Nem tudom mért tört le annyira, hogy van barátnője, hiszen még egyszer se beszéltünk és szerintem még azt se tudja, hogy a földön vagyok,és én sem tudom a nevét . De mikor Layla kijelentette, hogy van barátnője mintha összetörtem volna. Pedig ez nem is olyan nagy szám. De tudni, hogy már valakije van és, hogy már nem nézhetem úgy mintha ő is szeretne. Bár eddig se úgy tekintettem rá mint a barátomra, de mikor különösen le voltam törve, jó volt néha úgy gondolni rá mintha.
- nahát öö értem, hát kösz hogy utána néztél.- próbáltam nyugodt hangon beszélni de ez igen nehezemre esett mikor legbelül majd szét robbantam, üvöltöttem.
-Amúgy képzeld Robbal új szintre lépett a kapcsolatunk, holnap bemutat a szüleinek.- nem kellett volna meglepődnöm, hogy már is Robbra terelődik a szó. Robb Layla barátja volt, mióta Laylát megismertem azóta együtt vannak. Robb nem bír annyira mert szerinte túl „fura” vagyok, hát szerintem igaza is van de Layla szerint én teljesen normális vagyok csak egy kicsit „ be vagyok gubózva”. Mivel Robb állandóan Laylával van és én is állandóan Laylával vagyok, hát Robb is kénytelen velem lenni
-ohh új szintre? Ez remek Layla, örülök hogy Robb és te ilyen jól elvagytok, figyelj most mennem kell, Kasztrata Professzornak még be kell adnom a dolgozatomat. Szia.-gyorsan elmentem Layla mellöl mert utálom ha ilyen boldog mikor én majdnem szét esek. Mikor végre az iskolába értem már is a kedvenc helyemre igyekeztem. Mikor még Abina is élt mindig ott találkoztam vele .Ha rossz napom volt, ha elrontottam a dolgozatomat, vagy ha össze vesztem a többi barátommal. Máris elkanyarodtam a fő folyosó végén és már ott is találtam, magamat. A kis ajtó mellett, ami mellett majdnem minden iskolás elment azzal, hogy ez biztos a gondnoké, viszont a gondok azt gondolta, hogy biztos a diákoké. Így soha senki nem tette be a lábát a kis eldugott helyre. Viszont mikor feltörtem az ajtót hangokat hallottam, nem is tudom de hirtelen az az érzésem támadt, hogy ez biztosan Abina, már rohantam is fel a szűk lépcsőn hogy oda rohanjak és az arcába kiáltsam, hogy hogy, tehette ezt velem és hogy miért hagyott el. Erre ő biztos majd csak nevet és azt mondja hogy ez csak egy jó vicc és, hogy most már komolyabb dolgokkal is foglalkozhatnék mint vele. Viszont mikor felértem nem Abinát láttam hanem egy gyönyörű lányt aki úgy sírt mintha legalább az életéért sírt volna. Fura, úgy éreztem, hogy végre van valaki aki megért aki átérzi a fájdalmamat, sok hónap után most éreztem először hogy én is sírni tudnék, hogy végre tovább léphetek. Mióta Abina meghalt egyszer sem sírtam, úgy éreztem a halála túl szomorú ahhoz, hogy csak úgy sírdogáljak.
-oh bocsánat, nem tudtam, hogy valaki más is ismeri a helyet. Sajnálom én már megyek is.-Mondta a lány aki nem úgy nézett ki mint aki menni akar .Sőt egyenes azt várta, hogy én menjek el.
- nem, nem semmi baj, én, én, talán segíthetek- azt se tudtam, hogy mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem muszáj segítenem neki.
-hát tudod, a barátomról van szó. Szeretem és tudom, hogy ő is szeret engem, de valahogy mintha nem értene meg, nem is ismerem igazán csak annyit tudok róla hogy mi a neve és hogy honnan jön.- mondta szomorúan a lány.
-Hát, lehet hogy csak nem akar közel engedni magához mert azt hiszi ha jobban megismered már nem fog tetszeni neked, és túlságosan is szeret ahhoz, hogy ezt megkockáztassa.- mondtam és magam se értettem, hogy, hogy tudom ezt ilyen jól.
- Hát erre nem is gondoltam. Köszi. Jaj még be se mutatkoztam, bocs én Selia vagyok. Téged hogy hívnak?-mondta. Teljesen letaglózott amit mondott, szóval ő Selia ő az aki miatt nem lesz soha enyém az a gyönyörűség, sőt most mentettem meg a kapcsolatát vele.
- Engem Ellienek hívnak. Örülök hogy megismerhetlek Selia.- Úgy éreztem fojtogat a levegő és hogy nem bírom már tovább, muszáj volt kiszabadulnom onnan, vagy megfulladok, a szoba egyre kisebb és kisebb lett.
-Hé Ellie, jól vagy??- Kérdezte aggódva Selia, tényleg nagyon szarul lehettem mert Selia arca falfehérré vált.
