagyok és ha százszor nem mondtam, hogy „kösz, jól vagyok” akkor egyszer sem. A legkülönösebb az, hogy néha mielőtt az egyik iskola társam kedves lett volna velem, előtte mindig azt látom, hogy Robin beszél vele. Igazából nem beszélget vele, mert csak ő beszél és az iskola társaim és ugyanúgy lemerevednek mint az a fiatal orvos akivel ugyancsak Robin beszélt. Bár ezen nem tudtam többet gondolkodni, mert akkor már nem a zenét hallgatom és így újra vissza térnek a képességeim. Layla miután vissza jöttem a suliba alig beszél velem. Gondoltam azért mert még mindig meg van sértődve azon amit Robin a kórházban mondott. Viszont Selia nagyon kedves lett. Robinnal többet nem beszéltem csak azt a pár szót amit a kórházban váltottunk. Azóta is próbáltam vissza menni Abinához de mindig amikor úgy érzem már majdnem sikerül valami vissza ránt. Így telt el pár hónap, senkivel nem beszéltem különösebben csak Seliával. Anya mintha különösen eltávolodott volna tőlem,mert már annyit se beszél velem mint eddig.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése