1. fejezet

Az eső halkan kopogott az ablakon, arra ébredtem, hogy anya már megint kiabál gondolom egy ügyféllel, mióta apa elhagyott minket anya állandóan kiabál mindenkivel és mindenhol. Csak velem nem, engem békén hagy addig amíg meg nem említem apát vagy az iskolát vagy bármit amiben részt vett apa. Szóval elég nehéz szót érteni vele, de nem is baj így legalább békén hagyjuk egymást ő úgy is folyton dolgozik. Én meg legtöbbször mikor itthon vagyok a szobámban olvasok vagy csak úgy sétálgatok a környéken. Elállt az eső, legalább föl vehetem az új kardimat , és így legalább Layla a legjobb és egyetlen barátnőm sem fog tovább azzal zaklatni, hogy semmilyen ruhámat nem becsülöm meg. Bár igazából mióta Abina a húgom meghalt már nem érdekel semmi különösebben, azelőtt folyton csak a barátokkal lógtam és nem volt más csak a pasik és a bulik de mióta történt a baleset, eltávolodtak tőlem. Még a baleset utáni egy-egy héten jöttek meglátogatni de aztán elfelejtettek és tovább folyt a gondtalan életük. Ha Abina velem lett volna akkor talán könnyeben viselem, hogy apa elment és hogy anyám nem beszél velem túl sokat.Elég nehéz volt túlélnem a rosszabb időszakot. Azelőtt se voltunk az a minta család de azon a napon valahogy különösen egyedül éreztem magamat, jobban egyedül éreztem magamat mint a baleset után mint eddig bármikor, apa valószínűleg már az új családjával van anya meg egy elégedetlen ügyféllel. Hangos dudálás hangzott fel ez Layla megérkezését jelentette, gyorsan felkaptam az első göncöt amit találtam a szekrényben mert hirtelen már nem érdekelt az új kardigánom és Abina is kiment a fejemből, és csak arra tudtam gondolni hogy talán ma ő is benn lesz a suliban. Mikor lerobogtam a lépcsőn és egy elnagyolt Sziát kiáltottam anyának amit valószínűleg meg se hallott és már rohantam is, hogy a jól ismert autóba ugorjak. Mikor Laylára pillantottam meg se lepődtem, azon a sajnálkozó mosolyon ami nála azt jelentette „hogy már megint nem tudtál fel venni egy normális göncöt”?! De igazából nem annyira érdekel, hogy, hogy nézek ki mert mellette úgy is eltörpülök, nem is értem, hogy egy olyan gyönyörűség mint Layla hogy barátkozhat egy olyannal mint én. Mint mindig most is kifogástalanul nézett ki: Gyönyörű göndör barna haját szabadon hagyta, hogy kiemelje a karcsú nyakát, Egy rövid kék toppot vett fel hogy a megfelelő helyeken megfelelő testrészeket kihangsúlyozza, hozzá egy rövid farmer nadrágot és egy kis magas sarkú szandált. Gyönyörű volt mint mindig azon az első napon is mikor megérkeztem az iskolába rögtön felém sietett és még csak nem is firtatta a hogylétemet, egyszerűen csak elkezdett mesélni, hogy milyen nehéz a fiukkal és hogy szerencsém van hogy nekem nincs. Mikor megérkeztünk az iskolába udvara üresen állt, már minden stréber benn volt viszont a lazák és a későn érők még nem értek be. Nem is hallottam amit Layla csacsogott mellettem, már megszoktam hogy olyanokat mond amiből semmit sem értek. A szememmel csak őt kerestem de sehol sem találtam, fura mindig ilyenkor láttam kint Az iskola kertben. Az az előnyös része annak hogy soha nem nézek ki valami fényesen, hogy még rám se szokott nézni.
- Ahh már megint őt keresed, mi???- kérdezte Layla.
- Mi?? Nem tudom miről beszélsz.- mondtam meglepetten, hogy észre vette.
-Jaj ne már, szerinted nem veszem észre, hogy mindig mikor megérkezünk az iskola elé már rám, se nézel?- kérdezte nagyon elégedetten magával, hogy ilyen jól letámadott. Persze azt nem tudhatta, hogy egyébként se szoktam rá figyelni. De ezt most annyiban hagytam mert jobban érdekelt, hogy miért nincs itt.
-És mit tudtál meg róla?- mert gondoltam, hogy ha már észre vette, hogy érdeklődöm iránta biztos megtudott róla mindent.
- hát az az igazság, hogy nagyon titokzatos, az iskolában nagyon kevesen vannak akik egyáltalán tudják, hogy itt van a suliban, de akikkel még is beszélt csak arról, hogy mi a lecke. Igazán csak egy emberrel áll szóba, és csak egy ember van akivel másról is beszél és nem csak a leckéről.-mondta és még elégedettebb arcot vágott(már ha ez lehetséges volt)
- ohh igen? És? Ki az akivel szóba áll??.- kérdeztem megjátszott könnyedséggel, mert igazából már majdnem felrobbantam a kíváncsiságtól.
-Hát Selia, a barátnője.- Mondta mintha ez olyan természetes lenne mint hogy ott állok előtte.