- igen, csak ki kell mennem innen, csak.. Mennem kell.- mondtam sietve és már álltam is fel, de túl gyorsan állhattam fel mert megszédültem és vissza estem. Az utolsó amire emlékszem, hogy Selia a nevemet kiáltja és minden elsötétült.
- nahát öö értem, hát kösz hogy utána néztél.- próbáltam nyugodt hangon beszélni de ez igen nehezemre esett mikor legbelül majd szét robbantam, üvöltöttem.
-Amúgy képzeld Robbal új szintre lépett a kapcsolatunk, holnap bemutat a szüleinek.- nem kellett volna meglepődnöm, hogy már is Robbra terelődik a szó. Robb Layla barátja volt, mióta Laylát megismertem azóta együtt vannak. Robb nem bír annyira mert szerinte túl „fura” vagyok, hát szerintem igaza is van de Layla szerint én teljesen normális vagyok csak egy kicsit „ be vagyok gubózva”. Mivel Robb állandóan Laylával van és én is állandóan Laylával vagyok, hát Robb is kénytelen velem lenni
-ohh új szintre? Ez remek Layla, örülök hogy Robb és te ilyen jól elvagytok, figyelj most mennem kell, Kasztrata Professzornak még be kell adnom a dolgozatomat. Szia.-gyorsan elmentem Layla mellöl mert utálom ha ilyen boldog mikor én majdnem szét esek. Mikor végre az iskolába értem már is a kedvenc helyemre igyekeztem. Mikor még Abina is élt mindig ott találkoztam vele .Ha rossz napom volt, ha elrontottam a dolgozatomat, vagy ha össze vesztem a többi barátommal. Máris elkanyarodtam a fő folyosó végén és már ott is találtam, magamat. A kis ajtó mellett, ami mellett majdnem minden iskolás elment azzal, hogy ez biztos a gondnoké, viszont a gondok azt gondolta, hogy biztos a diákoké. Így soha senki nem tette be a lábát a kis eldugott helyre. Viszont mikor feltörtem az ajtót hangokat hallottam, nem is tudom de hirtelen az az érzésem támadt, hogy ez biztosan Abina, már rohantam is fel a szűk lépcsőn hogy oda rohanjak és az arcába kiáltsam, hogy hogy, tehette ezt velem és hogy miért hagyott el. Erre ő biztos majd csak nevet és azt mondja hogy ez csak egy jó vicc és, hogy most már komolyabb dolgokkal is foglalkozhatnék mint vele. Viszont mikor felértem nem Abinát láttam hanem egy gyönyörű lányt aki úgy sírt mintha legalább az életéért sírt volna. Fura, úgy éreztem, hogy végre van valaki aki megért aki átérzi a fájdalmamat, sok hónap után most éreztem először hogy én is sírni tudnék, hogy végre tovább léphetek. Mióta Abina meghalt egyszer sem sírtam, úgy éreztem a halála túl szomorú ahhoz, hogy csak úgy sírdogáljak.
-oh bocsánat, nem tudtam, hogy valaki más is ismeri a helyet. Sajnálom én már megyek is.-Mondta a lány aki nem úgy nézett ki mint aki menni akar .Sőt egyenes azt várta, hogy én menjek el.
- nem, nem semmi baj, én, én, talán segíthetek- azt se tudtam, hogy mi ütött belém, de valahogy úgy éreztem muszáj segítenem neki.
-hát tudod, a barátomról van szó. Szeretem és tudom, hogy ő is szeret engem, de valahogy mintha nem értene meg, nem is ismerem igazán csak annyit tudok róla hogy mi a neve és hogy honnan jön.- mondta szomorúan a lány.
-Hát, lehet hogy csak nem akar közel engedni magához mert azt hiszi ha jobban megismered már nem fog tetszeni neked, és túlságosan is szeret ahhoz, hogy ezt megkockáztassa.- mondtam és magam se értettem, hogy, hogy tudom ezt ilyen jól.
- Hát erre nem is gondoltam. Köszi. Jaj még be se mutatkoztam, bocs én Selia vagyok. Téged hogy hívnak?-mondta. Teljesen letaglózott amit mondott, szóval ő Selia ő az aki miatt nem lesz soha enyém az a gyönyörűség, sőt most mentettem meg a kapcsolatát vele.
- Engem Ellienek hívnak. Örülök hogy megismerhetlek Selia.- Úgy éreztem fojtogat a levegő és hogy nem bírom már tovább, muszáj volt kiszabadulnom onnan, vagy megfulladok, a szoba egyre kisebb és kisebb lett.
-Hé Ellie, jól vagy??- Kérdezte aggódva Selia, tényleg nagyon szarul lehettem mert Selia arca falfehérré vált.
- igen, csak ki kell mennem innen, csak.. Mennem kell.- mondtam sietve és már álltam is fel, de túl gyorsan állhattam fel mert megszédültem és vissza estem. Az utolsó amire emlékszem, hogy Selia a nevemet kiáltja és minden elsötétült.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése